Harangszó, 1921

1921-12-11 / 50. szám

XII. évfolyam. 1921. december II. 50. szám. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: a Dunántúli Lullier-Szövetséo. Kéziratok Lovászpatonóra (Veszprémrnegyei, előfize­tési dijak, reklamációk a HARANGSZÓ kiadóhiva­talának Szentgotthárdra (Vasvármegye) küldendők. Előfizetést elfogadj minden evang. lelkész és tanító. Megjelenik minden vasárnap. HARANGSZÓ EVANGÉLIKUS NÉPLAP. SZERKESZTIK: SZALAY MIHÄLY, NÉMETH KÁROLY, CZIPOTT GÉZA. Kiadóhivatal: SZENTGOTTHÁRD, Vasvármegye. A Hl RAN U SZÓ előflcetéal ára égés* érre: Luther- Szövetségi tagoknak cím- szalagos küldéssel 88 K, csoportos küldéssel 80 K, a nem Luther-Szővetségi tagoknak cimssalagoa kül­déssel 94 K, csoportos küldéssel 88 K. A HARANGSZÓ torjes*té- sére befolyt adományokból szórványban lakó híveink­nek ingyenpéldányokat küldünk. Várjuk az Urat. Várjuk az Urat. És hogy várjuk, az nem a mi érdemünk: Isten Szent­leikének előkészítő munkája nélkül, megvilágosítása nélkül, vezérlése nél­kül nem várnánk az Urat. Várako­zásunk olyan lenne, mint az erdőé, amely fehér zúzmara ruhába öltö­zötten, borongó öntudatlansággal, életerejének szendergése közepette várja a tavaszt, a fényt, a meleget, a napot. Várakoznánk, miként az egész teremtett világ sóvárogva vá- várakozik. A Krisztusban hivők vára­kozása más természetű. Mi tudjuk, hogy kit várunk. Az Urat, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Épen azért a mi erőnk nem tesped ernyedt álomban. Hűség és bölcseség van várakozásunkban. Hű­ség, amely megtanít a legkisebb ér­tékek megbecsülésére; és bölcseség, amely a legjelentéktelenebb dolgot is bele tudja illeszteni Isten üdvözítő világtervének óriási kereteibe nélkü­lözhetetlen tényezőként. Hűség, amely kitart és engedelmes a halálig; és bölcseség, amely tudja, hogy az éle­tet hol kell kockáztatni. Hűség, amely a ragaszkodás legmélyebb bensősé- gével tapad ; bölcseség, amely áthág- hatlan válaszfalakat, határozott kü­lönbségeket és átbidalhatlan távolsá­gokat csinál. Várakozásunkat nem az elégedet­lenség táplálja, hanem a remény, amelynek pecsétje Isten ígérete. Meg- tarjuk, amink van. Megtartjuk, amink van, mint Istennek adományát. Ami nékünk adatott, amink van: evan­gélikus egyházunkat, magyar nemze­tünket. És ebben a megtartásban fejt­jük ki hűségünket és bölcseségünket. Megtartjuk családunkat és gyülekeze- zeíünket. Megtartjuk a protestantiz­must. Megtartjuk mindazt az áldást, mellyel a kegyelmes Isten minden bű­nünk és gyarlóságunk ellenére ben­nünket elhalmozott. Megtartjuk azo­kat és megtartatunk azok által. Mert azokban kering a Krisztus vére, s mert azokon keresztül alakul ki a Krisztus teste. Várakozásunk nem önzésből táp­lálkozik. Krisztusnak dicsőségben való eljövetelét várjuk. Alázatosság­gal és bűnbánattal. Isten egyedül fog felmagasztaltatni ama napon. Isten az ő bűnbocsátó szeretetében, ő jön. Mi térdre esünk, ő hozzánk hajol és felemel. Mi sírunk, ö megvigasztal. Mi látni fogjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk: bűnösöknek; Istent is látni fogjuk olyannak, ami­lyen ő: könyörülő főpapnak és köz­benjárónak. Várjuk az Urat. N. K. A dunántúli püspök főpásztori körleveléből. — Az egyház munkásaihoz. — Az isteni kegyelem megjelenésére előkészítő ádventi időszakban s a ka­rácsonyi ünnepek küszöbén Istenhez küldött imádságomban gondolok lel­kész-, tanár- és tanítótestvéreim ma­gasztos, de a mai idő nyomorúságai­ban és szomorúságaiban megnehezült munkájára. Hazánk helyzete mélyen leverő. Megalázott nemzetünk megpróbálta­tásának mértéke még most sem telt be. Hittük, hogy nehéz keresztünkkel már felérkeztünk a szenvedések he­gyére, pedig még mindig a hegy gerincén vonszoljuk rettenetes sor­sunkat. Nyugatmagyarország egy ré­szébe, buzgó, drága evangélikus gyü­lekezeteinkbe most vonulnak be az osztrák csapatok. Sírunk, mint a gyermekeit sirató édesanya s jajszó­val tárjuk feléjük karunkat. Külpoli- likai helyzetünk nehéz és sötét. Ha­zánk belső helyzete sivár és kétség­beejtő. Átkos pártoskodás megbontja a nemzet javáért való egyetértő egy­séget. Hatalmi vágy uralkodik a szol­gálat lelke helyett, önérdek lép a le­mondás helyébe. Hangzatos beszéd helyettesíti a nemzetépítő komoly munkát. A kesztvén egyházak sokat Ígért testvéri összefogását testvériet- len hangok zavarják meg. Az ellen­séges oldalról indított egységbontó aknamunka higgadt megfontolásra kötelez. De mi más jelenségeket is látunk s megdöbbentenek a róm. kath. egyház ama mérgezett nyilai, melye­ket egyházunk felé röppent, megter­helvén azokat a gyanúsítás, lekicsiny­lés, igazságtalanság és szeretetlenség mérgével. Egyházi életünkben is a biztató jelenségek mellett meglátjuk az elszomorító jeleket. A földi jólété­ben anyagiassá vált önző népet, melynek dús feleslegéből gyülekezete javára nincsen fillérje. A rend és tekintély ellen lázongó elégedetleneket, kik kalmárkodó önzéssel megbontják a gyülekezetek belső békességét. A névtelen keresztyéneket, kiknek leikébe nyolc esztendő szenvedése és tanul­sága sem tudta beírni az élő, igaz Isten képét. Egyházi hovatartozandó- ságukat eldönti a születés és az egy­házi adófizetés s önző közönyös lelkűk leszáradt rügyként tapad egyházunk életfájához. Anyagi szegénységünket, mely szükségleteinknek és emberi jó terveinknek gátat vet. De komoly önvizsgálattal meglátjuk önön gyarló­ságainkat is: szemeink gyengeségét feladataink meglátására, füleink érzé­ketlenségét a veszedelmes időben Isten követeléseinek meghallására, erőnk megfáradó ellankadását vigyázó és építő munkánkban. Van béres a pásztorok között és tanító a tanítás szolgálatában, ki nem ül a Mester

Next

/
Thumbnails
Contents