Harangszó, 1921
1921-11-13 / 46. szám
1921. november 13. HARANQSZÓ. 373. Az új elnököt a püspök is üdvözli, szavaiban hangsúlyozva, hogy az elnöki q programm garancia arra nézve, hogy a gyámintézet nem mint az egyház külön szelve, de azzal igazi bensőséges össz- hangzatban, kapcsolatban végzi lélekemelő, n nemes munkáját. Vasárnap reggel újra átment a püspök Kemendollárról, ahol az éjszakát töltötte, Zalaistvándra dr. Skublits Ödön főszolgabíró s bandérium kísérete mellett. A tem- q plom udvarán üdvözölték: Varga Gyula 9 esperes az egyházmegye, Tóth János presbyter az egyháztanács, Szita Károly az if- i; jusági egylet, Krajczár Károly biró a poli- ii tikai község nevében. A püspök válaszában ö örömét fejezi ki, hogy ezt a buzgó, áldozatkész gyülekezetét meglátogathatta. Majd harangavatási beszédében (96. zsolt. 7—10. v v.) buzdítja a gyülekezetét: „Az új harangig gal énekeljetek új éneket.“ A magyar éj e sötéten felhős, kemény vonás a magyar 6 arcon, nehéz bánat leiken. A felvirradó 5 örömön is könnyek csillognak. Végigtekinti tek soraitokon, mintha ünneplőtök alól át- : sötétednék gyászruhátok, öröméneketekben ! a fájdalom sírása ... És most mégis diadalmaskodik az öröm. K A gyászba, életharcba belezendül az örökkévalóság hangja. Isten ércben zengő szava B a hazugság fölött isteni igazságokat és dia- b dalokat hirdet. Örömünnep ez, mert bizony- e ságtétel áldozatkészség- és egyházszeretet- t ről. A reformáció emlékünnepével, esik a egybe s bizonyságtétel a hűségről. Öröm- 11 ünnep, mert egybekapcsolódik a gyámin- 1 tézet ünnepével, melyen világi vezérét hiva- t tatába iktatja. Új harang — új ének. Az élet folytonos kapás és adás. A föld gyümölcsöt, a levegő éltető erőt, a napfény melegséget, Isten fi mindent ad. S mit adsz neki Te? Nem elég egy köszönő szó, egy röppenő érzés; többet kíván: adj dicsőséget 1 Ez valami r. hatalmas hivatás: Istennek dicsőséget adni! Isten megteremtette s fenntartja a világot; u minden az ő dicsőségét hirdeti. A természet nagy orgonáján csendes alkonyati B szellő, vagy süvítő orkánszél az ő dicsösé- ' gének himnuszát zengi Erdő, tenger, kis / virág... De ha minden megvan is, valami fi hiányzik... Az embernek, a teremtés koronájának Istendicsőségét kell hirdetnie!... Az emberek templomot építettek, tornyot ■ emeltek, magasba nyúló, világitó tornyot; ri harangot kondítanak meg. .. Mikor meg- zendül: magasságból szól, magasságba 9 emel: emberek, ne csak a máért, a va- % gyonért, önmagátokért éljetek, hanem hogy ii Istennek dicsőséget adjatok. Örökké intő e szó: örökkévalóságra figyelmeztet. Ez kezdi végzi a napot. Hangzik örömben, gyászban. Adjatok dicsőséget! Jöjjetek az ö tornácaiba! Aki a harang szavát megérti, az nem tud másként cselekedni. Szive hajtja. Templom, az éiö Isten háza. Nem sírbolt, r.em múzeum, nem a kegyelet, a holt p emlékezés helye. Élő Istent imádunk; szívünkhöz szivet, imádságunkhoz erőt kapunk. Templomlátogatás nélkül nincs vallás, egyházba kapcsolódás nélkül nincs élet, hiszen a virág is elhervad az éllet adó il termékeny humusz nélkül. Ezt a harangot közös költségen szerezték. Szegény-gazdag adománya. Érccé vált í áldozatkészség, mely évtizedek múlva is t, azt hirdeti: ez a nemzedék szerette egy- íi házát, gyülekezetét. Mind áldoztatok. Égy e se legyen, ki a harangot ne hallja: jöjjetek ü az ő tornácaiba. Hozzatok neki szent ajándékot! Templom sokaknak a külső vallásosság helye, lelkűknek semmi köze hozzá, a harangot füleikkel hallják, lábaik eljönnek, lelkűk nem. Ezért a zsoltáríró ajándékokat követel Micsoda ajándékokat? Bűnbánatot, gyermeki szívet, egymás iránti szeretetet. Testvérek vagytok, egymásnak tagjai. Bocsássatok meg egymásnak, szeressétek egymást. A szép ünnepség rendezéséért elismerés illeti meg Nagy István lelkészt, aki a nemes ügy érdekében fáradtságot nem ismerő buzgalmat fejtett ki B. E. Az első krumpli. — Történeti elbeszélés. — Irta: Lábossá Lajos. Folytatás. 1876 tavaszának egyik napján, amikor á nap már csak vissza-vissza- tekintett aznapi útjára, a richwaldi parókia kapuja hirtelen kinyílott, rajta váratlan vendég lépett be. A kutyaugatásra figyelmes lett jó öreg Malvin néni, a plébános gazdasszonya jött ki és szokott barátságos hangján kérdezte: >Kit keres Kelned?« Sváby Tamás is így gondolta. Tudta, hogy annyira megváltozott, hogy nemcsak a gyenge szemű öreg Malvin néni, de még talán a rokon plébános sem ismer már reá. így is volt. Annyira megférfiasodott, bajú- szosodott, szakálasodott, hogy bizony első pillanatra a plébános is majdnem hasonló kérdéssel fogadta. Annál nagyobb volt azután az öröm a felismerés után. Másnap, amikor a csomagjából rendezés végett mindent kirakott, előkerült a kis krumplis csomag is. Tamás kibontotta, a gumókat megmutatta és csaknem egy órás magyarázatot tartott a krumpli származásáról, termesztéséről, elkészítési módjáról és izéről Elrpondta mindazt, amit róla Lavoisier-knál hallott és tanult A plébános bizalmatlanul szemlélte a Tamás szerint nagy re-^ ményekre jogosuló nyers étket. Majd a plébános kérésére szép sorjába az íróasztalra fektette, hogy a község neves embereinek megmutathassa az egyáltalában bizalmat nem kellő táplálékot. El is jöttek az ismerősök közül többen, de mindegyik Tamásként tamáskodott Tamás őszinte szavaiban. Amint az Íróasztalra rakosgatják a barna gumókat, az öreg Malvin néni is bejött, hogy kérdezzen valamit a plébánostól. Meglátta a kirakott gumókat és aggszüzi kíváncsiságától űzve, megkérdi, hogy mik lennének a sárga lapdák? A plébános pedig, akinél ritka vendég volt a szomorúság, hirtelen rákiált Malvin nénire, aki kezét már a gumók felé nyújtotta: »Hozzá ne nyúljon Malvin néni! Ördög tojások!« Több se kellett e jóságos matrónának. Ment ki a szobából, mintha kergették volna, mielőtt már a szavak hallatára mint az égő tűztől, úgy kapta vissza kinyújtott, sárga, ráncos kezét. Nem kérdezte még azt sem, amiért tulajdonképen bement, mert az ijedtségtől úgy megijedt, hogy még szólni sem tudott. Már kifelé mentében hányta magára a keresztet. Ott kint pedig csendes jajgatásba kezdett, amelyet csak akkor hagyott abba, amikor valaki szeme elé tűnt. Mindezen nincs mit csodálkoznunk. Ha ismerjük eme kor babonás félelmét, amely a lehető legrémesebb szellemekkel, de különösen az ördöggel benépesítve hitte mindazt, ami sötét, titokzatos és idegen — akkor megérthetjük Malvin néninek is e különös magaviseletét, ö is azok közé tartozott, akik szekrényük jól elrejtett zugában tartogatták ama sárgult ócska könyvecskét, amelyet szüleitől, azok pedig, ki tudja, hányadik ősüktől örökölték, Ebben a könyvecskében a rontások, ráolvasások, szellemek, ördögök és egyéb babonaországbeli képzeletszörnyek hű leírása, azok megjelenésének körülményei, valamint az elűzhetési módok is mind pontosan találhatók. Malvin néni szobájába ment, magára csukta az ajtót. Szekrényébe nyúlt és biztos kézzel húzta elő egyedüli vigaszát, a kicsiny könyvecskét. Gyorsan felkereste azon imát, amelyet az ördög erőtlenítésére kell elmondani, hogy ne árthasson az ártatlan halandónak. Hiszen tudta volna talán már könyv nélkül is, oly sokat elmondta már, de hogy egy szó se maradjon ki, inkább elolvasta. Máskor, ha az ördög megjelenése volt kilátásba helyezve,*ezen imát egy Üdvözléggyel toldotta meg; most, hogy oly közel volt az eshetősége e kellemetlen vendég megjelenésének, még egy Miatyánkot is hozzámondott. Azonkívül szentelt barkát égetett el szentelt gyertya mellett, nemkülönben ajtaját fokhagymával többször is megkeresztezte. Közben folyton szidta Tamást, hogyan lehet annyira köny- nyelmű, hogy az ördög tojásait az ó házukba hozva a lehető legnagyobb veszélynek teszi ki az egész paplakot. Nemkülönben érthetetlen volt előtte a plébános viselkedése is, aki szobájában tűrte az efféle veszélyes holmikat.
