Harangszó, 1921
1921-11-13 / 46. szám
XII. évfolyam. 1921. november 13. 46. szám. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: a Dnnántüll Lnttier-Szövetséo. Kéziratok Lovászpatonára (Veszprémraegye), előfizetési díjak, reklamációk a HARANGSZÓ kiadóhivatalának 8zentgotthárdra (Vasvármegye) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész is tanító. Megjelenik minden vasárnap. #■ EVANGÉLIKUS NÉPLAP. SZERKESZTIK: SZALAY MIHÁLY, NÉMETH KÁROLY, CZIPOTT OÉZA. Kiadóhivatal: SZINTGOTTHÁRD, Vasvár megye. A HARANGSZÓ előfizetési ára egész évre: Luther- Szövetségi tagoknak dra- •zalagos küldéssel 88 K, csoportos küldéssel 80 K, a nem Luther-Szövetségi tagoknak cimszalagos küldéssel 94 K, csoportos küldéssel 88 K. A HARANGSZÓ terjesztésére befolyt adományokbél szórványban lakó hlvslnk- ■sk ingyenpéldányskat küldünk. Éljetek Krisztusban. Kapi Béla püspök ünnepi beszéde a Sopronba visszatért evangélikus tanintézetek tanévmegnyitásán.*) 1921. október 23. Tisztelt Ünneplő Gyülekezet 1 Szeretett Tantestület! Szeretett Ifjúság! Megilletődött lélekkel tekintek végig az egybegyülekezett ünneplő sokaságon. Mint ahogy tavaszi napon napsugár, borulat, lassú permeteg és csattogó zivatar gyorsreptüséggel váltakoznak, mígnem azután a természet nagy symphoniájának utolsó alkonyati cendességü halk akkordjában minden elcsendesedik, úgy váltakozik lelkemben az emlékezés, rettegés, reménység, mígnem minden csodálatos harmóniába olvad Isten akaratának s a gondviselő szeretet örökkévalóságának megismerésében. Mikor a múlt tanév végén munkánkat befejeztük, könny csillogott szemünkben s a fájdalom jajszava reszketett ajkunkon. Fejünk felett az ítélet halálos kardja függött. Mindennap meghaltunk kétségeinkben és mindennap feltámadtunk reménységeinkben. Erőtelenségünk sírba taszított, de Istenbe vetett hitünk mindennap felemelt. Eljött a búcsuzás. Sírva tekintettünk ékességétől megfosztott jó édesanyánkra, a mi Alma Materünkre. Külső életünkről egymásután oldódtak le az összetartó kötelékek. A dübörögve költözködő ládák olyanok voltak, mint a leszegezett koporsók. A *) Jóllehet a gyorsírói feljegyzések itt-ott hézagosak, mégis egész terjedelmében közöljük eme ünnepi beszédet, mely soproni tanintézeteink történetében érdekes és értékes történelmi dokumentumot , alkot. Midőn ezzel sokak kívánságának eleget te- ' szünk, hisszük, hogy a beszédben megnyilatkozó igazság hatalmas ereje hűséges kitartásra és kötelességtelj esitésre buzdítja olvasóinkat s megerősíti a szivekben drága soproni tanintézeteink iránt érzett áldozatkészséget és szeretetet. száraz virágok, könyvek, üveglombikok között múltúnk dicsőségét, jelenünk álmát, lelkünk értékes részét temettük. Micsoda fájdalmas temetés volt ez 1 Hirtelen változik a szin. Az augusztusvégi napsugár áttöri a gyászfekete felhőt. Széchenyi ércszobra alatt magyar vitézek lábdobajától remeg a föld, magyar kéz emelkedik védelemre s ezóta magyar lélek áll őrt a nyugati végen Jött borulat, verőfény, sötét felhő, tisztuló égboltozat után a velencei konferencia. És most itt vagyunk, újra itt vagyunk, hogy ősi intézetünk két édes gyermeke: főgimnáziumunk és tanítóképző-intézetünk megkezdje munkáját. A régi otthonban, a régi lélekkel 1 Szemében az elszakadtak soha el nem sírható könnyével, lelkében a visszatérő gyermek soha el nem mondható édes boldogságával. Még nem bizonyosság, de — úgy érezzük — a reménység ormán állunk.. Mikor végigtekintek gyötrelmeinken és veszedelmeinken, nem a szét- döntött földet, hanem a megnyilatkozott eget látom Az égre tekintek: hála, hála, hála Teneked, mindenható, szabadító Isten I Csak egy szó ajkamon: hála!... de ezer és ezer szív dobban fel abban s ezer és ezer lélek gondolata száll imádságos szárnyon e szó erejével az ég felé. Nemcsak a te hálád, tanulóifjúság, ki ősi városunkban,^si gyülekezetünkben visszakapó^ öle hű lelki édesanyádat, nemcsak a tanári karé, mely a régi falak között folytathatja munkálkodását, nemcsak a szülőké, nemcsak a velünk imádkozóké, hanem mindazoké, kik egyházunk és iskoláink munkáját becsülni és értékelni megtanulták. Ez egyszerű szóban benne van egész egyházkerületünk s híveink százezreinek hálaadása, mely- lyel az egyazon lélek erejével beleolvadnak a mi mostani hálaadásunkba. Ez az első szó, ami lelkemet ez ünnepélyes pillanatban elhagyja. De itt nem állhatok meg. Midőn azon gondolkodtam, hogy az örökkévaló írás mely részéből emeljem ki elmondandó intéseimet, Ezekiel próféta könyvének 19.-ik fejezete tárult fel előttem. Egy rettenetes sikoltó. feljajdulás üti meg szíremet : mi a te anyád ?... A próféta nemzetét a sivatag büszke oroszlánjához hasonlítja. Fiait felnevelte, szer- teküldötte. De az ellenségek rájuk törtek, verembe csalták, horogra akasztották őket. És a pusztaság büszke, erős királya gyászoló oroszlán lön. A fejezet így kezdődik: Te pedig kezdj gyászéneket! Utolsó sora így hangzik: Gyászének ez és gyászének lesz I Ünneplő gyülekezeti Szeretett Tanári Kar és Ifjúság 1 Nem zavarom ünnepünk örömhangulatát, hanem inkább azt a helyes korlátok közé szorítom s az ünnepi érzések etikai akaraterővé való átalakulását keresem, midőn arra hivom fel a figyelmet, hogy Sopron és Magyarország nyugati része sorsának eldőlése még nem jelent mindent. Ha ez ország távol élő ezer és tízezer embere sírva ujjong fel Sopron megmentésének hírére, vájjon hogyne éreznénk akkor mi eme esemény nagy jelentőségét, kik e várost a magunkénak érezzük, kik e város falai között éltünk s kultúrintézményeinek áldásaiban részesültünk. Drága nékünk e föld 1 Drága nékünk, hogy a Rozália erdős bérce magyar levegőt zúgasson alá a völí *
