Harangszó, 1921
1921-10-23 / 43. szám
040. HARANGSZÓ 1921. október 23 niaiak 49,000 dollárt kaptak. Az utolsó évi jelentés 1921. évre 1.250,000 dollárt irányoz elő az európai lutheránusok segélyezésére. A német ktil- missziói munkát is támogatták; a berlini missziónak 48,000 dollárt előlegeztek. Tanév-megnyitás a soproni theol. akadémián. Akik Sopronnak és a soproni theol. akadémiának sorsát szívükön viselik, azok bizonyára őrömmel veszik annak hirét, hogy egyházkerületünk ősi főiskolája Isten kegyelméből — minden várakozás ellenére — mégis a régi helyén, Sopronban kezdhette meg az 1921—22. tanévet. Még két hónapja sincs annak, hogy a szomorú politikai események következtében ama nehéz exodus, kivonulás Sopron városából, a kerület tanintézeteiből megtörtént. Síró lélekkel és szemekkel tettünk minden egyes könyvet a ládákba, csomagoltunk el minden egyes felszerelési tárgyat, hogy mentsük a rossz szomszéd kapzsisága elől. Szomorú, kínos temetés volt az. És amikor utoljára össze- gyülekezttink, a három tanintézet tanári kara előtt felhangzó püspöki búcsúszavaknak lényege e biztatásban csendült ki: »a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk.« (II. Kor. 4.17.) Akkor hosszabbnak véltük a számkivetés idejét. Isten kegyelme rövi- debbre szabta. Isten kegyelme tegye lehetővé, hogy százados helyén munkáját élő hittel megkezdő theol. akadémia zavartalanul folytathassa azt, a másik két szívünkhöz nőtt intézménnyel, a főgimnázium és tanítóképző intézettel együtt. A gyülekezeti elemi iskola vizsga termében, félig idegenben mégis otthon, f. évi október 8-án volt a theol. akad. hallgatók és érdeklődők bevonásával az ünnepélyes év megnyitás, amelyen részt vett főtiszt, és mélt. Kapi Béla püsp., továbbá dr. Heimler Károly főisk. felügyelő, dr. Zergényi Jenő gyűl. felügyelő, dr. Thurner Mihály polgármester, dr. Schindler András h. polgármester, Jankó Sándor érd. és bányászati főisk. rektor, dr. Träger Ernő miniszterelnökségi titkár, a helybeli lelkészi kar, a testvérintézetek igazgatói s képviselői és szépszámú érdeklődő közönség. A »Jövel Szentlélek Úristene elhangzása után Kiss Jenő theol. akad. tanár szívbőlfakadó imában kérte a theol. akadémia megkezdődő új munka évére Isten megsegítő kegyelmét. Majd Stráner Vilmos theol. akad. igazgató tartotta meg a tőle megszokott közvetlenséggel az akadémiai tanévet megnyitó beszédét, melyet lapunk más helyén közlünk. Ezután dr. Pröhle Károly theol. akad. tanár »Optimizmus és pesszimizmus« címén mélyen szántó s a hallgatóság figyelmét mindvégig lekötő tudományos előadása következett, amelyben a gondolkodó emberre nézve a világnézet alkotás szükségességének hangsúlyozása után a témául szolgáló két ellentétes világnézet történeti kialakulását és elvi mibenlétét fejtegette; felvetvén a kérdést, hogy vájjon az átélt súlyos megpróbáltatások után, amikor szinte azt mondhatjuk, hogy koncentrált tömörséggel az »ember tragédiáját« személyesen éltük át, beszélhettink-e még optimizmusról, s nem kell-e a pesszimizmus végső következtetésével szinte az élettől is elfordulnunk. A kivezető útat az írásban gyökerező keresztyén meggyőződésben állítja oda, amely úgy a pesszimizmussal, mint a felületes, mindent szépnek és jónak látó optimizmussal szemben állást foglal, elismeri a bűn hatalmát, az élet végtelen komolyságát, de Istennek Jézus Krisztusban nyújtott kijelentésében, Jézus váltság- művében, mely megtöri a bűn erejét, s az embert újból szabaddá teszi, megtalálja az ellentétek végső megoldását. »Ami pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk.« Ez a keresztyén optimizmus* meggyőződése. Az elhangzott előadás után Kapi Béla püspök szólalt fel a tőle megszokott ékesszólással, szíve egész melegével üdvözölvén a tanévet régi helyén megkezdő főiskolát, tolmácsolván az egyházkerület üdvözletét is. Az elhangzott beszédekre találóan reflektáló szavakban hangsúlyozta, hogy a theológiának bárhol, bármilyen keretek közt folytassa is munkáját, egyházinak kell lenni, mert rá szükség, ill. néki létjogosultsága csak addig van, amíg az egyházban gyökerezik. És az egyházban gyökerező theológián a nehéz időkben is a kér. optimizmus munkásai nevelődnek, akik, ha mindjárt erő felett való út áll is előttük, az élet kenyerével és italával ellátva sikerrel állanak szemben minden nehézséggel. A himnusz, és theol. akad. ifjúsági énekkar által elénekelt »magyar hiszekegy« akkordjaival zárult be a lélekemelő ünnepély. Megemlítjük, hogy az akadémiai bizonytalan sorsa ellenére is összes volt hallgatói visszajöttek, s az újakkal együtt már-már a béke létszámot érik el. A beírt hallgatók száma 30. — Mivel az akadémia felszerelése a másik két testvér intézezetével együtt Győrben van, a helybeli gyülekezeti ifjúsági egylet jóvoltából, onnét kölcsönzött székek és asztalok segítségével kezdetleges berendezéssel kezdte meg munkáját régi helyén. További sorsát, tanáraiét, hallgatóiét egyaránt olvasóink imádkozó figyelmébe ajánljuk. Az evangélikus sajtóért. Ezekben a hetekben minden család vesz egy könyvet: a kalendáriumot, amelyet egy hosszú esztendőn keresztül forgat, nézeget és olvas a ház apraja-nagyja. A kalendárium a család életében igen fontos helyet foglal el. A családfő tehát a naptár megvásárlásánál mindig legyen tekintettel arra, hogy csak olyant vásároljon, amelyből maga is, meg a gyermekek is, az egész ház, csak szépet, jót és igazat tanuljon. Az evangélikus sajtót támogatja mindenki, aki evangélikus kalendáriumot vásárol ; az evangélikus sajtónak megerősödését hátráltatja, fejlődését megakadályozza, aki más fajta naptárt vesz. Ma, mikor a papir és a nyomtatási költség is egyre emelkedik, ne engedjük, hogy evangélikus sajtónk elsorvadjon. Vegyük meg a sajtótermékeket, könyveket és lapokat, s adakozzunk is bőven az evangélikus sajtó céljaira. A mi Íróink ingyen dolgoznak, s szívesen dolgoznak. Az olvasóközönség pedig terjessze ismerősei körében is az evangélikus iratokat. A nyomtatott betűk egy hadsereg, amelyet egyházunk érdekében sorakoztatnunk s harcba küldenünk kell. Vásároljunk, adakozzunk, olvassunk és terjesszünk az evangélikus sajtó felvirágoztatásáért I N. K. Két ágyhoz való (3—3 drb) jókarban lévő lószőrmatrac jutányos áron eladó. — Cím a kiadóhivatalban.