Harangszó, 1921
1921-10-23 / 43. szám
XII. évfolyam. 43. szám. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: a Dunántúli Lntüer-Siövetség. Kéziratok Lovászpatonára (Veszprémmegye), előfizetési dijak, reklamációk a HARANGSZÓ kiadóhivatalának Szentgotthárdra (Vasvármegye) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. Megjelenik minden vasárnap.--------———T----------1 921. október 23. EVANGÉLIKUS NÉPLAP. SZERKESZTIK: SZALAY MIHÁLY, NÉMETH KÁROLY, CZIPOTT OÉ/A. Kiadóhivatal: SZENTOOTTHÁRD, Vasvármegye. A HAKANGSZÓ előflaetéal ára egész évre: LutherSzővetségi tagoknak eím- szalagos küldéssel 88 K, csoportos küldéssel 80 K, a nem Luther-Szővetségi tagoknak clmszalagos küldéssel 94 K, csoportos küldéssel 88 K. A HARANGSZÓ terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányokat küldünk. A költő lábainál. A Luther-Társaság hódolata Berzsenyi szellemének. Eljöttünk Berzsenyi Dánielhez, nehéz, reménytelen idők vergődő lelkű lantosához, — mi egy másik válságos, küzdő korszak nemzedéke, hogy bizonyságot tegyünk előtte hűségünkről. Előtte, akinek a szemében a hűség a férfiúi erények koronája volt. Hűségünkről ahhoz az eszményhez, mely az ö lelkében fáklya gyanánt égett ? melynek hirdetésével nemzetét mély szendergéséből életre serkentette. A dicsőségövezte múlt ragyogó 'emlékeiben kereste révedező lelke a magyar jövendőt s botlásain kesergő lantja mintha zengöbbé válnék, amikor egész pőreségében eléje tárul a döbbenetes kérdés: mi van írva felőlünk a történet könyvében? Mi vár reánk, vigasztalan, enyésztő sir-e, melyet elborít az örök feledé- kenység futó homokja, vagy feltámadás, űj élet, boldog jutalmul nyolc századoknak vérzivatarja után a haragos egektől ? Ép száz esztendeje annak, hogy Berzsenyiben a költőt egy kemény, igazságtalan bírálat elnémítatta és azontúl leikétől idegen száraz tanulmányoknak élt. Ügy érzem, mintha az elnémult költő most a századik évben megszólalna köziünk, hogy ugyanazt az eszményt hirdesse a késő ivadéknak. Szeme ugyanazon éles tekintettel mélyed nemzete jövőjébe, mélyed a mi lelkűnkbe, mely idegen istenek ál oltáraitól most visszatér hozzá hódolni és tanulni. Még mindig tart a fenyító ostorozás ? A tépe- lődés, kétség még egyre ott retteng mögöttünk, mint a pusztai karám közül ólálkodó ordas. Mi lesz velünk? De a sorvasztó kétségek ideglázán át meghalljuk, megértjük az ó igaz tanítását: Minden ország támasza s talpköve A tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledől s rabigába görbéd. Óh jaj, ezerszeres jaj minékünk, ha e tanítás nyom nélkül zúg át lelkűnkön, mint céltalan, útja vesztett vihar, és nem születik belőle szent fogadalom, hogy nemzeti létünk szilárd alapkövét romboló árvizek habostromától alámosni nem engedjük. Itt állunk a dicsőséges költő lábainál, 5 nem költői dicsőségére volt btiszk hanem a titkon, lelke mélyén a/. oV- 6, a nemzet nevelő, egyszerűbb jszorujára áhítozott. A tapsviharban, mely lantja minden meg- zendü’.ését e hazában köszöntötte, levelei tanúsága szerint,azon tépe- lődik, vájjon hasznára válik-e éneke honának, igazi oktatója-e verseivel nemzetének ? Mit néki az a dicsőség, hogy ezrek é« ezrek szeme-lelke ittasul meg a müveiben tükröződő fenség csodálatától. Az ö szemében nagyobb d sóség az oktatóé, a prófétáé, akinek .avára népe megtér az igazság, ereny útjára. Az örökkévaló követének érzi magát, de nem azért hogy gyönyörködtessen, hanem hogy jóra neveljen. A könny, a mosoly, amit közönsége szemében fakaszt, mind erre szolgál. E vonásáról rá ismerünk minden igazi nagy lélek közös alapjellemére : ai? legszentebb oltár körül szolgáló papok ók mindnyájan; hirdetői az igének, az isteni akaratnak. A forma mellékes; az a fontos, hogy Isten lelke szól-e általuk. A világhoz Berzsenyi szabatos, klasszikus mértékein ugyanaz a Lélek szólalt meg, mely 300 év előtt egymás nemzet nyelvén, a reformátor Luther érekeiben, irataiban, tetteiben megszólalt. Mindegyik a romlás, a bűnörvény éjszakájából ébresztgette népét. Mindegyik törékeny, esendő eszköznek hitte magát Isten kezében. Berzsenyi a Fohászkodás örökszép szakaiban is érezteti, hogy küldetésük közös, hogy igazi költő és igazi pap, egyiránt út a halandók számára a föld rögei közül Isten trónja felé. Leteszem a Luther-Társaság koszorúját Berzsenyi Dániel szobrának talapzatára, hódolva az igazi költő, az igazi pap, igazi próféta halhatatlan szellemének. Dr. Kovács Sándor. A Luther-Társaság gyűlése. Három évi kényszerült hallgatás után, egyetlen irodalmi társaságunk, a Luther-Társaság újból zászlót bontott. Zászlót bontott a Dunántúl áldott földjén: Szombathelyen... Nagy azért a mi örömünk. >Nem halt meg tehát a leányzó.« Hazugság, hogy egyházunknak ősereje megtört volna. Nézzetek csak körül, s meg kell látnotok, a siri éjből kikel immár a szebb nap hajr.alodása. Nemzetünknek legjobbjai odaállanak újbói' az egyház szolgálatába, erejök, tehetségük teljes latbavetésével vesznek részt Isten országa terjesztésén, a magyar haza föltámasztásában. Föl tehát mindnyájan a munkára. Egyetértve, kezet kézbe, vállat-vállboz emelve, keresztyén bátorsággal harcoljunk, mert elérkezett a cselekvés ideje I... Nincsen többé halogatásra idői... Előre !... Mélységes tisztelettel, szeretettel köszöntjük ez alkalomból a Luther- Társaság élére elhivott új vezéreket, a dicső Radvánszkvaknak méltó ivadékát: Radvánszky Albert bárót, az ékesenszóló dunántúli püspököt, Kdpi Bélát. Lobogtassák csak bátran magasra a kibontott zászlót, mi követ-
