Harangszó, 1921

1921-10-23 / 43. szám

338 HARANOSZO. 192 i október 23. jük őket azzal a felemelő tudattal: Krisztus a mi erőnk! S ő velünk, kicsoda ellenünk? „Egymásnak tagjai vagyunk.“ A Luther-Társaság szombathelyi gyűlését ünnepi istentisztelet vezette be. Bevezető ének, Zongor Béla es­peres oltári szolgálata után Károlyi Sándorné szül. Thirring Matild Men­delsohn : Éliás oratóriumából a bűn­bánati részt énekelte a nála már meg­szokott művészi tökéletességgel. Még szólt az ének : >Én vagyok, ki vígasz­tal... «, amikor a szószéken feltűnt a budai gyülekezetnek kiváló papja: dr. Varsányi Mátyás, hogy az Úrnak, a mi Istenünknek üzenetét (Róm. 1. ! 2.5) tolmácsolja az ünneplő gyüle­kezetnek, amelyre alábbi beszédjét felépítette: Egy ige, egy eszme kopogtatott az ó világ kapuján, miként a langy ta­vasz megzörrenti a zordon tél abla­kait, kocogtatott halkan, kérdve, van-e tenyérnyi hely számomra országod­ban ? Agapé, így hívták a szállást kereső igét, szeretet volt a jövevény, aki polgárjogért esdekelt. És az ó világ fanyar arccal megnyitotta kapu­ját, zavarodottan kérdve önmagától, hová tegye ez újat, hol jelöljön ki helyet számára. És a szeretet áldott kézzel bontani akart, az önzés ezer­esztendős cement kemény falait... de a kasztok kőfalai elszántan dacol­tak vele: »ne bántsd« kiáltva feléje; akart hidakat, megértést építeni a TÁRCA. A néger anya szeretete. Angol eredetiből fordította: Dr. Tirtsch Gergely. (Folyt.) Éjjel Túli csendesen felkelt, ken­dőbe vette a gyermek^ és hátára kötötte, egy kosárba enni valót vitt és egy korsót vízzel s így indult neki a veszélyes útnak a nagy erdőbe, óvatosan lépkedett, hogy senkit fel ne költsön. Keresztül ment a falun és be az erdőbe. Senki sem hallotta őt. A félelemtől reszketve belépett a sötét erdőbe. Még a csillagokat sem látta, csak jóval később kezdett de­rengeni. De ő ment. Nem bántotta senki, mert a vadállatok már vissza­tértek volt odúikba az éjjeli baran­golásaikból, az emberek pedig még végeken, a határokon, »hagyd abba« rivalt rá a kemény nyakú gőg, nincs közössége Hellasznak a barbárral; beakarta lopni a nyomorral össze­házasított rabszolgának jajját a cívis romanus siket fülü leikébe, de durva elutasítás volt osztályrésze: gyűlöl a köznép, el messze tőlem, volt az ize- net áldott kezdeményezésére. Az idők tartálya ürült és megtelt és az ó világ kapuján egy halottat vivének ki dísztelenül, könny nélkül mint az idétlen koraszülöttet. A sze­retet volt. Megölte az ó világ kö­zönye. Egy idő és félidő és Názáret irá­nyában nagy világosságok gyuladtak ki. Jött a nagy gondviselésszerü mennyei ember, akinek millióktól ál­dott szentnevéhez egy új teremtés kapcsolódik. A merre ment, mint saru a port, úgy vivé magával a szeretetet. Jött a szent názereti és megajándékozta a világot valamivel, amire szinte nem volt méltó: a sze­retettel. A királyi parancsról »szeresd fe­lebarátodat« beszél a Krisztus élő üzenete, Pál abban a törvénytárában, amelyet, mint két új kőtáblát az Is­tennel való együtlét magaslatáról alá­hozott. Egy test vagytok. Egymás tagjai vagytok. Hangzik nála új fo­galmazásban a nagy parancsolat. Égyütt érezzétek 1 Ha tómból a visz, omol a könny, egy kis fedél alatt nyilaljon át a fájdalom a nagy test minden tagján, miként a csillagokkal szomszédos tengerszem időről-időre nem jöttek az erdőbe. Ott pedig senki sem lakott, csak vadászni jártak erre. Napok hosszú során át gyalogolt a szegény asszony, éjjelenkén meg a fákon aludt. Az erdő gyümölcseiből élt és a források hűs vizeiből ivott. Egyszer oroszlánnal találkozott és már azt hitte, hogy utolsó órája ütött, megdermedve állott ott az erdők ki­rálya előtt. De az nem bántotta, csak nézett mereven reá, aztán megfordult és lassan ellépett. Úgy tetszett Túli­nak, hogy láthatlan kéz vezeti öt és elodáz minden veszélyt. Emberrel soha nem találkozott, hogy milyen hosszú utat tett meg, azt soha sem tudta megmondani. Végre egy napon úgy tűnt fel Tú­linak, mintha az erdő ritkulna. Mind­inkább világosabb lesz s egyszerre kilépett a napsugaras földre. Szántó­földeket, kerteket, nem messze háza­kat látott. Egészen másokat mint oda­haza. Túli érezte, hogy itt kell a fe­jajong, hánykódik, mert megérzi a méretlen messzeségeken át az óceán küzdelmeit, vívódásait. Ha egy tag sanyarog, fel ti tagok mentő karnak munkára. Az emberiség egy test, mily ha­talmas szó, mintha csak Tertulliánt hallanám, aki az elhanyatló pogány­ság előtt a keresztyénség programját így fejtette ki: »A föld összes né­peinek szent köztársaságát akarjuk.« Egymás tagjai vagytok. Nem üres szólam ez, nem játék színes szavak­kal, hanem megdöbbentő igazság. Az emberek világában nincsenek elszi­getelt pontok, elkülönített egyedek; egymásba folyunk, egymásba ömlünk, életet hozva, vagy halált okozva egymásnak. Megkérdeztem a falevelet — mondá Qeveret, a gondolatok embere — teljes vagy e önmagadban. És a fa­levél azt feleli: Nem, az én életem az ágakban van. Megkérdeztük az ágat és a gallyal azt (eleli: Nem, az én életem a gyökerekben van. Megkérdeztük a gyökereket és azok azt felelik: Nem, a mi életünk a törzsben, az ágakban, a levelekben van. Foszd meg leveleiktől az ága­kat és mi is meghalunk. S így van ez az emberi lét terebélyes nagy fájával is. Te hordod a létet és té­ged hord a lét. Semmit sem lehetsz, semmit meg nem változhatsz anélkül, hogy ezáltal más is meg ne változnék. Minden cselekedeted, mint a kő, amely mélységekbe belevész, de gyűrűi ott futkosnak a vizeken még sokál A hér embereknek lakniok. Még csodál­kozott, még bámult, mikor valaki megszólította: »Hová igyekszik?« Oda tekint a hang után s tényleg maga előtt látott egy fehér embert. Örömében sírva fakadt s oda borult lábaihoz s kezdte elmondani, miért jött. A fehér ember pedig gyöngéden felemelte és szólott hozzá: »Gyere lányom, előbb egyél és igyál. Látom, hogy elfáradtál, majd ha megerősöd­tél, majd akkor elmondott, miért jöt­tél.« És Túli követte őt. Rég nem élvezett eledelt és italt kapott. Amikor végzett a pogány-missziónárius, a hittérítő — mert ez volt a fehér em­ber — leült vele szemben és felszó­lította: >És most édes lányom, most mond el, honnan jössz, és miért kel­lett ide jönnöd.« »Uram én Mgannve országból jö­vök, ahol atyám Makola a király. Elszöktem a népemtől, hogy meg-

Next

/
Thumbnails
Contents