Harangszó, 1921

1921-01-23 / 4. szám

28

HARANQSZO.

1921. január 23.

tással a régi diplomáciára — a nemzeteket mint sakkfigurákat ide-oda tologatni, hanem szabadon kell ha- tározniok afelől, mely államhoz kívánnak tartozni. Tényleg azonban a nemzetek még sohasem voltak annyira sakkfigurák, mint most,

Olyan dolgoknak, aminők a XVIII. században Lengyelországgal történtek, sohasem lett volna szabad meg- ismétlődniök. De Magyarországgal most ugyanaz történt. Homogén egyenlő alkotásu nemzeteket kellett volna egy állam kötelékébe egyesíteni, hogy ezentúl ne üthesse fel már fejét Európában az irredenta.

Csak egy dolog vonul végig mindenen vörös fonálként: szétrombolni a történelmi alkotásokat és a régi kipróbált alkotásokat önkényes állami alakulatokkal pótolni. Ezek pedig részben életképtelenek, mint Ausztria és Magyarország, mert nem rendelkeznek a nemzeti és gazdasági alap- feltételekkel, részben pedig magukban hordják a bomlás csiráit.

Valóban! Sohasem kellett volna az államférfiaknak nagyobbat, mondhatnám szentebbet alkotni, mint — most: És sohasem alkottak gyászosabbat, mint — most.

A borzalmas háború után nem széídarabolni kellett volna, hanem egyesíteni és építeni! Nem elkeseríteni és elkárhoztatni, hanem kibékíteni és talpraállítani. A békeszerződések következménye nem egyéb, mint egész Európa lerombolása etikai, kulturális és gazdasági tekintetben 1 Ezt ma már a győzők is érzik. Béke- szerződésük gyümölcseit majd saját magukon arathatják. És e gyümölcsök újabb véres háborúk lesznek. Mert az a legrosszabb, hogy ezekről a szerződésükről csak azt lehet mondani : azok nem békeszerződések, hanem alapjában véve hadüzenetek 1

Ha Európát a tönkremenéstől meg akarjuk óvni, akkor a békeszerződéseket a legsürgősebben revidiálni kell.

\

Este.

A temető kis kapuja tárva . . .

Rám borul a szomorúfűz árnya.

Míg ajkam az Úr imáját mondja,

Altató dalt susog a fűz lombja.

Harangoznak esteli imára . . .

Titkos érzés szívemet átjárja:

Mind feltámad, ki ott pihen már lenn . .. Szomorúfűz súgja: Ámen .. . Ámen ...

Horváth Imre.

A betlehemi gyermek.

— A Krisztus-legendákból. —

Lagerlöf Z. után: Kiss Samu. 4

Mielőtt ideje lett volna mindent figyelemre méltatni, a gyermeket már letette a földre s az ismét elszaladt és tovább játszadozott a mezőn. Most kezdett csak föleszmélni s így szólt magában:

— Micsoda víz volt az, amivel ez a gyermek megkínált? Fölséges ital volt. Igazán meg kellene neki köszönnöm.

De mivel gyűlölte a gyermeket, csakhamar kiverte a fejébőL ezeket a gondolatokat.

— Hiszen csak gyermek, — gondolta, aki azt sem tudja, miért tesz így. vagy úgy. Játék rá nézve s ezért tetszik neki. Talán a méhek és liliomok meghálálják neki? E miatt a gyermek miatt ugyan nem szükség semmi teketóriát csapnom. Nem is tudja, hogy segített rajtam.

A gyűlölet még jobban elfogta a kis gyermek iránt, midőn pár pillanattal később a Betlehemben állomásozó római katonák parancsnokát látta a kapun át közeledni.

— No lám, gondolta, micsoda veszélyben forogtam annak a gyermeknek az ötlete miatt 1 Ha Voltigius kevéssel előbb jön, karjaimban egy gyermekkel talál itt.

A kapitány egyenesen a katonához tartott s azt kérdezte tőle, hogy beszélhetne-e vele itt anélkül, hogy valaki kihallgatná; titkot akar vele közölni.

*— Ha tíz lépésnyire távozunk a kaputól, — felelte a katona, senki sem fog bennünket hallani.

— Tudod, úgy-e, mondta a kapitány, hogy Heródes egyszer-másszor kísérletet tett arra, hogy egy kis gyermeket, aki itt Betlehemben növekedik, hatalmába kerítsen. Látnokai és prófétái azt mondták neki, hogy ez a gyermek megfosztja trónjától s azonkívül azt is jósolták, hogy az új király a béke és a szentség ezeréves birodalmát fogja megalapítani. Megértheted tehát, hogy Heródes minden áron szeretné öt eltenni láb alól.

— Persze, hogy értem, — vágott közbe hevesen; dehát ez a legköny- nyebb a világon.

— Minden esetre könnyű volna,

— felelt a kapitány, ha tudná a király, hogy a betlehemi gyermekek közül melyik az.

I

A katona homlokát mély ráncok árnyékolták be:

— Kár, hogy jövendőmondói e tekintetben nem tudnak neki felvilágosítást adni.

— De most Heródes oly cselt eszelt ki, ami által úgy gondolja, az ifjú békefejedelmet ártalmatlanná teheti, — folytatta a kapitány. Fejedelmi ajándékot igér mindenkinek, aki ebben segítségére lesz.

— Amit Voltigius parancsol, az jutalom és ajándék nélkül is teljesedik, — mondta a katona.

— Köszönöm, — szólt a parancsnok. Halld tehát a király tervét! Legkisebb fiának születésnapján ünnepélyt akar adni, amelyre minden

2—3 év közti betlehemi gyermeket meghív anyjával együtt. És ezen az ünnepélyen,. .

Félbeszakította szavait és mosolygott, midőn látta a kelletlenség kifejezését, mely a katona arcára ült.

— Barátom, folytatta tovább, nem kell attól félned, hogy Heródes gyermekdajkának akar bennünket alkalmazni. Hajolj csak közelebb s elárulom neked a szándékát.

A kapitány sokáig suttogott a katonával s mikor mindent közölt vele, hozzátette:

— Azt hiszem, nem kell a telkedre kötnöm, hogy a legszigorúbb titoktartásra van szükség, hacsak azt nem akarjuk, hogy az egész terv dugába dőljön.

— Tudod, Voltigius, hogy megbízhatsz bennem, — mondta a katona.

(Folyt, köv.)

Olvassuk a bibliát!

Zsolt. 119., 105.:

Hol biblia a házban nincs,

Hiányzik ott a legfőbb kincs.

Tanyát a sátán ütött ott,

De Isten nem lel hajlékot.

Keresztyén örömök.

Jan. 24. Jakab 1 2—4. Aki megindul Krisztus útján, el lehet készülve arra, hogy a Sátán mindent el. fog követni, csakhogy visszatérítse öt. Örülnöm kell, ha sok a kisértésem, mert ez azt mutatja, hogy a Sátán már nem tart egészen a magáénak; fél, hogy elveszít, ezért ostromol. Ez adjon erőt a megpróbáltatásban a kitartáshoz.

Jan. 25. Zsidókhoz irt levél 12 6-n Aki megindul Krisztus útján, el lehet készülve arra is, hogy Isten fenyiteni fogja. Isten magához méltóvá akarja nevelni- azt, akit fiává akar fogadni. Örülnöm kell, ha büntet az Úr, mert ez ‘azt mutatja, hogy elfogadja közeledésemet, kezébe veszi ügyemet, fiává akar nevelni.

Jan. 26. Máté 511—12. Aki megindul