Harangszó, 1921
1921-01-23 / 4. szám
26 HARANQSZÖ. 1921. január 23. 1 átélésben a kegyelem, élet, igazság és végtelen erő Istenének, az örök Szellemnek, ha lesz az életnek kimeríthetetlen ,,erő- és örömforrása a megújuló, boldogító hitben, ha minden baj kiirthatatlan forrása: az egyéni önzés nem a külvilágban, külső érvényesülésben, vagyonban, hatalomban, ragyogásban, hanem belső világában, önmagában találja meg az élet igazi célját: a tiszta erkölcsi jellem küzdelmes megvalósítását az örök emberi szent ideálok szolgálatában, ha az emberek nem egymás ellen, hanem egymás mellett küzdenek »a közös boldogulásért, — akkor közeledünk majd az igazi béke felé: A béke útja: a keresztyénség útja. Minél inkább győz Krisztus Urunk vallása, nem »felekezet« — hanem az egyetlen, igaz örök emberi vallás 1 Ha ennek a szellemét juttatjuk érvényre a magán- és közélet minden ágazatában, családban, iskolában, sajtóban, irodalomban, színházban, műhelyben, törvényhozásban és törvénykezésben, fent és alant az egész vonalon, ha minden egyes magyar ember napi parancsa a Deák Ferenc jelszava lesz: »a haza minden előtt!« akkor rálépünk a béke útjára! Hogy ez mikor lesz, azt embernek bajos megmondani. De egy gyönyörű, új korszak, egy egyetemes nagy valláserkölcsi megújhodás előtt van korunk, az biztos. Ha mi nem is, de az utánunk jövők bizonyára megérik e boldog időt! A mi bajainkat, munkánkat pedig elviselhetővé, könnyebbé TÁ K C A. Az első zsoltár. Ki hinni tud, ha eivész minden ut; Ki akkor hisz, ha más már hinni nem mer, Az boldog ember. Ha lomha bűn jár szerte mindenütt, Ki meg tud állni és nem megy velük; Ki megveti a gúnyt, ha aljas fegyver, Az boldog ember. Mert van törvény, mely éltet és örök. ítélve jár kuszáit világ fölött. Szavára lesz a ziillő napok vége És lelki béke. A termő ember nem gyökértelen. Kifejlik lombja dús, kies helyen. Vigyáz a munkás észre és erőre Az,élet őre. Kit tétova hitetlenség vezet, Azt, mint a polyvát hordják a szelek. Hogy merre menjen, ha maga se tudja, Elvész az útja. Hamvas József. teszi az a tudat, hogy nem hiába fáradunk, mert a most még gyermek- versikéket gügyögő, picike magyarok bejutnak ebbe a magyar Kánaánba! A Terfiletíédő Liga vasmegyei főosztályának alakuló ülése. Szombathelyen január 16-án tartotta alakuló ülését a Területvédő Liga vasmegyei főosztálya. Elnöknek megválasztották Kapi Béla dunántúli püspököt. Társelnökök : Mikes János róm. kath. püspök és Sigray Antal gróf lettek. Ügyvezető elnöknek Károly Sándor min. tanácsost választották meg. A megalakulás után Nyugatmagyar- ország elszakítása ellen tiltakozó határozati javaslatot hozott a vasmegyei osztály, melyet táviratilag megküldött a miniszterelnöknek és a liga központi vezetőségének. Utána Kapi Béla elnök megtartotta székfoglalóját. Megköszönve az elnökség nevében a megválasztást, megrázó erejű beszédben körvonalazta a területvédő liga célját s tagjainak kötelezettségét. — A területvédő liga a világháború rettenetes katasztrófájából született meg — mondotta többek között. Benne van Észak- és Délmagyar- ország földjéből egy-egy darab. Benne van Erdély földjének vértől, könnytől áztatott megszentelt röge. Kiáltások szállnak együtt a területvédő liga Béni bácsi pogácsái. Irta: Csite Károly. Béni bácsi egyik kora reggelen nagy útra készült. Zsinóros ünneplőjét kikefélte, csizmáját fényesre puco- válta, bajuszát pedig hegyesre sodo- rintotta, szóval úgy kicsipett, hogy no ! Zsófi nérii, a felesége pedig telerakta a nagy bőrtarisznyáját rokkakerék nagyságú, finom pogácsákkal, úgy bocsátotta útnak a hires Budapestre az urfiukat, a gyöngyöm szép Pistikámat meglátogatni. A gyöngyöm Pistikám már családos ember volt. Az édesanyjától kapott, becézett nevét átadta már az elsőszülött fiának, ő pedig István lett, de odahaza az ősi falusi szülői házban öreg édesanyja még mindig Pis- tikámnak nevezte. Béni bácsi tehát útnak indult, beült a kitömött tarisznyájával a vojelszavával; kiáltások, amelyek onnan felülről szállnak Eperjes tereiről, Kassa piacáról, Kolozsvár, kincses Erdély városából, Pozsony falai közül s egyesül e kiáltás mind a területvédő liga jelszavával: nem, nem, soha! — A liga területet véd. A jelszava is azt mondja — folytatta később. A terület a föld, a föld a haza. Akié a föld, azé a haza. Ha megértették volna évszázadokkal ennek előtte, hogy akié a föld, azé a haza, akkor Erdély földjét nem taposná oláh bocs- kor, akkor az a terület föld lenne számunkra is és az a föld haza lenne és magyar haza lenne. Mi ébren akarjuk tartani azt a tudatot, hogy ami a mienk volt, annak a mienknek kell lennie, annak a mienknek kell maradnia és fenn akarjuk tartani azt a tudatot, hogy amit elraboltak tőlünk, azt mi magunknak visszaszerezzük és annak visszahódításáért elkövetünk mindent egy szívvel, egy lélekkel, egy elhatározással. Azután meg: — Az ágyak fejéhez akarunk állni, hogy aki először ébred, odakiáltsunk a lelkiismeretébe: gondolj a hazára! Ha megyünk a munkára, ez legyen utravalónk, amivel megyünk: gondolj a hazára! A lelkiismeretet akarjuk költögetni és aft mondjuk mindenkinek, a tétlen- kedőnek, aki kényelemben, gazdagságban dőzsölve él, azt akarjuk mondani : gondolj a hazára! És amikor társadalmi oszlályok villongva állnak egymással szemben, amikor munkára natba s nyolc óra múltán már a főváros köves utcáin kopogott a patkós csizmája. Három fakóképü, elkényeztetett unoka bámulta meg a bőrtarisznyáját, melyből mindegyiknek egy-egy pogácsát nyomott a markába, no meg a menye és fia is kapott egyet- egyet. A menyemasszony fitymálva, orr- fintorítássafl tette az asztalszélre a pogácsát, a gyermekek pedig elkezdtek a padlón karikázni vele. — Hohó, fiaim, az Isten adta étel nem játékszer! — hajolt le Béni bácsi a guruló pogácsákért s visszarakta mindannyit a tarisznyába. Csupán a fia tört le egy darabkát a pogácsából, de ő is olyan immel- ámmal ette, hbgy Béni bácsi fejcsóválva figyelmeztette: — Sohse edd, édes fiam, ha nem Ízlik, majd megeszem én hazafelé mentemben.
