Harangszó, 1921
1921-07-10 / 28. szám
XII. évfolyam 1921. julius 10. 28. szám. FplalA« narkMiU ét kiadó: SZALAY MIHÁLY. TóraazarkcaztA: NÉMETH KÁROLY. Kéziratok Lováazpatonára (Veaz prém megye), elöfl- zetéal dijak, reklamáolók a HAHANQ3ZÓ kiadóhivatalénak Szentgotthárdra (Vnavérmegye) küldendők. Elóflzetéat elfogad minden evang. lelkéez éa tanító. Megjelenik minden vaaár- nap. HARANGSZO EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Alapította: Kapi Béla 1910-ben. 8zerkeaztl éa a Mediáért feleli»: CZIFOTT GÉZA •ZENTQOTTHÁRD (Vaavérmegye.) A „Harangazó" elAAzetéal éra egéaz évre: Luther- Szövetségl tagoknak clm- szalagoa küldéssel 88 K, csoportos küldéssel 80 K, a nem Luther>3zövetaégl tagoknak clmszalagoa küldéssel 94 K, csoportos küldéssel 88 K. A „Harangazó*, terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányokat küldünk. A „DUNÁNTÚLI LUTHER-SZÖVETSÉG“ HIVATALOS LA PJA. Akkor tudom ... el nem veszünk. Újra éledő reménységgel olvasom vasárnaponkint a »Harangszó« ébresztő cikkeit. Különös figyelemmel kisérem minden alkalommal »Egyházi Élet« című rovatát, itt a lelkek megmozdulását, a hívek felbuzdulását, gyülekezeteink áldozatkészségét. Az álomból való felserkenés, a lelkek megmozdulása, az öntudatra ébredés, a felbuzdulás, azonban, úgylátom, még mindig nem általános, még mindig csak látszólagos magyarhoni evangélikus kér. anyaszentegy- házunkban. Bár erősen haladunk, ha szabad a korszerű kifejezéssel élnem, az úgynevezett konszolidáció felé mi is; mindazonáltal úgy érzem, nem tartunk mégsem lépést a más feleke- zetüekkel s így igen könnyen megtörténhetik, hogy mi az »egységes keresztény fronton« egyszer csak lemaradunk újból; nem tudunk tettekkel tényező lenni, nem tudunk ismét csak erőt kifejteni akkor, amikor pedig erre az erőkifejtésre nagy szükség lesz. És talán előbb, mintsem gondoljuk. Gyülekezeteink életében kevés kivétellel egyelőre még csak a »galva- nizmus« jelenségei észlelhetők. Galvanizált evangélikus keresztyén gyülekezetek pedig még nem öntudatra ébredt, valóságban élő gyülekezetek. A hitbeli és erkölcsi élet mezején el1 vétve kihajtott tiszta búza körül még mindig sok a gyom. Az ősök élő hite, egyházunk kebelén belül a munkás szeretet, evangéliomi keresztyén anya- szentegyházunkhoz mindhalálig ragaszkodó tántoríthatatlan hűség még mindig igen sokszor megszégyenítenék bennünket. Túlságosan konzer- vatívek vagyunk önönmagunkkal szemben. Erősen liberálisok (evangéliomi értelemben) más egyház parancsolta követelményekkel szemben. Ügy a túlságos konzervatizmusunknak, mint erős liberálizmusunknak aztán magunk isszuk meg legtöbbször a keserű levét. Mindenek fölött pedig zárt sorokban tömörülni, eg^ imponáló egységes frontot úgy ki- mint befelé alakítani, erre kiváltképpen még mindig nem látszunk alkalmasnak. Pedig a szomorú idők, a mostoha viszonyok, az életkörülmények igen érthető szóval nap-nap után intenek erre bennünket. / Jóllehet azonban az álomból való felserkenésünk, a leikek megmozdulása, az öntudatra ébredés, a felbuzdulás nálunk még mindig nem általános, gyülekezeteink — ami a szó szoros értelemben vett evangélikus egyházi életet illeti -• igen sokhelyütt szomorú képet tárnak elébénk : annyit még is kénytelen vagyok leszegezni, hogy ébredni kezdünk, hogy Bethesda tava végre nálunk is megmozdult, hogy van immár remény a gyógyulásra. Az álomból való felserkentésben, a lelkek megmozdulá ában, öntudatra ébresztésében, a fel’ tíulásban oroszlánrész a Harang t s mellette a Dunántúli Luther ivetséget illeti. Ha azért a halálszerü álomból csak• úgyan át akarunk menni komolyan az életre, ha mint tettekkel tényező akarunk résztvenni magyarhoni egyetemes evangélikus anyaszentegyházunk- nak, édes hazánk terülei integritásának visszaszerzésében, úgy legelső dolgunk egyetlen néplapunkat a Harangszót híveink körében terjeszteni, fenntartani. A Dunántúli Luther-Szö- vetséget, hatalmas programmjának kiépítésében úgy erkölcsileg, mint anyagilag támogatni. 5 akkor tudom, »hogyha mindenütt nyomorogtatunk is, de nem szoríttatunk meg. Ha háborúságot szenvedünk is, abban el nem hagyatunk, ha megaláztatunk is, de el nem veszünk!« Egy öreg presbyter. Szabadság, Testvériség, Egyenlőség. Irta: Gyurátz Ferenc. I. Az 1789-iki nagy francia forradalomban keltek szárnyra e jelszavak s tovább hatolva egyik népet a másik után hozták mozgásba. Mindenütt új vágyakat, reményeket fakasztva járták be a világot. A szabadság, testvériség, egyenlőség elve rendszeresen hódított s hatása mindinkább érezhető lett a nemzetek életében. A szó- is gondolatszabadság folyton szélesb kört nyitott fel a mívelődés előtt, új és új közös célokat mutatott a társadalom osztályainak, ismertetve az emberi jogot s a mások iránti tartozást, így gyengültek a korlátok, melyek a nép egyik osztályát úgy választák el a másiktól, hogy az egyik félnek a jogok rózsáit, a másiknak csak a kötelesség töviseit hagyták. A tudomány vívmányai által elragadtatva sokan egyedül az emberi tudásban látták a boldogulás alapját, a vallást meghaladott álláspontnak tekintették, amely nem támasza többé a nagykorúságra jutott emberiségnek. Állításuk szerint eljött a tudás korszaka, melyben az ember egyedül az ész hatalmával uralkodik s nem szorul túlvilági láthatatlan tényezőkre. Az ily nézettel szemben a történet azt bizonyítja, hogy az önhittség ily vallásellenes támadása csak megmegújuló szélrohara, mely előtt a hit rendíthetlen kőszikla marad. A boldogság feltételeit csak az anyagiakban s a tudomány hatalmá-
