Harangszó, 1921
1921-06-12 / 24. szám
1921. június 12 HARANGSZÖ. 187. hazájából ezt a biztató üdvözletét hozta el néktink, akkor mi ezt keresztyén, férfias bátorsággal és gyermeki bizalommal így viszonozzuk:-Él az Ur s áll ígérete, Ördög s világ minden csele Megszégyenül mirajtunk. Isten velünk s mi ő vele, Nagy az Istennek ereje, Győzelmet kell aratnunk.“ Kérem, vigye el ezt a mi üdvözletünket és üzenetünket azoknak, akik önt ide hozzánk küldték: a svéd luth. országos egyháznak, ezen egyház ez idő szerinti vezérének, Ső- derblom érsek úrnak, egyéb képviselőinek és tagjainak, a mi K- testvéreinknek a távol éjszakon. Mi hálásan ragadjuk meg a felénk nyújtott testvérkezet, azzal a hő óhajtással, hogy Svédország és Magyarország lutheránusai között szoros testvérei kapcsolat jöjjön létre és hogy a hitnek és szeretetnek közösségében megmaradjunk. Adja Isten, hogy így legyen! Stráner Vilmos theol. akad. igazgató. Az elrekvirált harangok. Az elrekvirált harangokra vonatkozólag a legilletékesebb helyről a >Harangszó«-ban való közlés céljából a következő sorokat vettük: Egyházunk püspökei a világháború befejezése óta folytonosan sürgették az elrekvirált harangok visszaadását. Felterjesztésekben s személyes tárgyalásokban többszőrönként rámumint fehér párnák közt a mosolygó arcú, ártatlan gyermek. A fehér és a kék volt a színe. Kők szalagos fehér ruhájában ringott-rengett, mint a réten a margarétták s hullámos arany haja alól úgy kéklettek szelídítő, szép szemei, mint az aranyosra érett gabonában a búzavirágok. Chopin volt a kedvence. Elragadó érzéssel játszotta a balladáit, mintha arany haját borította volna hangfogónak zongorája húrjáira Ma tudom már, hogy ő, a kis Kők Leány muzsikálta a telkembe azt a busongó melódia foszlányt, mely azóta is körülöttem barangol és felsír, valahányszor búzavirágot látok. A dalokat mesék követték. Elmondtam, milyen az a kis falu, ahol születtem s ahova mindig visszahív valami, amit úgy hidunk: szülőház... Meséltem a méhesről, ahol méh-züm- mőgés mellett, széna-ágyra dőlve szépeket álmodtam; egy ó-illatu kutattak arra, hogy minő érzékenyen érinti evang. népünket a harangok elvitele. A vall. és közokt. miniszter teljes erővel a magáévá tette az egyház püspökeinek ‘követelését s a maga részéről úgy a hadügyminiszternél, valamint a kereskedelmi miniszternél közbenjárt a harangok visszaadását illetőleg. Fájdalom, az elrekvirált harangok visszaadásáról nem lehetett szó, mert mint ezt a kereskedelmi kormány megállapította, az elrekvirált összes harangok még a háború folyamán beolvasztattak s különböző gyárakban hadi,szerekké feldolgoztattak. A kormánynak meg kell elégednie azzal, hogy a harangok pótlását tőle telhetőleg előmozdítja. E célból új harangérc készletet igyekezik beszerezni, hogy így a gyülekezeteknek lehetővé tegye az új harangok beszerzését. Az erre vonatkozó tárgyalások azonban még most vannak folyamatban. Nem lehetetlen az sem, hogy a külföldről szállítandó harang vagy harangérc vámmenteséget fog kapni. k székesfehérvári evangelizáló konferencia. *%\ájus 26—29. között megáldottan folyt le. A konferencia alapigéje János 7.37. nem hangzott hiába. Csak úgy ömlött az élet vize azon a négy napon és Sokán nem győzték csodálni a konferencia nagy ösz- szehozóját, az Úr.Jézust, hogy Ő él s hogy így él. Templomi és bibliaórai közös imádkozások előzték meg a konferenciát. Ján. Jel. 3.20. Luk. 5.5. A konferencia előestériáról, melynek alacsony ablakain a falusi kertek virágja: a labdarózsa mosolyog be tavasszal; havas, téli estékről, amikor a kívül fülős kályha melegénél a múlt emlékei mesélget- nek; a kis harangról, amely olyan szépen hiv estenden imára, hogy önkénytelen kulcsolódik össze a kéz és emelkedik a tekintet a Magasság felé ; a gádor előtt heverészó komondorokról ; nyáron át az udvaron nyiladozó oleánderekről és a hegyi hajlékról, mely előtt pásztortűz-csil- lagos őszi estéken a vincellér meséit hallgattam. . . — De szép lehet ott! — mondta a mesék közben Lottika. És engem úgy elfogott ilyenkor a vágy: — Ha elvihetnélek oda tavasszal tégedet!... Megráznám fölötted a virágba zsen- dült fákat: — Hadd hulljon reád sok, fehér virágszirom !. . . Bohó vagyok I De szépek voltak. Talán éppen azért, mivel vágyaknak jén a budapesti,, vendégek részvételével Vargha Gyuláné Öméltósága vezetése mellett Márk 5.31—«. alapján imaóra volt. 26-án evangelizáló istentiszteletek voltak, a ref. templomban Miklós Géza Róm. 1.15., az ev. templomban Gáncs Aladár lelkészek beszéltek arról a Jézusról, aki látogatóba jön az őskoronázó városba és könnyes a szeme, mint egykor, mikor megállt .Jeruzsálem felett. Luk. 13.41—44. Délután megkezdődtek a négy csoportos bibliakurzusok, melyeket a négy napon keresztül nőknél és leányoknál Vargha Gyuláné, Pauer Irma misszionáriusnő, Olasz Sándorné lelkészné, férfiaknál és diákoknál Olasz Sándor, Szabó Imre, Turóczy Zoltán lelkészek, Dr. Csia Sándor máv. orvos, Dr. Kiss Ferenc egyetemi bonctani adjunktus tartottak. Ezek a biblia-órák különösen a nőknél kitartóan és egyre fokozódó mértékben várakozáson felül látogatottak voltak. A fehérvári leányok közül bizonyára sokan soha sem tudják elfelejteni, hogy mik ők Jézusnak; hogy ők az Úr Jézus személyes szereteté- nek személyes tárgyai. Luk. 15.1—10. A diákokat különösen megragadhatta, hogy egyetemi tudós bizonyítgatja előttük Jézus hatalmát. Férfiak kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy Isten igéje szerint mindenkinek szüksége van a megtérésre. Cselek. 17.30. A nők pedig azt, hogy keresztyén élet meg sem kezdődhetik újjászületés nélkül. János 3 • 5. A konferenciai gyűlések mind a négy nap estéjén a vármegyeház nagytermében közös éneklésbe és imádkozásba foglaltan folytak le. Két-két fölemelő párhuzamos előadás hangzott el. Az egyiket Vargha Gyuláné tartotta. „Mit ad Jézus“ címen rámutatott arra, hogy nyugalmat, békét, örömöt, örökéletet és váltságot. „Mit vár lézus“ címen rámutatott arra, hogy uizalmat, hitet és engedelmességet. A másik két előadást Turóczy Zoltán arnóti lelkész tartotta a határozott keresztyén életfolytatásról. Hogyan juthatunk? Szakítani kell a bűnnel és e világ fejedelmével. Hogyan állhatunk meg benne ? Közvetlen imádkozó, rendszeres igeolvasó bizonyságtevő és hívő közösségbe épülő élet maradtak. Mert azok a legszebb álmok, vágyak, melyek meg sohase valósulnak. A mesék hosszú hallgatásokban folytatódtak, magunkban szőttük, álmodtuk tovább, amiket el nem mondtunk : a vágyainkat. Ezek a hallgatások voltak a legszebbek. Lottikának kezdtem el mesélni, hozzá Írtam az első versemet is. A vers, azt hiszem, nagyon rossz volt, mégis, a kis Kék Leány úgy örült: — Az első vers. . . — suttogta önfeledt örömmel és kis kezét a szívére szorította. Igen: az első vers mindig szép, ha rossz is. mint az első bál, ha nem sikerül is és örömet szerez, mint az első hosszúszoknya, ha mindjárt kurtácska is. . . Azóta sok verset írtam (lehet, hogy mind rossz), de kedvesebb ajándékot egyért sem kaptam, mint az elsőért: tíz szál gyöngyvirág várt
