Harangszó, 1921
1921-05-08 / 19. szám
146. HARANQSZÓ. 1921. május 8. szűrődött le. Sokan a szláv faj typusát látják benne, különösen ha .egy közkézen forgó arcképéről következtetnek, amely Luthert alacsony termettel, széles arccal, vaskos orral, fekete hajzattal és szemekkel állítja elénk. Ez a képe azonban, amint ezt alábbiakban látni fogjuk, nagyon elui a valóságtól. Egy másik nagy tábor — természetes — telivér germánnak tartja a Reformátort. Újabban a korán elhunyt, kiváló anthropo-soziolo- gus L. Woltmann búvárkodása alapján arra az álláspontra helyezkedik, hogy Luther egész lényében germán, de rajta a szláv faji jelleg is felismer- helő. A következőkben ezen német tudós tanulmányáról számolok el. A testi typus megértéséhez, meghatározásához mulhatlanul szükséges a származási viszonyok, az ősök kinyomozása, az elődök külsejének ismerete. Szerencse, hogy Luther szüleinek arcképeivel rendelkezünk, amelyeket L. Cranach festett és Wartburgban a Luther szobában láthatók. Ezen a képen az atya János haja fehér, göndör, szemei kékszíuüek, arccsontjai kissé előreállók, homloka inkább egyenes, széles, sajátos, nehezen leírható arckifejezése van, amely talán az önmagával megelégedett, erős akaratú embert jellemzi. Az anya haját fejkendő takarja el. Homloka kissé hátradőlt, keskeny; a koponya és az arc felismerhetően hosszudad, keskeny. Az erősen elő- reugró álcsucs férfias vonást kölcsönöz neki, külömben az arcvonások szelíd komolyságot árulnak el. Szemei világos barnák, de azzal a szürke árnyalattal, amely Luthernél is felismerhető A mi Luther külsejét illeti, az idevonatkozólag ránkmaradt életrajzi adatok nagyon hiányosak. A schweizi Keszler 1552. évben azt írja, hogy Luther szülei alacsony termetüek voltak, Márton fiúk azonban magasság és testi tápláltság tekintetében felülmúlta őket és Spalatin csodálattal közli, hogy Luther testtartásában és arcvonásaiban mennyire hasonlit anyjához. Woltmann Luthernek sok színes arcképét tanulmányozta, amelyek nagyobbrésze a külföldi galériákban, Francia- és Olaszországban vannak elszórva, de Németországban is láthatók belőlük, így Wartburgban, Weimarban, Gothában, Hannowerben. Mailandban a Poldi-Pezzoli múzeumban a feleségével együtt elhelyezett arcképén haja göndör, feltűnően szőke, ehhez hasonló képe csak egy van: a weimári nagy templomban levő s a szerzetest ábrázoló képe. Az utóbbi helyen van még egy képe. A György lovagé, amelyen a haj és szakái sötétbarna, a fürtök pedig sárgás színűek. Honnét származnak ezen arcképek s természet után festették-e őket, ez ma nehezen állapítható meg. Annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy a György lovagé nem eredeti és azt a benyomást kelti, hogy a művész valami rajz után festette, gondolom formán vetve oda a színeket. Az utóbb jelzett két kép bizonyára éles TÁRCA. f\ Somló mellől. Akáclombos, fehér falu, Kicsike ház, rácsos kapu, Édes otthon, puha fészek ... Nem feledlek, amíg élek, Tégedet sem — öreg Somló! Patak partján álmot szőttem, Napos réten kergetőztem, Nefelejcset szedegettem, Aztán messze-messze mentem, Messze tőled — öreg Somló 1 Édesanyám házatája A jöttömet egyre várta ... S ím, a kapu most megzörren: Itthon vagyok ... Hazajöttem ... I Megismersz-e — öreg Somló? Beh jól esik téged látnom: Roskadozó, régi várrom! Virágosak mind a rétek, Szellő szárnyán száll az ének ... Hallgasd, hallgasd — öreg Somló! Horváth Imre. Megfigyelések. A >Harangszó«-ban is, más újságokban is minduntalan olvasok a hitbuzgalom csökkenéséről, a templomok üresedéséről és a hit megújításának a szükségességéről szóló cikkeket és módokat. Napisajtónkban vezető helyeken foglalkoznak a keresztény politika fontosságával. Közben azonban vígan folyik V^ább a háború, a mindenki háborúja mindenki ellen az aranyborjúért. Mindenki sokalja, amit kifizet, mindenkinek kevés, amit kap. Nagy hangon hirdették az egyházak kibékülését, mégis régen volt olyan feszült a viszony az egyházak között, mint ma. Széthúzás mindenfelé. Mintha csak ellenségeink súgnák, mit csináljunk. Erős a gyanúm, hogy a debreceni templomgyalázást is oláhok követték el. Megfigyeléseket közlök, amelyekből kiki levonhatja a tanulságot. ellentétben áll egymással, de Luthernek a későbbi időkből származó képei közül egy sem mutatja a sötét szinü hajzatot, hanem legtöbbjén a sötétszőke haj látható. Ezek alapján Luthert középtermetű egyénnek kell tartanunk, élénk piros bőrrel, szemei nem barnák, amint ezt róla néhány biografus írja, hanem barnásszürkék. Homloka keskeny és hátradőlt hatalmas szemöldökivekkel, ez L. Cranach profilrajzán van jól kifejezve, amelyen ugyancsak az elő- reugró álcsucs és a koponya határozottan hosszúkás (dolichocephai) alkotása is megállapítható. Az orra egyenes vagy mérsékelten hajlott hátú volt — mailandi arckép, — széles, szláv orról tehát szó sem lehet Luthernél. Hosszudad, keskeny arcát anyjától - örökölte, természetes itt nem gondolunk a későbbi kövérarcu »Doktorra;« hanem csak azok az arcképei jöhetnek tekintetbe, amelyek az ifjúkori, szigorú aszkéta vonásokkal ábrázolják. Woltmann vizsgálódásainak eredményeként megállapítja, hogy Luther egész valójában germán volt, mert az északi emberfajta — amelyhez a germánok is tartoznak — legtöbb ismertető jelét elominálólag magán hordja (világos bőrszín, szőke hajzat, hosszúkás — dolichocephalfej, keskeny arc, — csak a kék szemek hiányoznak), de a szláv nép jellege is jelentéktelenül kis mértékben fellelhető rajta, ami nála főleg a szemek kevert szineződésében jut kifejezésre. Boldogult édes apám igen buzgó hivő ember volt. Ha templomba nem mehetett, otthon dicsérte az Urat egész családjával hangos énekszóval és buzgó imádkozással. A templomban azonban hamarosan elálmoso- dott, hiába* dörgölte az orrát a jósza- guval. Pedig a mi papunknak, Lau- csek Jónás esperesnek nem mindennapi, ércesen csengő, azt lehet mondani, harsogó beszédje volt. Ugyanígy járt az ipám is, aki ugyancsak igen buzgó luteránus ember volt s vasárnap kicsit későbben is szokott kelni, hogy a templomban el ne ál- mosodjék. Mennél jobban figyelt a kedves prédikátorra, a szintén kiváló szónok, Farkas Mihály esperes szavára, annál inkább elaludt. Pedig sokan nem aludtak el. Régebben azt gondoltam, azért alszik el a hívő, mert nem érdekli az írásmagyarázás. Az igazán figyelő hypnózisba esik a feszült figyelemtől v . V ,
