Harangszó, 1921
1921-04-10 / 15. szám
116 HARANOSZO. 1921. április 10. az alvó lelkeket, élő öntudatot kell önteni a gondolkodó agyakba. Ahol p. o. az orvos azt látja, hogy éveken keresztül hiába minden jó tanácsa, — hogy a gyermekeknek friss levegő, világos, tágas szobára van szükségük, mert különben olyanok lesznek, mint a pincében nőtt krumpli csira: halványak, vérszegények s az ilyen gyermekek nagy hajlammal bírnak a gűmös fertőzések iránt, — ott aztán már nem lehet hallgatni; az ily esetekben bizony meg kell mondania az orvosnak, hogy az a gyermek nem azért köhög, mert vérszegény, hanem azért, mert a zárt s többnyire fertőzött szobai levegő fertőzte a tüdőket is, vagy egyéb szerveket. Az orvos hallgatásából a betegnek csak kára van, mert hisz a szülők úgy okoskodnak, ha komoly baj volna, megmondaná az orvos. Nos igen kedves szülők és közönség 1 Az az orvos, ki szem előtt tartja, hogy a »Legfőbb törvény, a beteg jóléte«, ez fel fogja Önöket mindenkor világosítani a betegség természetéről, még akkor is, ha ezért őt, az orvost, megszólják, szapulják. Megsúghatom Önöknek, hogy az orvos olyan kemény fából van faragva, hogy rajta ilyen kicsiny rágások gém fognak, őt ilyenek felfogásaitól el nem térítik, legfeljebb — Önöket is pácienseknek tekinti.. . (Vége) Az aszódi ev. leánynevelő intézet felügyelőnői állásra pályázatot hirdet. Akik ez állást elnyerni óhajtják, forduljanak az aszódi ev. leánynevelő intézet igazgatónőjéhez, aki minden tekintetben a szükséges felvilágosításokat megadja. miniszterelnökének a becsületét ne sértegesse, mert bekísértetem I« Hát még neki állt feljebb! Addig-addig, hogy egy rendőr is jött. Mondom neki: »Ezt az embert kísérje be, mert megsértette a miniszterelnök urat!« Hát a szerencsétlen mindnyájunkat be akart kísérni. Ahogy egyszer az urasági istállóban ődöngök, jön a Kegyelmes úr. Amint megpillant, egyenest odajön hozzám, a vállamra teszi a bal kezét, a jobbjával pedig megrázza a kezemet s azt mondja: »Hallom János, hogy pártomat fogta, Bizony fájna is az nekem nagyon, ha még maguk is cserben hagynának!« No nekem se kellett egyéb! Nem vagyok fehérnép, de már erre a szóra kicsordult a könnyem. Nem is felejtem el a szavát soha sem. Olvassuk a bibliát! Zsolt. 119., 105.: Hol biblia a házban nincs, Hiányzik ott a legfőbb kincs. Tanyát a sátán ütött ott, De Isten nem lel hajlékot. Féljük az Urat 1 Ápr. 11. Lukács 2.9. Istennek, vagy angyalainak megjelenése mindig félelemmel tölti el az embereket s ezt nem lehet csupán a jelenés szokatlan és hirtelen voltával megmagyarázni. A rossz lelkiismeretű, bűnös ember rettegéséből is van benne. Szemem előtt kell tartanom, hogy Isten nem csak ezt mondja: Ne félj 1, hanem azt is: Rettegj bűnös 1 Ápr. 12. I. Mózes 39.1—9. József Istenfélelme nem annyira bűnös ember rettegése, mint inkább a hű alattvaló felsőbb- ségtisztelete, a szeretett gyermek szülői tekintélyérzése. Van-e előttem ilyen ösztön- szerű tekintélye Istennek? Ápr. 13. Példabeszédek 8 13. 14.10. A világ a gyávaságnak kijáró gyalázatta! s csúfolással illeti azt, aki nem mer vele a -bűn útjára lépni. Hadd tegye 1 A bűntől való félelem nem gyengeség, hanem bölcse- ség és erő, nem szégyen, hanem dicsőség. Apr. 14. II. Korinthus 7.i és Filippi 2.12. Akinek keresztyénségében nincs határozott Istenfélelem, annak a megszenle- lődése is lassú. Féljük az Urat, hogy meg- szentelődhessünk növekedhessünk keresz- tyénségiinkben 1 Ápr. 15 115. Zsoltár 11. v. Aki fél az Istentől, azért is fél tőle, mert ismeri a hatalmát. De épen ezért bízhat is benne. Ne csak bűneim, hanem bajaim között is érezzem Isten hatalmát 1 Ápr. 16. 111. Zsoltár 5. v. A zsoltáríró azt tapasztalta, hogy Isten eledelt ad az őt félőknek. Szűkös napjaimra mért nem pró~ bálom ki a testi javak megszerzésének ezt a módját? Ápr. 17. Ezsaiás 33.6. Valamit vagy az tesz kinccsé, hogy régi emlék, vagy az, hogy ritka, vagy az, hogy nagy hasznot hajt. Az Úr félelme mindegyik ok miatt kincs. Sajnos, hogy ritkasága miatt is. Úgy kell rá vigyáznom, mint nagy kincsre 1 Olyan jó ember az kérem, mint egy falat kenyér. A geszti iskolából a béresek gyerekei közül a legjobb felfogásunkat, évente kettőt is, beviteti Debrecenbe s a saját költségén kitaníttatja orvosnak, papnak, ügyvédnek, mérnöknek. Kinek mihez van tehetsége, hajlama. Hiába’ kérem, nem lehet ő rossz ember, mert akinek a jószághoz van szive, annak az emberhez is van szive!... így regélt volna gazdájáról az öreg János bácsi még sokáig, de a döcögő kocsi beért Szalontára s elbúcsúzott tőlem : »Vezérelje az Úristen szerencsével a pályáján!« Azóta sokszor eszembe jutott az öreg János bácsi szava. Ugyan él e még az öreg s töpreng-e még becsületes, egyszerű lelke azon, hogy miért is mondják HETI KRÓNIKA. A nemzetgyűlés. Az április 6-ig elnapolt nemzetgyűlést 30-nál több képviselő kérelmére április 1-ére össze kellett hívni és pedig azért, hogy IV. Károly királynak az országba való bejövetele alkalmából a nemzetgyűlés álláspontját leszögezze. A határozati javaslatot e kérdéssel kapcsolatban Hencz Károly terjesztette elő, mely többek között a következőket állapítja meg: Míg a nemzetgyűlés nem rendezi az államforma kérdését, a nemzetgyűlés nagybányai Horthy Miklóst bizta meg a nemzet kormányzásával. Miután IV. Károly váratlanul megjelent az ország területén és így veszélyezteti az eddig megteremtett helyzetet, a nemzetgyűlés újból kimondja, hogy az 1919-iki közjogi rendhez ragaszkodik és utasítja a kormányt, hogy minden olyan törekvést, amely ennek megbontására irányulna, a leghatározottabban megszüntessen és ellene állást foglaljon. Utána Meskó Zoltán szólal fel és szintén határozati javaslatot terjeszt a Ház elé, mely szerint a nemzet- gyűlés a magyar nemzet nevében mély háláját fejezi ki Horthy kormányzó iránt alkotmányos és törvényes magatartása miatt. A kisgazdapárti képviselők felálltak helyükről, éljenezték Horthyt, mire a képviselők többi része is felállt és követte a kisgazdák példáját. Ezután az egész Ház a Himnuszt énekelte. A Himnusz eléneklése után Bállá Aladár szólalt fel. IV. Károly király Szombathelyen. IV. Károly király nagyszombat éjjegazembernek azt a jó embert, aki még a lovát is kíméli s miért is ölték meg vérebként azt a lágyszívű embert, aki nemcsak hogy egymaga ellenezte a koronatanácsban a világháború vértengerét, de még egy szerencsétlenül járt lovát is meg birta siratni!? Azt hiszem, ha él még az öreg, kezdi belátni a maga igazát, hogy még sem az ő gazdája volt a gazember, a hazaáruló. Azt hiszem, ha él még az öreg, hű Bence, gazdájának hű pártfogója, el-eljár most a geszti sírbolthoz, melyben a vasember,, a nagy vértanú porlik s meg- megáll ott egy-két pillanatra, hogy csontos, ujjait imára fonva feltekintsen egy mély sóhajjal oda, ahol az igazság Úristene lakik.
