Harangszó, 1921
1921-04-10 / 15. szám
1921 április 10. HARANQSZO 115. értékelni keresztyénségét, s ezért újból érdeklődni kezd a vallási kérdések iránt is. Egyházunknak nem szabad elszalasztania ezt a kedvező alkalmat. El kell követnünk mindent, hogy ezt az érdeklődést elmélyítsük, megalapozzuk és állandóvá tegyük. Természetesen mindezen célok elérése nem lehetséges egyes különálló olvasásokkal. Előadás-sorozatokra van szükség, melyek egy-egy kérdést minden oldalról megvilágítanak, a hallgatók leikébe maradandóan bevésődnek Éppen ezért csak hálával gondolhat minden egyházát, hazáját s Krisztusnak ügyét igazán szívén viselő egyén Dunántúli Luther-Szövetségünkre, s különösen annak fáradhatatlan buzgalmu elnökére, Kapi Béla püspökre, aki éles látással és eleven érzéssel felismerte ezt a nemzet, egyház és egyének szempontjából egyaránt oly igen fontos korszükségletet s az elébe tornyosuló akadályoktól meg nem riadva, lankadatlan energiával hozzálátott a művelt társadalom speciális lelki szükségleteit figyelembe vevő s azokat lehetőség szerint kielégíteni törekvő világnézeti előadás-sorozatok megszervezéséhez. A munka már néhány hónappal ezelőtt megindult. Eddig Kőszegen, Nagykanizsán, Sárváron és Győrött tartattak világnézeti előadás- ciklusof, mindenütt nagy érdeklődés mellett és bizonyára maradandó hatással. A nagy számban összegyűlt művelt közönség mindenütt a legnagyobb hálával, köszönettel és elismeréssel fogadta az előadásokat, élénk bizonyságául annak, hogy azok hiányt és pedig elevenen érzett hiányt pótolnak. A tapasztalatok által bátorítva és buzdítva az előadók rövid egymásutánban felkeresik még Szombathely, Sopron, Szek- szárd, Pápa, Kaposvár, Zalaegerszeg, Veszprém stb. városokat, sőt Luther-Szövetsé- günk vezetősége foglalkozik azzal a gondolattal is, hogy a falusi gyülekezetekben is rendez előadás-sorozatokat. A tartott illetve tervezett előadás-sorozatok tárgyai részint a hit- és erkölcsi élet, részint a társadalom- és bölcsészeti tudookos szót mond nekik, meg el is intézi soknak a baját. A lovakat szereti nagyon. Úgy ismerem már én még siheder gyerkőc korától, mint a testvéremet. Mikor már kivénültem, megmondtam neki, hogy nemvaló vagyok már én parádés kocsisnak más meg nem leszek, mert csak a rák megy hátrafelé ; nyugalomba megyek. Akkor István Kegyelmes úr a vállamra tette a kezét, látva, hogy nem marasztalhat és azt mondta: >Ha valamire szüksége lesz János, csak forduljon hozzám bizalommal, szívesen segítek 1« Kérem, ez nekem elég volt I Élősködni nem akartam. Egyszer azért csak rávitt a kényszerűség. Elfogyott a tüzelőm. Elszégyenkeztem hozzá. Még elő se adtam a kérésemet, már is szól az ispánnak és két szekér szalmát parancsolt a lakásomra. Azonfelül pedig azt mondta: >Aztán János, csak jöjjön máskor is, ha baj lesz!« Jó szívű ember az kérem 1 Ha mányok, részint az apologétika köréből valók. A keresztyén világnézet városról- városra vándorló hirdetői, kik ilyen témákkal kérnek bebocsátást és meg- hallgattatást, bizonyára mindenütt igaz örömmel fogadtatnak az egyházukat, hazájukat szerető, Istent kereső, s jobb, tisztább, nemesebb élettartalom után sóvárgó lelkektől. Adja Isten, hogy fáradozásuk ne legyen gyümölcstelen 1 Gy. D. Adataiul! a Harapó terjesztésére! Konfirmációi emléksorok. I. El ne feledd soha ezt a mai napot, Melyen szíved, ajkad hűséget fogadott. Ha könnyű lesz utad, ha nehézzé válik: Meg ne tagadd Istent! Maradj hű halálig 1 Maradj hű hitedhez. Szeresd az egyházat, Mely nevelésednél szeretettel fárad. Már a keresztséggel keblére fogadott, Isten utaira vezérelt, oktatott. Ne légy jóságáért hálátlan iránta: Úgy tekinthessen rád, mint édes fiára 1 II. Nehéz, véres idők szakadtak hazánkra, Százezrével gyászol a sok özvegy, árva. Te is árva lettél, jó anyád meg özvegy; Gyakorta láthattok egymás arcán könnyet. Könnyre, siralomra van okotok néktek: Kimondhatatlan nagy a veszteségtek. De ki a keresztet vállatokra rakta, Övéit végképen soha el nem hagyja. Kereszthez erőt ád, a sebre balzsamot, Búban reménységet, éj után szebb napot. — Csak Benne bízzatok, csak Tőle várjatok: Akkor is áld, mikor úgy rémlik, elhagyott. kocsival megyünk valahova messzebb, akkor ő szokott megállítani útközben, hogy kímélje a jószágot Egyszer is egy hajtóvadászaton egy árkot ugratott át. Megcsúszott a lova, hányát vágódott, ő leugrott idejében, de a lónak eltört a gerince. Mikor az az utolsót rúgta, kérem, az az erős ember a szemét törülgette, annyira szánta a lovát Mondta is nekünk, hogy: >De sajnálom ezt a szegény párát, jó ló volt nagyon I« Hát kérem, én csak a’ mondó vagyok, akárhogy gyalázzák is a gazdámat, hogy nem lehet ő rossz ember, mert akinek a jószághoz van szíve, annak az emberhez is van szíve. Én inkább azt csodálom, hogy tűri azt a sok gya- lázkcdást. Én azt nem tenném 1 Nem én! Egyszer is Aradon voltunk a választáson. Mikor az én gazdám a választás után jön ki a szállodából a kocsihoz, egy ember gyalázó szót kiáltott Tisza István édes anyjára. III. A nevetek árva, mert nincsen apátok; Arcát nem látjátok, szavát nem halljátok. Temetőben nyugszik hideg síri ágyon; Szemére ráborult örökös nagy álom. — De hiszen van azért nektek is atyátok, Aki szeret, nevel, gondot visel rátok, így szólítjuk meg öt naponként legszebben: Miatyánk — jó Isten — ki vagy a mennyekben! Ö rajta hatalma nincsen a halálnak; Hű szemei reánk örökké vigyáznak. Örvényen, homályon keresztül vezérel S letörli a könnyet áldó jobb kezével. Szalay Mihály. A gyógyításról. Irta: Kovácsics Sándor járási t. orvos. Csak egyet akarok ezúttal még megbeszélni ; azt t. i.: megmondja-e az orvos, helyesebben, megmondhatja-e a családnak, mi baja a betegnek ? Az orvosnak természetesen figyelemmel kell lenni a helyzetre, azoknak az embereknek lelkületére, műveltségi fokára, akiknek körében működik. Ott, ahol az orvost alacsony műveltségüknél fogva — akármit mond is — úgy sem értik meg, teljesen mindegy, hogy nyilatkozik, fő az, hogy megértsék, mit kell tenniök a beteg meg- gyógyulása érdekében. Egészen más a helyzet ott, ahol az orvosnak fel kell tételeznie bizonyos műveltségi fokot s ebből folyó több megértést az orvos hivatása iránt. Ily helyen, ha a beteg érdeke úgy kívánja, fel kell nyitni a lehunyt szemeket, öntudatra kell ébreszteni Ezt már nem tűrte szó nélkül. Megfordult és odament egyenest az ordítozd emberhez. Azt gondoltam, hogy amilyen erős egy ember, menten agyon csapja azt a ronda szájú embert. Ahelyett a vállára tette a kezét s csak annyit mondott neki: »Barátom, ma még sok mindent lehet mondani, de holnap már nem!« Azzal sarkon fordult, felült a hintóra s azt mondta: »János kérem, hajtson I« Nohát kérem én nem bírnám magam így türtőztetni az ő helyében 1 A múltkor is bent voltunk Váradon. A vonatindulásig betértünk egy pohár borra egy korcsmába. Ahogy ott üldögélünk, beszélgetünk, nyílik az ajtó s belép rajta egy bőrkamásnis ember. Amint megtudja, hogy kik vagyunk, elkezdi ám éktelenül szidni, gyalázni a mi gazdánkat velünk együtt. Hát ezt már mégsem tűrhettük! Körülvettük négyen, én eléje álltam és rászóltam : »Hallja az úr, Magyarország
