Harangszó, 1921
1921-04-10 / 15. szám
XII. évfolyam. ' 1921. április 10. 15. szám. Faleld* szerkeszti é* kiadd: SZALAY MIHÁLY. Társszerkeszti: NÉMETH KÁROLY. Kéziratok Lovészpetonára (Veszprémmegye), előfizetési dijak, reklamációk a HARAN08ZÓ kiadóhivatalának Szentgotthárdra (Vnevórmegye) küldendők Előfizetést elfogad minden evang. lelkéez é* tanító. Megjelenik minden vaeár nap. w EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Alapította: Kapi Béla 1910-ben. Szerkeeztl é* a kiadásért feleld*: CZIPOTT OÉZA •zentqotthArd (Vaavármegye.) A „Harangsző" elónzetósl Óra egé*z évre: Luther- Szövetségl tagoknak cím* •zalago* küldéssel 86 K, csoportos küldéssel 80 K, a nem Luther-8z0vetsógl tagoknak clmszalagos küldéssel 84 K, csoportos küldéssel 88 K. A „Harangszó“ terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányokat küldünk. A „DUNÁNTÚLI LUTHER-SZÖVETSÉG“ HIVATALOS LAPJA. Quand done payerons nous nottre dette á ce peuple béni, sauveur de iOccident ?! — »Vájjon mikor fogjuk leróni tartozásunkat ezen áldott nép, a Nyugat megmentöje iránt ? 1< — kérdezte Michelet, a hires francia bölcsész és történetíró, nemzete és a magyarok fegyvereivel a töröktől megoltalmazott többi népek nevében. Most itt volna az ideje és mi, magyarok, teljesen joggal kérdezhetjük : »Vájjon mikor ? ...« Csakhogy a hála amint kiveszőben van az egyes emberekből, úgy nem ismerik a nemzetek sem ezt a mesés erényt, különösen nem a győző országok legszív- telenebbike : a francia. A gloair fénye feledékennyé tette, nem emlékszik már a rossz napokra, midőn az »áldott« Magyarnemzet volt az egyedüli, mely testével védte egykor a tatár-mongol csordák, később a törők s legújabban a kommunizmus fergetege ellen. A győzelmi mámorba és bosszűkiáltásba belesüketült francia nem hallja az egész világ összes keresztyén templomaiban naponként megszólaló déli harangszót, amely pedig a magyarok iránti hálára emlékeztet minden népeket és nem hallja hires fiának : Micheletnek a kérdését: »Quand done?...« Se lát, se hall, nem veszi észre azt sem, hogy amikor a magyart igyekszik gyöngíteni, az európai civilizáció ezeréves kapujára s így önmagára is mér súlyos csapást... Megfeledkezett a háláról. Jó, hiszen nem is vártunk hálát, tudjuk, hogy nincs, de vártunk igazságot, amelyről tudjuk, hisszük, hogy van! Pozsony, Lőcse, Késmárk, Eperjes, Kassa, Munkács, Erdély és a Délvidék után most Sopron is következnék, — így határoztak a győző országok. Consummatum est 1 — mondják. Ám __________ ané lkül mondják, hogy ismernék a történelmet, amely pedig a népek okulására van, és anélkül, hogy számoltak volna a természet rendjével. »Ember tervez — Isten végez!« — feleljük erre mi, vérző, tehetetlen magyarok és elzarándokolunk a Végekre, hogy újból teleszívjuk lelkünket a történelem tanításaival, amelyben a Magyar nemzet halhatatlansága lüktet. A Végek arculata most olyan, mint a bánatos menyasszonyé, aki bár nem szereti a vőlegényét, hozzá kell mennie, mert kényszerítik, de remél: hogyha az eljegyzést nem engedték is felbontani, majd fel lehet a — házasságot'. Az emberek arcán szomorúság ül, fáradtak, mintha valami nagy terhet hordoznának. Valóban nagy teher annak a biztos tudata, hogy egy éhhalállal küzdő országhoz kapcsolják őket és attól választják el, amely jövendő nagysága, boldogsága hajnalán áll. Mert tavaszodik: a természet rendje követeli ezt és a történelem mutatja így: az élöt nem lehet eltemetni. Az élet, a halhatatlanság pedig ott virul, rejtőzik vagy szunnyadoz a magyar föld minden rögében, fájában, omladékában. Nyílnak még virágok a magyar mezőkön, kizöldülnek a havasok erdői, Nagy-Rákóci fái I... Nem száradtak ki a mohi puszta, a mohácsi mező, a majthényi sik, a világosi határ vadvirágjai, — hiszen bőséges, forró, piros vér öntözte gyökerüket, — csak téli álomban szenderegnek most. Majd felélednek, máj kivirulnak és a magyar földön mindenfelé reményszinbe borulnak a vetések... Aki kishitű, menjen el Széchenyi sírjához és hallgassa meg a reája boruló magnóliák suttogását; tekintse meg Fraknó várát, termeiben ezer év regél hőskölteményeket; nézzen át a romjaiban is hatalmas Lánzsér várára, mely úgytetszik, büszkén fordít hátat a négyszáz év óta feléje kacsintgató Ausztriának és álljon meg Lakompak omladékain, ahol Bethlen hadvezére: Tarródy Mátyás hajdú lelke él: akkor megtanul hinni a Magyar nemzet feltámadásában... Volt már ekkora Magyarország. A Végeken rakott már hevenyészett fészket török, német, rác népség és megülték az ország más Részeit is, de végkép megtartani nem tudták és nem tudják, amíg a messze távolból felénk tekintgetnek a Kárpátok ormai, Erdély bércei, amíg székely lesz, magyar lesz... Senkisem tudja, hogy mikor, de mindenki, érzi, hogy biztosan eljő az az idő, midőn megindulnak az erdők, a hegyek, a folyók... Ha majd a keserűség széttöri a gátat és vérbe- borult szemmel megindulnak a bujdosó kurucok bujdosó ivadékai, amint megindultak valamikor régen az apáik, elözönlik a nagy magyar síkságot és nekimennek a szuronyerdőknek : majd akkor 1... Amidőn Michelet szavaival megkérdezzük a franciáktól és a többiektől : »Vájjon mikor fogják leróni velünk szemben fennálló tartozásukat?« — ezt üzenjük nekik és azt, hogy a történelem megismétlődik 1 Ma nekem — holnap neked 1 Porkoláb István. Világnézeti előadások. A Dunántúli Luther-Szövetség , egyik programpontja. »Vájjon a főemberek közül hisz-e valaki Jézusban ?« — ezzel a gúnyos és diadalmaskodó kérdéssel próbálták az írástudók és farizeusok újból letörni azoknak a szolgáknak ébredező
