Harangszó, 1921
1921-04-03 / 14. szám
108 Magyar ének. Magyar álmok virágát Őrizzük a szívünkben. S mint csodásfényű fáklya, Vágyak lobogó lángja Gyullad fel a szemünkben. Vágyban lobogó szemünk Örök szent csodát várva Az Igazságot leste, Mindenütt azt kereste S hajh, sehol sem találta! S bár ezerszer csalódjunk: Új életért sóvárogva Lessük mégis, hogy újra Bimbót hajtson virulva Magyar álmok virága. Rablóktól fojtogatva Hörögni tud csak ajkunk! De szívünk rádobbantja, Hogy: száz pokol viharja Sem győzhet már mirajtunk! Bilincseket rakhatnak Kezünkre és lábunkra, Megfojthatják szavunkat, Megáshatják sírunkat: — Feltámadunk mi újra! Nem válhatnak semmivé A nagy álmok, nagy tervek! — Rabláncokban virrasztva — Szent Jövő virradatja, Hiszünk, hiszünk tebenned! Horváth Imre. A gyógyításról. Irta: Kovácsics Sándor járási t. orvos. A gyógyítás fogalmáról, lényegéről igen sok téves felfogás kering a nép körében. Megrögzött bagyomá— Édes öcséim, húgaim, bizonynyal szép nálatok az élet. Öröm benneteket együtt látni s körötökben lenni. Legyen ez a boldogság maradandó házatokban. Ha a múltra gondoltok, az emlékezet elmondja, hogy egy napon az örökségen osztozkodás, a vagyon megszakította köztetek az egyetértés kötelékét és a fenyegető szerencsétlenség, leányatok halálos veszedelme fűzte azt ismét össze. A múlandó érték felett meghasonlva egymásban csak ellenséget láttatok és ezzel magatoknak s egymásnak sok keserűséget okoztatok. A megpróbáltatás hozta ismét vissza szívetekbe, hajléktokba a megelégedést a testvérszeretet felkeltésével. Ebből azon tanúságot meríthetitek, hogy a vagyon maga nem boldogít; szeretettel teszi.az ember áldássá az életet magára és másokra nézve is. És még a jól végződött szomorú eset azt is bizonyítja, hogy Isten keze jóra fordíthatja a rosszat is, örömforrást fakaszthat a legnagyobb bajból is. (Vége). HARANOSZÖ. nyok, babonás szokások mint valami láthatatlan folyadék, úgy áramlanak át egyik nemzedék lelki folyamatából a másik nemzedékébe. Még ahol az orvos nagyobb műveltséget, belátást, ismeretet tételez fel, sokszor ott is sajnosán tapasztaljuk, hogy a gyógyításról alkotott fogalom néhány évszázaddal korunk mögött kullog. De nem is csodálom. Hisz azoknál, akik a népműveltség pilléreit képezik, kik hivatva vannak a népet oktatni, még azoknál is csak halvány természet- tudományi ismeretet találunk. Gondolkozásmódjuk pedig épen nem természettudományos. Ha betekintünk a népiskolák tanítási tervezetébe, azt látjuk, hogy ott is szűk térre van szorítva még mindig mindaz, ami az emberre s arra a környezetre vonatkozik, amelyben az ember él, munkálkodik s keresi a boldogságát. Már itt kellene azt a bizonyos alapot leraknunk, amely képessé tenné a népet gondolkozásában, Ítéletében, cselekvésében a természet Útmutatásának követésére. Addig azonban, míg ezt elérjük, sok orvos, tanítómester, pap fog ebben a munkában elfáradni, kimerülni s elkeseredni azon. hogy a haladás útja felfelé miért oly meredek, miért oly nehéz, oly lassú ? Lépten-nyomon beléütközünk az orvos működése közben a téves felfogásokba, cselekvésekbe. Vak találgatásoktól, véletlenségektől várják a gyógyítás eredményét. Innét azután az a sok bántó megjegyzés, amellyel az orvos működését kísérik: »nem találta el«, »nem tudta meggyógyítani«, »nem használt semmit az orvosság, ki is dobtuk«, »nem ért hozzá«, »nem tudta megmondani, mi a baj«, >még most is beteg, pedig már orvosnak is mutattam« stb. A magyar embernél még nem vert gyökeret az a szokás, az a tudat, hogy ha baj van az egészsége körül, hát ahhoz kell fordulni, aki azt tanulta, aki ehhez ért. Született orvosok nincsenek, csak tanult orvosok. A gyógyítást is ép úgy meg kell tanulni, mint másféle foglalkozást. Ha elromlik példának okáért a csizmája, akkor javítás végett nem a harango- zóhoz, hanem a csizmadiához viszi, ellenben ha testi állapotában hiba esik, akkor panaszkodik fűnek, fának, tanácsot kér mindenkitől s csak a legvégső esetben, mikor a komendált jó tanácsokat már hiába próbálta végig, fordul az orvoshoz, ahhoz akiről tudja, hogy a gyógyítás a hivatása. Az első hiba tehát, amit a magyar ember elkövet az, hogy rendesen későn keresi fel az orvost, akkor, amikor betegsége már majd leverte a lábáról, amikor már érzi, hogy komolyra fordult a helyzet. így esik meg, hogy már későn érkezik az orvos, hiába volt ott, hiába rendelt orvosságot, hiába élt vele a beteg, már nem lehetett segíteni, már későn érkezett az orvosi segítség. De egyszeri orvosi vizsgálattól, egyszeri rendeléstől nem várhatunk teljes sikert. Vannak esetek, mikor ez is elegendő a siker eléréséhez. Legtöbbször azonban nem, különösen akkor nem, ha a rendelést nem tartják be, ha az orvosságot nem használja el a beteg. Megesik, hogy véletlenül betévedünk az előző napokban látott betegünkhöz s ámulva- bámulva tapasztaljuk, hogy az orvosság majd egészben ott van az — ablakban. S ha kérdezzük, miért nem fogyasztja a beteg ? a felelet vagy az, hogy a beteg sehogy se akarja bevenni, »inkább meghal«, vagy az, hogy valamelyik jó szomszédja állította le róla s ajánlott helyette valami mást, azt, amelyik a szomszédék Pistáját is meggyógyította, mikor rosszul volt. A beteg s hozzátartozói természetesen inkább hisznek a jó szomszédnak, ki o-t lakik a közelükben, akit mindennap látnak s akit jobban ismernek,'akihez több bizalommal vannak, mint az orvoshoz. No de az ilyen csekélységért az orvosnak se szabad megharagudnia. Emberi tulajdonság. A baj és szomorú jelenség csak az, hogy a beteg adja meg ennek az árát, de a jó tanácsokat adó szomszéd ilyenkor már nagyon csendes, még azt is letagadja, hogy egyáltalában szólt a beteghez. Hát bizony könnyű legénynek lenni, ha nincs a közelben veszély. A nénémasszonyéknak is jár ilyenkor a szájuk. Bezzeg némák, mikor látják, hogy a veszély nagy, hogy babonás tanácsuk mit se ért. Ne várjanak az orvostól se csodatetteket. Az orvos nem varázsló, nem kuruzsló. A gyógyítás is olyan foglalkozás mint más, csak több tudás, több tapasztalás kell hozzá. Egyiknél csak mesterség, foglalkozás, a másiknál élethivatás, művészet. Nem kell mindjárt rossz véleménynyel lennünk az orvosról, ha első vizsgálatkor vonakodik nyilatkozni a betegségről. Gondoljuk csak meg, hogy a betegség felismerése, megállapítása nem olyan egyszerű dolog. Sokszor bizony csak szövődményes vizsgálatok árán érhetjük el. Nem csak a halló, látó, tapintó szervünkre van szükség, hanem 1921. április 3.
