Harangszó, 1921
1921-04-03 / 14. szám
1921. április 3. HARANQSZO. 107. pápa, hogy egy ember éhenhalt abban a városban, ahol ő lakott. Éreznek-e ma lelkiismereti fájdalmat a milliók és milliárdok tulajdonosai, mikor egy bird éhenhalt, egy előkelő állami tisztviselő pedig nyomora miatt elveti magától az életet ? A felebaráti kötelességérzést csak a koporsó ébreszti fel nálunk. Ahol milliók nyomorban élnek, ott ne folyjon a mámor itala, némuljon el a dőzsölés, ragadjuk meg a bankó-szóró tékozló kezet! Negyedik nagy bajunk: az akaraterő, a kitartás, a komolyság hiánya. Üres külsőségbe vész a nagy felbuzdulás és fogadkozás I Ma, amikor mindenkitől háromszoros munkát, háromszoros produktiv tevékenységet vár az újjáépítendő ország, mindenütt huzódozás, kényelemkeresés, robotolás észlelhető. Nincs lélek, kedv, energia a munkában. Ma egyre erősebben hangoztatott meggyőződés, hogy csak a keresztyénség mentheti meg a magyarságot, csak a keresztyén erkőlcsiség lehet egy új, szép élet alapja. Valóban így van s hőn óhajtjuk a keresztyén szellem érvényesülését, de végzetesnek tartanánk ennek az örök eszménynek jelszóvá való sülyedését. Elsősorban a keresztyén felekezetek közt való béke volna ennek az eszmének a diadala. Minden tényleges nagy ellentét és különállás mellett is igaz a Hiszekegy szava: »Hiszek egy közönséges keresztyén anyaszentegyházban. ..« Különböző templomok felett ott látható a háromságos egy Isten csillagstfre- ges, végtelen boltíves temploma, benne az örök, közös oltáron a Krisztus keresztjével, a szívek-lelkek imádkozó millióival. És mégis felüti fejét már is a széthúzás, a féltékenység, a hatalmi törekvés ördöge a keresztyén felekezetek közt. Az a baj, hogy a közösségi gondolat nem belülről támadt, hanem a külső veszély alkotta meg. Egymás kölcsönös megbecsülése, a történelmi hivatás elismerése biztosítja a felekezetek közt a kívánt békét. Nagy bajunk végül az ősi, átkozott pártoskodás. Széchenyi azt mondta: »oly kevesen vagyunk mi magyarok, hogy az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni!« És mi kis bűnösöket is apagyilkosként büntetünk. Minden nagy bajunk igazi oka, hogy az élet központjában nem az Isten van, hanem az >én,< az önző egyén. Hiányzik az élethivatás nagy gondolata. Az életet öncélnak és nem eszköznek tartják az emberek s nem szolgálni, hanem uralkodni akarnak. Az élő, igaz keresztyén élet, erköl- csiség hiánya az oka annak, hogy óriások helyett törpék, építők helyett rombolók, testvérek helyett egymást maró, ádáz ellenfelek lakják e hazát. Mi hozza meg e nemzet egészségét, újjáéledését ? A teljes belső vallási megújhodás, újjászületés az egyetlen útja a gyógyulásnak. Nem egy bizonyos egyház és felekezet, hanem maga a vallás, az emberi léleknek az Istenben, Istennel való élete a gyógyító orvosság. Miként Máriának, úgy minden egyes embernek szól az: >a Mester hív téged!« Minden lelket. A legbűnösebbet is 1 Minden családot, a társadalmat, a nemzetet is. Csak Jézus vallása fejleszt mi bennünk erkölcsi erőt a munkára, lemondásra, kitartásra. Csak a Jézus vallása tisztíthatja meg társadalmunk, nemzetünk közszellemét és közéletét. Csak a krisztusi morál adja meg kultúránk nemzetmentö értékeit s nevel politikai, közgazda- sági erkölcsöt. Vele az életre jutunk, nélküle halálra! Vajha megtérne e nemzet az Istenhez, Krisztushoz, hogy lenne nagy, dicső, boldog jövője! Megvételre ajánlom az alanti dísz- kötésű könyveket, használt, de szép, tiszta állapotban : 36 kötet Athenaeum könyvtár piros vászon könyvtári kötés K 1,800-— 10 , Karriérek kék vászon kötés . . . K 1,000*— 8 „ Magyar írók Vs vászon, kék kötés . . K 600*— 2 „ Műveltség könyvtára: („A föld8 és „Az élők világa“) V2 bőr kötés K 400 — 90 „ Jókai Nemzeti kiadás piros vászon kötés K 10,000*— Wellisch Béla könyvkereskedése Szentgotthárd. Adakozzunlí a Harapó terjesztésére! nincsenek: egykor a te gyermekeid és az egyház úgy emlékezzenek rólam, mint jóltevőről, ki szorgalmának gyümölcsével az ő boldogulásukhoz is törekedett alapot gyűjteni. — Nem tudok ellent mondani. Elismerem bátyám, hogy tőled mindig csak jót tanulhat az ember. Mikor az esték hosszabbak lettek: vacsora után a két család tagjai hol egyik, hol a másik lakosztályban jöttek össze s elbeszélgettek. Közben a gyermekeket hallgatták, midőn ezek anyjuk felhívására egy egy szent éneket énekeltek vagy a fiuk olvasó könyvükből egy-egy történetet olvastak fel. Egy este bekopogtat hozzájuk Galambos András bátyjuk. Örömmel fogadták, mint kedves vendéget. Helyet foglalt közöttük s tovább folyt a beszélgetés, melyben a nők rokkáik mellől vettek részt.' — Hát a fiatalság hogyan viseli magát? kérdi Galambos az asszonyok felé fordulva. — Egyikre sincs panasz — válaszolt Zsófi — mind szófogadók, az iskolát szeretik. Válaszát e nyilatkozattal egészíti ki Mari: — Ezek, András bácsi, mindnyájunknak gyönyörűségei. A jó Isten tartsa meg őket továbbra is lelki, testi erőben. — Hányadik télen jár most — kérdezte ismét Galambos — Pali fiatok az iskolába ? A kérdésre Péter felel : . — Most végzi az ötödik tanévet. Mindig könyveket keres, ezekben találja örömét. Ezért a jövő ősszel Sopronba visszük. Ezt ajánlják a tanító úr és a tisztelendő úr is és biztatnak bennünket, hogy nem lesz hiába a költség tanítására. Gábor itthon marad és hisszük, hogy jó gazdává nevelhetjük. — Közös elhatározástokhoz szerencsét kívánok. Itt eszembe jut boldogult szüléiteknek gyermekkorotokban előttem többször kimondott óhajtása, hogy boldogok lennének, ha az egyház szolgálatára egy evangéliom- hirdető lelkiatyát nevelhetnének. Nektek azonban csak a gazdálkodáshoz volt kedvetek, most talán unokájukban teljesül a nagyszülők vágya. Adja Isten, Gábornak itthon maradását a gyarapodó gazdaság is követeli. Csak azt tanácsolom, legyen gondotok, hogy a fiú minél alaposabban megtanulja a földmívelés módját. Ne csak azt nézze, hogyan szokták a régiek, hanem azt is tudja, hogyan milyen eljárással lehet a földet gyümölcsözőbbé tenni ? — És te kis gyöngyvirág — fordult az öreg Böskéhez — nem feledted el még, hogyan kerültél ki a Répce árjából, mikor beleestél ? — Nem bácsi, nem feledem soha. Ekkor Péterre tekint a kís leány. ölébe ül, karjait nyakára fonva csókolgatja arcát. Mari örömkönnyel szemében mosolyog a kedves jeleneten. Galambos meghatottan szól:
