Harangszó, 1920

1920-12-19 / 51. szám

HARANQSZÖ.

1920. december If.

/

a lélek ünnepe a zsidóknál aratási, tehát hálaadó ünnep, vagy a rabbinusok szerint a törvény kiadatásának ünnepe volt. S a neve? az ötvenedik — pentekoszta... ! egy számot jelentő szó...! Hol itt a lélekről, vagy ha a zsidó pünköstöt vesz- szük, az aratási áldásról, vagy a törvényről való megemlékezésnek csak parányi nyoma is ! ? Pedig mily büszkék voltak a zsidók az ő törvényükre, mint amely csak nekik adatott kölcsön kegyből!

Ha a mi karácsony szavunk a kara-csongból származik, akkor ebben a csöng szó, amely nagy-ot jelent, emlékeztet valami rendkívüli nagy dologra s megfelel annak, ahogy a Jézus halála napját is nagy pénteknek, a husvét előtti hetet nagyhétnek mondjuk, nagynak az ebbe a hétbe eső csütörtököt és szombatot is. És így még csak a, kara (fekete) szóról kell valamit mondanom. Egy másik ünnepünk neve mellett is találunk

\ egy szint jelentő szót; beszél különösen a költészet, piros pünköstről. Talán mivel ekkor nyílnak a rózsák, a piros rózsák. A nagy csütörtököt zöld csütörtöknek is mondják, a németben is, talán mivel ilyenkor — kivált ha husvét későre esik — zöldülni kezd a természet.

Lehet, hogy a kara szó is valami természeti jelenségre vonatkozik. Egy angol katonaorvos, aki 1903-ban részt vett abban az erőszakos betörésben, melyet az angolok Tibetbe rendeztek, mely alkalommal Lasszába, a szent fővárosba is betolakodtak, könyvet írt »A rejtélyes Lassza« cím alatt, melyben sok érdekes dolgot mond el a

X 300.

ki alkotja porzóid virágporát, mellyel a kelyhedbe rejtett mézet kereső méhecske a bibén át megtermékenyíti magházad csiráit, hogy azokból ismét rózsabokor lehessen ? Ki alkotja nap- ról-napra a viruló, tarka virágok, csicsergő dalos madárkák, zúgó fenyvesek, döngicsélő méhecskék, fickán- dozó halak, vagy a kultúra alkotó emberek csodás, szép világát? Óh mondd csak kis virág, hogyan van az, hogy a világteremtés őskezdetén a végtelen világűr más-más részein zúgó, zizegő, őrült táncot járó, vak, izzó atómok, a világ legparányibb részecskéi úgy csoportosúltak, hogy belőlük — egyesek szerint »véletlenül« — ez a remek, végtelen világegyetem s benne, egy szálló porszemen, a végtelenség élő, gondolkozó pontocskái: az emberek letbuddista vallásról is. Megemlíti, hogy a tibetiek megünneplik Búddá fogantatásának, születésének, halálának és mennybemenetelének napját. Ez utóbbi, t. i. a mennybemenetel neve czong Kaba. ím, megint csak itt van a csöng, a nagy szó... A Kaba szó valószínűleg a magyar kap igével rokon, amely gyors mozdulatot s összetételben (fölkapni) magasba való emelkedést is jelent (amint tapa szó, amely Tibetben tanítót jelent, benne van a magyar tapasztalni szóban s amint tudjuk, a tapasztalás a tanulásnak egyik fontos gyakorlati módja.)

Elmondja azután az az angol orvos, hogy a buddista vallásu tibetiek nagy ünnepeiket részben újhold, részben holdtölte napján ünnepük. Most már föltéve, hogy őseink is Búddá születése napját újhold napján ünnepelték (s e föltevés ellen nem lehet kifogást tenni), amikor az éjjelek ugyancsak sötétek, s figyelembe véve azt, amK az egyik utazási könyvben olvasok, hogy vak sötétség, ami csak éjjel fordulhat elő, »karangut« jelent csaggataj török testvéreinknél, a karácsony szó a »karangu csöng« (ösz- szevonva »karacsong« szóból eredne, ami e szerint nagy éjt jelentene, ami teljesen megfelelne a német Weihnacht vagy heilige Nacht szónak. A karan- gu-csong összevonása kara-csong-gá nem az én önkényes találmányom, mert találtam ilyen összevonást; tag- agzi (hegyágozás)-ból lett tagzi, mint mikor a magyarban lakodalom helyett azt mondják: lakzi.

Most még csak arról lehet szó, hogy hogy őseink buddisták voltak-e? Angol tudósok állítják ezt, sőt azt

tek? Mily erő a?, amely áthatja e porembert, hogy kimérje arasszal a maga világát, ellesse törvényeit, leigázza erőit s teljességgel az értelem alkotó munkájában, az erkölcsi kultúrában s a hit és szeretet szárnyain szálló életben érvényesüljön ? Ki merné mondani, hogy Beethoven, Shakespeare, Goethe, vagy mi magunk is, szürke polgárok csupán »por és hamu« vagyunk? Átkozott megszokás! Miattad nem érezzük az élet felséges voltát, miattad nem látjuk életünknek az örökkévalóságba ívelő útját! Van szemünk a látásra, mégsem látjuk e végtelen világegyetem erői. törvényei, megmásíthatatlan rendje mögött, vagy saját, legmélyebb érzéseinkben. Azt, akinek »léte világít, mint az égő nap«, aki a »végtelen Szellem«.

állítják, hogy Búddá maga is szittyes, tehás ős-magyar volt. Az angolok, mint India urai könnyen összehordhattak Közép-Ázsia történetére vonatkozó minden adatot. Indiában északon ma is élnek rokonaink. Aki mindezekről bővebbet akar tudni, szerezze meg a Pesti Hírlap 19~l 4. és 1915. évi naptárait s olvassa el azokban Tóth Jenő cikkeit, aki hat évig élt mint művész Indiában.

Keleti Turkesztánban, ahol csag- gatáj török testvéreink kínai fönható- ság alatt élnek és már nem buddis- „ ták, hanem mohamedánusok, a régiségkutatók számos a buddizmusra vonatkozó szobrot ásnak ki. Budda- templomokat, képeket. Tehát ezeknek a testvéreknek az ősei is buddisták voltak (hisz egykor egész Közép-Ázsia az volt). Minthogy Mohamed a 7-ik században élt Krisztus után, valószínűleg a mohamedán vallás akkor terjedt el Turkesztánban, mikor a mi őseink onnét már kiköltöztek, mire őket az óriási futóhomok is, amely városokat is temetett el s termékeny területeket tett sivataggá, kényszerítette. Búddá neve (But) ma már ott bálványt jelent, míg nálunk meg a buta osta ostobát olyformán, mint mikor valakinek azt mondom: te bölcs! ép amikor épen nem cselekedett bölcsen... (Folyt, köv.)

Sajtóhiba. A múlt számban közölt „Masiniszta-élet“című versből sajnálatunkra egy sor kimaradt. Az első hasábban alulról számítva a második sor (Imádsággal zárult szemük) után még ezt a sort kell betoldani: összetéve két kis kezük: — „És a második hasáb- harmadik sorában „Or- dököl“ helyett Őrködöl olvasandó.

Vigyoroghatsz rám sárga, nagy szemű koponya! »Ami testtől született, test az és ami a lélelktől született, lélek az!« (János ev. 3, 6.) >A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit!« (János ev. 6, 63.) Zúg az őszi szél. Hullnak a virágok. Múlik életünk. Emberi sorsunk, hogy meg kell halnunk, porrá kell lennünk. De csak azt a<jjuk a pornak, ami a poré. Szellemünket nem 1 Boldog az, ki már e földi életben egyesül lelkében a végtelen Szellemmel, az örök Szeretettel. Az soha meg nem hal, mert egy örök, szellemi világ szerves része, polgára már itt alant, az csak a testet veti le, mert »az Isten országa.*, ti bennetek van!« (Lukács ev. 17, 20—21.) Higyjétek el: »örökké élünk!«