Harangszó, 1920
1920-01-11 / 2. szám
12. Kara-csong1. Irta: Torda Lajos. Mit keres ez a két vadidegen szó ebben a kis egyházi lapban? Hátha mégsem olyan vadidegen 1 Hisz egyik legnagyobb s bizonyára legkedvesebb ünnepünk neve e két szóból áll. Csak az első szóban a második a-ra tegyünk egy kis Vonást s a második szóban a g betűt ejtsük lágyan és kész a karácsony szó . . . Ezt pedig már mindenki ismeri. De hát mit jelent ez a két szó? Az első, a kara azt jelenti: fekete, a csöng azt jelenti: nagy. A karácsony tehát szóról szóra »fekete nagy<-ot jelent. Nem csuda, ha áldott emlékezetű tanárom, mikor egyszer az ünnepek neveit fejtegette, nem boldogult a karácsony szóval. Müll- ner Mátyás volt ez a tanárom. Volt ekkor két tót anyanyelvű theológus is köztünk, ezekhez fordult hát, hogy nem tudnak-e valami szláv szót, a melyiktől a karácsony szó ered ? Dehogy tudtak I De hogyan is tudtak volna, mikor ez a két szó nem szláv, ellenkezőleg török szó, azaz tősgyökeres régi magyar szó ! Én e két szót Hédin Sven ázsiai utazó egyik könyvében találtam, mint egy tevének a nevét. Az a teve fekete volt és nagy volt, azért kapta a »karacsong« nevet . . . De hogyan jut a mi karácsonyunk, a Krisztus születésének emlékünnepe ilyen névhez? Hogy csöng, azaz nagy ez az ünnep, azt tudjuk — de miért fekete? Hisz a fekete agyász színe! Nem mindenütt és nem volt az ott se mindig a gyász színe, a hol ma az. Ezelőtt 30 évvel a szárazdi sváb asszonyok, ha nagy gyászuk volt, nagy fehér kendőt kötöttek a fejükre, s nagy, széles, fehér kötényt a derekukra. A fehér volt a gyász szine. Ellenben liusvétkor és pünkösdkor még a fiatal leányok is, bár most már színes ruhát viselnek, feketében mennek a templomba. Ez az ünnepi komoly szin. A fekete lehetett apáink ünneplő szine, még örömnapon is. És mint buddista vallásuaknak (hogy azok voltak, angol tudósok állítják, hisz egyszer egész Közép-Ázsia az volt) volt már karacsongjuk Búddá születésnapja, aki hozzá még újra meg újra születik, mert egy emberöltő nem elég neki, hogy a megváltás müvét elvégezze. Könnyű volt őket megtéríteni. A térítők könnyén megalkudtak velük. Ezt mondták: Lássátok, az a Jézus, akit mi hirHARANGSZÓ. detünk, tulajdonkép a ti Buddátok. A buddista erkölcstan pedig sokban hasonlít az evangéliomhoz. Csak igy érthető, hogy legnagyobb ünnepeink egyikének neve ősmagyar. Mást el se fogadtak volna senkitől, bárki térítette is meg őket. Erős nemzeti öntudatuk nem engedte el ezt a régi nevet . . . Mindezt tudva, még drágább nekünk is a karácsony szó. Bár a mi karácsonyaink újabban igazán feketék — tele gyásszal és könnyel . . . ! Kara-csong! Drága nyelvemlék e két szó. Távoli testvérektől hozta ide őket egy könyv. Egy darab kortörténet van bennük elmondva. S a gyönyörű képies nyelv I Mert Jézusnak az emberek bűnei miatt kellett eljönnie, szenvednie, meghalnia, azért ünnepeljük a karácsonyt is a bunbánat fekete gyászruhájában . . . hogy legyen örömteljesbák-ri-id ünk (fa-rügy, azaz tavaszi ünnep) husvétunk, feltámadásunk . . . * A Karácsony nevét közönségesen az incarnatio szóból származtatják, melyet inkarnációnak kell kiejteni A latin incarnatio megtestesülést jelent s arra figyelmeztet. hogy Jézusban az Ige testet öltött. Igazán érdekes volna, ha a Karácsony az itt közölt következtetés szerint ősi magyar szó volna és nem a latinból származnék. Keleten a gyász szine több népnél tényleg nem a fekete, hanem a sárga és fehér, de hogy az öröm jeléül feketét használnának valahol, arról nem tudunk. A cikk következtetése mindeneseire érdekes. Anániás és Szafira. Elindult s igy szólt — Péterhez érve — Anániás: Urban testvérem! Örvendj velem, mert Jobbra tért lelkem : tanának megnyert A Messiás 1 Megtértem vala . . . S mivel vagyonom Nekem fölös És már nem tudok örülni ennek : Imé elhoztam árát földemnek, — Legyen közös! .. . Igazat mond-e, kiolvashatja A józan ész — Ha csak rátekint — szeméből másnak, így hát Péter is Anániásnak Szemébe néz .. . S szólt: „Ki sajnálja, nem kell vagyonát Od’adnia A közjavakra; de mért hazudtál ?! Földed árából csak egy részt hoztál Anánia! Én nem bántalak . . . Nem nekem hazudsz, Te vakmerő ! Te csalfa, álnolc! Annyit se tudtál ? A Mindenható, kinek hazudtál — Megbüntet Ö 1“ 1920. január 11. Anániásnak lábai ingnak Mindenfelé .. Elsápadt arccal reszket ím ottan, Följajdul s aztán leesik holtan Péter elé. Kik ezt hallották, hogy meghalt volna Alig hivék, Oly igen nagyon megfélemlének, Azután pedig ifjak jövének És elvivék. Majd jő Szafira — Ania nője — Keresni ott Élete társát és ígyen szóla : „Hol van a férjem?1 Nem tudott róla Hogy már halott . . . Nem tudott róla, mégis a rosszat Tán érezé ... És amint állt ott szorongva, félve, Péter néki is szemébe nézve, így kérdező: „Asszony! Ismered Jézusnak tanát, Mely jóra int ? ím, mit hoztatok a köz javára, Szafira kérdem : földetek ára Itt van-e mind ?“ Szólott Szafira: Jézus mit tanít Oh jól tudom ! Bévette lelkem s vallom is máig... Ott a pénz Uram egy pult uráig — Nem hazudom !“ . .. Péter apostol fejét csóválja ... „Szafira! Oh, Nagy és hatalmas, mindeneket lát,' Kit csalni akarsz! E hazugság hát Mire való ?! Házasok között az egyetértés Szép ha v?gyon; Ámde a bűnbe egymást követni Nem kell! Neked is kár volt ezt tenni Kár volt nagyon ! .. . Meg léssz büntetve miképen meg lett Anániás! Mondom Szafira ! Megbünhődsz ezért, Mert nem maradhat büntetlen bűnért Se egy — se más! Imé! Kik előbb megholt férjedet Etnelék fel: Ismét állának az ajtó elé ... Mindjárt bejönne* s téged is mellé Temetnek el!“ Most Szafirának az örök homály Szemére ült . . . S ahol hazudott íme ép’ ottan, Péter lábánál hidegen, holtan Földre terült . . . A gyülekezet most már még jobban Megfélemlék. Majd ismét ifjak jöttének elé S Szafira asszonyt a férje mellé — Eltemeték. Tóthné Munkácsy Eleonóra. Hivatalos és közérdekű hirdetés díja minden szó 50 fillér, magánhirdetéseknél 1 kor. Egy 1/4 oldal egyszeri hirdetés ritka betűkkel 75 korona. 3-szori hirdetésnél 10°/o engedmény. Hosszabb névsort csak olyan egyházból közlünk, ahol nagyobb számú előfizetőnk van és egy-egy név dí ja 40 f. A hirdetési díj SZENTGOTTHÁRD-ra Vasm. küldendő.
