Harangszó, 1920
1920-04-04 / 14. szám
Dunántúl Ev. Nöegyleteihez! unántúl evangélikus aszonyai- hoz és leányaihoz! A könyörülő szeretet nevében kiltunk hozzátok. Egyházunk elhagyott yámoltjaira, különösen pedig nyugal- lazott derék lelkészeinkre és a gond eresztje alatt roskadozó szegény elkészözvegyekre irányítjuk szívetek igyelmét. Nehéz sors jutott nékik osztályrészül. Kezükben eltörött a ;enyér botja. Kenyerüket nemcsak nértékkel, hanem rettegéssel eszik. Asztaluknál a gond ül és bárhova nennek, mindenüvé a nyomor sápadt irca kiséri őket. A legtöbbnek olyan .’sekély az évi nyugdíja, hogy az egy lónap szükségleteire sem elég. Egy- lázunk érzi ugyan a rettenetes helycetet, de szegénysége miatt nem tudja kötelességét teljesíteni. Sokáig haboz- lunk, de tovább már nem várhatunk. Húzzátok fordulunk Dunántúl evangélikus asszonyai és leányai, hozzátok, a szeretetben munkás evangélikus nőegyletek I Kérünk titeket: tartsatok gyűlést, indítsatok mozgalmat, rendezzetek gyűjtést 1 És ti mindnyájan, kik segítő kezet, szeretetteljes szót, jó tanácsot kaptatok egykor a régi lelkészlakban, gazdagodjatok meg teljes jószívűségre. Mikor szívetek szerint áldoztok, gondoljátok meg: a szeletet kezével könnyet töröltök, virágot hullattok egy-egy sírhalomra s cselekedetekben beszélő szóval azt mondjátok: a szeretet erős! Az ösz- szegyűjtött adományok a Dunántúli 1920. április 4. Apa: Talán ottfogta őket a tanító ár papiros-galuskára. i Zsuzsika: Hallom a Bodri örvendező csaholását, alighanem azok jönnek. Eszti, Pista, Juliska (belépnek. Egyszerre —) Adjon Isten szerencsés jó napot! (Kezet csókolnak.) Anya: Fogadj’ Isten, kis cselédeim! Hol késtetek ilyen sokáig! Pista: Egy kicsit csúszkáltunk a kenderáztatónál. Apa: Mert különben úgyse tudÍ nánk elnyűnni a csizmánk talpát. Dédapa: Hagyd el, fiam, te se voltál különb gyerekkorodban. No, gyerekek, hát mi volt a diktom ? Apa: Ezek nem tanulnak dikto- mot, öreg apám. Már az én időmben se volt szokásban. Dédapa: Persze, persze. Mindig eljelejtem. Mi még mindennap tanultunk egy diktomot, s mikor hazaértünk azzal köszöntöttünk be. Bölcs, Luther Szövetség pénztárába Szombathelyre küldendők. Az adományokat a >H a r a n g s z ó«-ban nyugtázzuk! Az irgalmas Isten ihlesse szent áldozatra szíveteket s áldja meg szent áldásával segítő munkánkat! Az Úr békessége legyen mindnyájatokkal! Dr. Berzsenyi Jenöné Dr. Rafló Gyuláné a D. L. Sz. elnöke. a propaganda szakoszt. elnöke. Kap! Béla Rado Lajos László Mífclös püspök, elnök. elnök. titkár. HARANQSZOBajaink forrása és annak orvossága. Ha nehéz betegség ágyba dönt és orvosra szorulunk, az elhívott orvosnak első dolga az, hogy alaposan megvizsgál, megkopogtat bennünket. Ezzel az alapos vizsgálattal akarja megállapítani a betegség okát, amely nélkül gyógyításról beszélni sem lehet. Minél előbb és minél helyesebben ismeri fel a baj okát, annál előbb és annál könnyebben talpra állít bennünket. Az orvosok orvosa, Jézus, ezért is tudott oly könnyen és oly hamar nehéz betegeket meggyógyítani. Isteni tudása és éleslátása által azonnal felismerte a hozzá fordulónak igazi baját, — s azonnal készen volt az orvosszerrel is. A mai keresztyén társadalom — s ebben legfőképen a mi szerencsétlen nemzetünk — szintén mintegy nehéz beteg, mintegy gutaütött fektanulságos mondások voltak, még most is emlékszem néhányra. Mondok is mindjárt egyet. (Éneklő hangon, hadarva —) »A dologtalan és tobzódó szegény lészen, és szakadozott ruhába öltöztet az aluvás!« Juliska: Jaj, édes szülim, úgy megehültem a sok tanulásban. Ma a nagy C betűt tanultuk. Egészen olyan mint az O, csak egy kicsit kinyitja a száját. Ha már majd a nagy I-t is megtanuljuk, akkor leirom az édesapám nevét, Orbán Imre. Apa: Kinyílik akkorra a pünkösdi rózsa. Anya: Nesze! Foglalóba adok egy piros almát. Eszti: Tudom én amit tudok — Nem is igen szolgált ám reá a Juliska a piros almára. Juliska: Nem szép ám árulkodni. Eszti: Igaz-mondás nem emberszólás. A Juliskát ma kiállította a tanító úr. 107. szik már hosszú hónapok óta betegágyon. Betegágya mellett a kuruzslók- nak egész légiója felvonult már. De mindegyik más és más diagnózist állapított meg és így természetesen mindegyik más és más orvossággal kísérletezett. Az egyik a jogegyenlőség utáni vágyban vélte a bajt fölismerhetni s az általános, titkos, a nőkre is kiterjedő szavazati jogot adta orvosságul. A másik a földéhségben — és földreformot, földosztást hirdetett 1 A harmadik az államformát okozta a bajért — és királyság helyett köztársaságot csinált I A negyedik az átkos magánvagyont és a vallást — s ezek' megszüntetésével és eltörlésével akarta a bajt orvosolni. Szóval: a hány orvos, annyi különböző kórmegállapítás, — s természetesen annyi különböző orvosság is; — de az aléltan fekvő beteg ezek egyikétől sem éledt fel. Egyikétől sem kapta vissza régi erejét, régi hatalmát és régi dicsőségét. S vájjon miért? Azért, mert egyik orvos sem ott kereste a bajt, a hol az tulajdon képen székel: a szívben, a lélekben. A mai keresztyén társadalomnak s így a mi magyar keresztyén társadalmunknak is nem annyira a teste, mint inkább a szive, a lelke beteg. Elvesztette hitét, elvesztette Istenben vetett bizodalmát, — elvesztette Jézusát, — ezért oly önző, ezért kapzsi, ezért oly gyűlölködő. A hitetlenség szüli a szeretetlenPista: Már az igaz, hogy a leányokban nem áll meg a szó, mint a keszőce a nyárson. Anya: Ejnye, ejnye! Ezt hát restellem. Aztán mi rósz fát tett a tűzre? (Juliska sír). Eszti: Itthon hagyta a palavesz- szőjét. Zsuzsika: Bizonyos vagyok benne, hogy a pogácsás tarisznyáját nem feledte itthon. Juliska: Hát téged ki kérdezett? Te csak pörgesd a rokkádat! (Mind nevetnek). Anya: Qyerekek, ne böstörködje- tek. Jobb lesz ha valami munkába fogtok. Pista: Én öreg-apámnak segítek vesszőt hántani. Eszti: Én meg fonni próbálnék, ha a Zsuzsi reá engedne ülni a rokkájára. Zsuzsi: Hogyisne I Hogy visszafelé hajsd megint a kereket s úgy
