Harangszó, 1920
1920-04-04 / 14. szám
108 HARANGSZÓ 1920. április 4 séget, a szeretetlenség a gyűlöletet, a gyűlölet országa pedig már a pokolnak országa! A hitetlenségből sarjadt gyűlölet diktálja azokat a pogány békefeltételeket, melyeket a hatalmas győzök a szegény legyőzőiteknek szabtak. Mert a keresztyén vallás nem azt hirdeti, hogy szemet szemért, fogat fogért, hanem azt: ha éhezik a te ellenséged, adj ennie, ha szomjuhozik, adj innia. A hitetlenségből fakadt irigység és gyűlölködés az oka annak is, hogy hazánk fiai még az ország mai kétségbeejtő helyzetében sem tudnak egyesülni és mint egy ember talpra állani az örvény szélén álló szegény hazánk megmentésére. Vissza tehát Jézushoz! Vissza apáink buzgó, lánglelkii hitéhez! Vissza Isten igéjéhez és az egy igaz Istennek lélekben és igazságban való imádásához! Ez az egyedüli orvosság a mai keresztyén társadalom veszedelmes nyavalyájára, de ez az egyedüli orvosszer ezer sebből vérző szegény magyar hazánkra is. Ha majd azok a földesurak, (akik, úgylátszik, hamar elfeledték a kommunizmust, hamar el azokat az Ígéreteket és fogadkozásokat, melyeket azokban a vészterhes napokban tettek) nem vasárnap mérik ki a fertálybeli konvenciót és nem vasárnap tartják a hajtóvadászatokat, hanem e helyett templomba mennek és templomba küldik cselédjeiket is (mint a régi jó földesurak tették); ha majd a szülők vasárnap nem összekuszáld a fonalamat, mint minapában. Alig tudtam kibogozni. Eszti: No, hát akkor édes apámnak segítek kukoricát morzsolni. (Félre.) Fonni majd akkor próbálok, ha nem látják. Juliska: És még kicsi vagyok, nekem nem kell dolgozni, én csak almát eszegetek ! Pista: Jaj, édes apám, de igen szép verset adott ma föl nekünk a tanító úr. Az a címe: »Ki volt nagyobb ?< Garay János írta. Eszti: Csak holnapután kell fölmondanunk. De én már majdnem bétüve tudom az egészet. Zsuzsi: Én is tudtam ezt valamikor, de már elfeledtem. Juliska: A kis kapuba kiállani, mikor a Ferke bácsi erre jön szekéren, úgy-e nem felejtesz el? (Mind nevetnek.) Zsuzsi: Nini! Miből lesz a cserebogár ! adnak addig gyermekeiknek ebédet, mig azok el nem mondják, miről szólt az igehirdetés; ha majd a közéletben megbélyegzik azt, aki nem jár templomba, mint régen az ős keresztyéneknél; s ha majd az államnak nem az lesz a főgondja, hogy vasárnap minél több szeszes ital fogyjon el, hanem mint Angliában és aSkan- dináv államokban (Amerika, szerk.) vasárnap zárva lesznek a korcsmák és törvény kényszerítse az embereket a templomba járásra; végül, ha majd a különböző állások betöltésénél nem a nagyúri protekció, hanem a lelki pásztortól hozott ajánló levél lesz a leghathatósabb érv: akkor meggyógyul az emberiség szíve, de megszűnik a nyomor, Ínség és elégedetlenség is az emberek között. Akkor következik el az a szebb kor, melyről a koszorús költő azt zengi: Lesz még egyszer ünnep a világon! Ez lesz az emberiségnek igazi, boldog öröinünnepe. Ez lesz az igazi megújhodásnak és feltámadásnak nagy hús vét ja! Ez lesz az igazi világbéke, amidőn minden ajk azt vallja: »Jézus Krisztus az egyedüli úr az Atya Istennek dicsőségére.* Tompa Mihály. Ki tud róla? Balog György, a korneuburgi vasúti ezrednél szolgált. 1918. október havában kiildütt magáról utolszor értesítést Albániából. Szíves értesítést kér özv. Balog Samuné Hegyfalu (Vasmegye). i—3 Dédapa: Aztán miről szóit a szép versetek ? Pista: Derék, vitéz magyar hősökről. Csak úgy dobogott a szívem, mikor elgondoltam, hogy milyen sok kitűnő magyar ember volt a világon. Eszti: Hát még magyar asszony, de még mennyi! Azokról külön verset kellene írni. Pista: Megengedem. De ez csak férfiakról szól. Megnevezve nincsen egy se, de a tanító úr megmagyarázta, melyik mondás kire szól. Mi, nagyobb gyerekek meg úgyis ráismertünk a legtöbbre. Eszti: Én valamennyit tudtam. Nem láttad e, hogy mindig jelentkeztem ? (Két ujját íöltartja.) Juliska: Nekem még nem is volt muszáj odavigyázni, mi addig szép tulipánokat rajzoltunk, mégis tudom, hogy egy bácsi a nagy bunkósbotjával bedöngeteit egy vaskaput. Az lehetett ám erős ember, még Gyermek-Világ. A bárányka csengője. Irta: Csite Károly. Balogh gazda vásárra készítette a szekeret. — Vigyen el engem is, édes apám! — kérlelte a kis Jóska fia. — Nem lehet, fiam, mert sok dolgunk lesz a városban. Nem érünk rá édes anyáddal ott reád vigyázni. — Jó leszek, édes apám, akkor nem kell rám vigyázni. — Oh, fiam, a kis gyermekekre mindig kell vigyázni, hogy baj ne érje őket. És ki őrizné a kis báránykádat, ha te is itthon hagynád ? — Igaz is, nekem itthon kell maradnom a báránykát őrizni! — nyugodott meg Jóska. — Vigyázz jól a báránykára, fiam, akkor hozok a vásárról egy szép, kis csengőt a nyakára. Majd meglátod, milyen aranyos csengő lesz az. S milyen szépen csilingel majd a bárányka nyakán! Az édes apa és az édes anya elmentek kora reggel a vásárra. Jóska sóvárgó szívvel várta őket haza, akárcsak az előző vásáron, mikor a báránykát hozták. Ebéd után már nem tudott otthon maradni, felkerekedett a báránykával. — Gyere, báránykám, édes apám és édes anyám elébe! Hozzák már a csengőt... talán édesapámnál és erősebb. Pista: Botond vitézt akarja mondani, mikor Konstantinápoly kapuját beverte. Apa: Hát azt a derék magyart hogyan is hívták, aki mikor a vesztőhelyre vitték, még utoljára leütött egy németet a tábori kürtjével ? Eszti: Arról is van szó. Lehel vezér volt, az augsburgi ütközet után. Pista: De még Kinizsi is derék egy molnárlegény lehetett ám, mikor ] malomkövekkel dobálódzott és zsákok 1 helyett törököket cipelt a vállán. Eszti: Árpád apánk lehetett mégis a legnagyobb. A tanító úr képen is megmutatta, mikor Pusztaszeren megvágták a karjukat, ő és a hét vezér, s úgy ittak a vérükkel áldó- I mást, hogy halálig védelmezik ezt a dicső szép országot. Apa: Hej! Miért hogy meghaltak hát, hogy védelmezték volna meg most is.
