Harangszó, 1920
1920-03-28 / 13. szám
XI. évfolyam. 1920. március 28. 13. szám. felel*» azerfceeztA é% kled*: SZALAY MIHÁLY. Társezerketzt*: NÉMETH KÁROLY. Ktzlratvk Leváizpetenára (Veszerémme(ye)i *l*fl- aeté»l dijak, reklamáclék a HAAANOSZÓ kladéhlva- (altinak Szentfetthárdra (Vni.ármegye) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanfté. / EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Alapította: Kapi Béla 1910-ben. Szerkeszti s a kiadóhivatal vezetője: CZ1POTT GÉZA szentootthAsd (Vasvármegye.) A „Harangszá" előfizetési ára: egész évre közvetlen küldéssel 20 kor., csoportos küldéssel (legkevesebb 10 példány) 18 korona. A „Harangszá" terjesztésére befolyt adományokból szórványban laké hívőinknek Ingyenpéldányokat küldünk. Megjelenik minden vasár- nap. Fohász. A múlandóságnál? gyersan folyó habja, Eleiem §ajcjál, zúgoa riszi, hajija. Még alig indullam, még alig reméltem, $irem hihilaje már ill ran előliem. Ám ragadjál? leoa éltemel a §abcfi, (-sah Te fogadj hozzád, Alyám §a meglétei?. *?> minden szenredéssel, mely ill lényégéi, Éleszd bizalmamat, erősítsd fülemet! | Madár Mátyás. Keresztyén egyházak egyesülése. Egészen különös dolog, hogy némely kérdésre majdnem egyidejűleg, de a legkülönbözőbb irányból jövő indítékok terelik rá az ember figyelmét. így vagyok most a keresztyén egyházak egyesítésére célzó törekvésekkel. Két napon belül a következők történtek meg velem: Egyik buzgó hívem csodálkozását fejezte ki afelett, hogy hazánkban a református és evangélikus egyházak nem iparkodnak egyesülni; azután a posta kézbesített egy tavaly júniusban feladott londoni újságot, amelyik egy cikkében a keresztyén .egyházak megtartandó világkonferenciájával foglalkozik ; végül egy budapesti újságban olvasok »protestáns egyesülő törekvésekről«. Már ebből a halmazaiból is következtetni lehet arra, hogy az egyesülés kérdése foglalkoztatja a lelkeket, s tárgyalásába bele kell bocsátkoznunk. Mindenekelőtt, és mintegy mellesleg szólva, de félreértések kikerülése végett megjegyzem, hogy a római katholikus egyházzal való egyesülés kizártnak tartható. Az említett világ- konferencia előkészítői miután majdnem valamennyi keresztyén egyház megígérte a konferencián való meg- telenést, elmentek Rómába is a pápához. A pápa külön kihallgatáson fogadta őket s kijelentette, hogy a konferenciára nem küldhet megbízottakat, mert szerinte a római egyház előtt való meghódolás az egyesülésnek egyetlen lehetséges útja. Előre bocsátandönak tartottam ezt azért, mert esetleg talán olvasóink között akadnak olyanok, akik éppen a római katholikus egyház irányában is bizonyos kellemesnek tetsző illúziókban í ingatják magukat. Már p-.Jig kell, hogy világosan lássunk és ne reménykedjünk ott, ahol minden reménykedés hiábavaló. A görögkeleti egyházak s az örménykatholikus egyház megígérték részvételüket, velük tehát az egyesülés nem volna már eleve kizárva. A különböző protestáns egyházak természetesen egyáltalán nem zárkóztak el az egyesülés megbeszélésétől. Az egyesülési törekvések, azoknak újabb megnyilvánulásai is, még a háború előtti esztendőkbe nyúlnak vissza. Ezt sem azért említem meg, mintha e réven a mozgalom komolyságát akarnám megvilágításba helyezni. Megemlítem, mert vizsgálat alá kell vetnünk, hogy a világháború milyen irányban befolyásolta ezt a törekvést, amely a keresztyénségnek lényegéből adódik. Persze azt gondolhatná valaki, hogy a gyűlöletnek és mindenféle szenvedélynek az a féktelen, vulkanikus kitörése, amelyet a rövidség kedvéért egyszerűen háborúnak nevezünk, de amelynek mivoltát ez a szó inkább eltitkolja, mint kifejezi, — az egyesülési törekvéseknek akadályokat állított, azokat megnehezítette, szinte kilátástalanokká tette. Ez megtörténhetett volna, ha a háború nem az lenne, ami, tudniillik istencsapás. Ha nyomában nem az következik, ami bekövetkezett, tudniillik általános elégedetlenség, forrongás, a lelkeknek és lelkiismereteknek háborgása és hánykolódása. Tény az, hogy a háború győzőkben és legyőzőitekben egyaránt felébresztette a lebirhatatlan nagy nyugtalanságot az emberiség életének íundamentomait illetőleg. A kiöntött vér az egekre kiált s a tengernyi szenvedés, a pokoli gazság az emberek millióiban vetette fel a kérdést: hol van az igazság, a jog, az erkölcs, a szeretet ? A kérdező lelkeket lehet ideig-óráig ámítani, hitegetni, jobbra vagy balra sót m^g lehet p Jbálkozni a kérdések elnémításával is. A keresztyénségaek azonban éppen ebben a nagy összeomlásban, a mezítelenre vetkóztetett lelkeknek ebben a vergődésében egy páratlanul kedvező alkalom adatott arra, hogy az evangéliom fényével végigpásztázza a sötétben háborgó néptengert s utat, irányt jelöljön a veszni tériknek a menekülésre, a dolgozni akaróknak a munkálkodásra. Ha nem vagyunk süketek és vakok, meg kell értenünk, látnunk kell, hogy a keresztyénségnek szinte páratlan alkalom adódott arra, hogy minden benne rejlő isteni talentomával, miden kegyelmi ajándékával, minden ihlető és szervező, vezető és szolgáló ereiével megjelenjen az aratásra megérett mezőkön. Ámde minél elevenebben, húsúnkba és lelkűnkbe vágóbban átérezzük ezeknek az időknek a keresztyénség történetében egyedülvalóságát, minél égetőbb szükségét érezzük annak, hogy a nyugtalanul zajló hullámok felett a Krisztus keresztjének sugarai hintsék szét a bocsánatnak, az en- gesztelésnek, a megváltásnak sugarait: annál élénkebb, annál szívbemarko- lóbb lesz a felelősségnek érzete is. Annál inkább megkap bennünket a
