Harangszó, 1920
1920-02-29 / 9. szám
68. HARANGSZÓ. 1920. február 29. törekvésű buzgó ifjaknak más pályára lépése reá nézve is esetleg súlyos veszteséget jelentene, nem is szólva arról, hogy a tanulmányok kényszerű félbeszakítása mᣠpályát választott ifjakra nézve milyen keserű elhatározásba kerül. A súlyos, válságos helyzet megkönnyítésére a tanári kar az ifjúsággal karöltve minden lehetőt elkövet. Még a múlt ősszel több helyen tartottunk vallásos ünnepélyt, mely alkalmakkor a hívek elismerésre méltó áldozatkészséggel gyűjtöttek a nemes célra készpénz- és terménybeii adományokat. így 1919. november 2-án Fertőmeggyesen, november 16-án Harkán. Majd december 11-én, ill. 14-én Sopronban az ifjúsági egylet helyiségében rendezett a Luther-kör magyar, ill. német előadással, szavalatokkal, ének- és zeneszámokkal vallásos összejövetelt. Ezen alkalmakkor egybegyült: Fertömeggyesen: terményekben: 1870 K, készpénzben. 103 40 K, összesen: 1973 40 K, Hurkán: terményben: 985 K, készpénzben: 110 K. összesen: 1095 korona. Sopronban két alkalommal készpénzben 561 —j—253'11 K, összesen : 814*11 K- Ehhez járult Benkő Géza soproni hitsorsunk külön alkalmi adománya: 203*10 K- Ezenkívül Tamásiban (Tolnamegye) Geyer tanító kezdeményezésére 437 koronát gyűjtöttek a nevezett célra. Az áldozatra kész gyülekezeteknek és híveknek ezen az úton is őszinte, igaz hálánkat és elismerésünket fejezzük ki. A szükséglet természetesen még távolról sincsen födözve. Az ébredő tavaszszal, amennyire a theologus ifjak tanulmányi előmenetelét nem akasztja meg, újabb kirándulásokat tervezünk a közelebb eső gyülekezetekbe. Távolabb és sok helyre mennünk azonban sem a költség, sem az idő nem engedi. De talán akadnak enélkül is gyülekezeteink és híveink körében, akik a nemes és fontos célt tekintve, áldozatra kész hitrokoni szeretettel szívesen sietnek a nagy szükségben segítségünkre és fölöslegükből készek áldozni a jó ügyért. Kegyes adományokat (lehetőleg pénzes levélben) hálás köszönettel fogad és a Harangszóban nyilvánosan is nyugtáz e lap szerkesztősége, vagy a soproni ág. hitv. evang. egyetemes theol. Akadémiai Igazgatósága: Stráner Vilmos, theol. akad. h. igazgató. Jézus Nainban. Lukács ev. VII. 11 — 15. Búgó, síró szél kél a táj felett S hajt Nain felé sötét felleget, Halkan az eső hullong a fákra, Hajlik a cédrus, hajlik a pálma. S amíg csendesen az eső pereg, Koporsót viszen néma gyászszereg; Könny a koporsón, s a szemfedelen, Benn ifjú fekszik lio tan, mereven. Nain utcáin le véges-végig, A gyászkoporsót sokan kísérik; Oly csendes, néma mindenki ottan, Csak az anya sír jajongva — hosszan : „Óh fiam ! Elvett tőlem a halál, Ki nékem eddig vigaszom valál, Elveszett benned mindenem nekem, Édes, egyetlen, drága gyermekem ! Most már örökre sir éjjé föd bé. Arcod csókolni nem fogom többé, Udvarban, házban üres lesz helyed, Nem hajtod többé ölembe fejed!“ Olajfa lombja imbolyog-hajlik A szegény asszony jajszava hallik, De ím ! A város kapuja mellett Kíséretével az Ur közelget. .. Meghatja szívét a midőn hallja: A szegény asszony keserve jajja S így szól hozzája: „Tovább ne sirasd Én mondom néked — élni fog fiad!" S mig elhajlitá az ifjú felett, A könnytől ázott bús szemfedelet: Míg a koporsót kinyitja — nyitja Áldott kezével végig simítja ... S így parancsolja hangos fennszóból: „Kelj fel te ifjú a koporsóból!“ S íme: az ifjú mosolygva élve Borul szerelő anyja keblére. Töthné, Munkácsy Eleonóra. A falusi bérlakások. A lakásrendeletet, mely a háztulajdonos kezét megköti, a bérbeadók általában véve kényelmetlennek érzik, s amennyire csak lehet, iparkodnak a rendelet hatálya alól kibúvót keresni. Faluhelyen nem azért, hogy magasabb házbért kapjanak, hanem többnyire arra törekesznek, hogy a lakótól teljesen megszabaduljanak. A házbér, mai pénzértékünk mellett, csekélység; miatta nem érdemes azt a sok kellemetlenséget elviselni, amivel egy idegen családdal egy udvarban való élés jár. A következmény, különösen, ha a lakásrendelet hatályon ki\ül lép, az lesz, hogy a bérelt lakások száma a falvakban ten, miért is Zrinyi, mintegy magyarázatul, a következőkép folytatta: > ..Tudjátok meg, uraim! igaz pápista ember vagyok, vallásomba való állhatatosságomban egyitek sem halad felül. De micsoda dühös bolondság vinne engem arra, hogy én p. o. az én légrádi evangélikus vitézeimet, és ott való presidiariusimat helyükből kiűzzem ? Bizony akiket ismerek pápista katonákat, tiz törökre sem mernék kimenni velük. De ha . az evangélikusokkal vagyok, azoknak imádsága és éneklései között, valamikor harcra megyek, soha nyereség nélkül meg nem térek.< Sajnos, csak maga Zrinyi gondolkodott így; az egész ország irányadó közvéleményével szemben egyedül merte ezt kimondani. Rajta kívül még csak egy olyan katolikus mág-: nás akadt széles e hazában, aki aj* protestánsokkal szemben, nejéveJj Magyary — meglátszanak kinoztatá- suk nyomai. Ezen és a későbbi idők prédikátorait jellemző, megalkuvást nem tűrő vasegyéniség volt a sárvári fősénior; szemébe merte vágni bűneit nyíltan rettegett földesasszonyának 1 A hozzája hasonló jellemek tűrték zokszó nélkül a gályarabság kínjait, tömlöc- fogság nyomorúságát, az inquisitió borzalmait és a legnagyobb megpróbáltatások idején is hittel, lelkesülve zengték: „Erős várunk nekünk az Isten!“ Magyary előbb Lövőn, Niczken, majd Ikerváron hirdette az Úr igéit s mint sárvári fősénior fejezte be áldásos életét. — — Utam tovább visz. Nem kell messze mennem, már is újabb emlékek jönnek elémbe. Ide látszik az a patyi kastély, amelyikben a két vértanú: Zrinyi és Frangepán, a hóhérbárd alá vivő utolsó útjukon megszálltak. És itt, a fény mellett, újra megjelen az árny . . Gróf Kéry Ferenc, a vendéglátó gazda, — Zrinyi és Frangepán még jóformán le se verték magukról a hosszú ut porát — sietve küld gyorsfutárt a bécsi udvarhoz: »itt van a két összeesküvő!« Mosolygós arccal fogadja, vendégeli," de ezalatt el is árulja őket!. . . Eltűnik az árny, tovább jön a fény, kiséri a Zrínyieket. 1659 évi pozsonyi országgyűlésen arról vitatkoztak a rendek: vájjon a magyarországi evangélikusok üldözése nem káros-e? Ezt haliva gróf Zrinyi Miklós, a költő és hadvezér, így felelt: — Rossz, igen rossz dolog, uraim! A rendek eícsudálkoztak a felele-
