Harangszó, 1920
1920-02-15 / 7. szám
XI. évfolyam. 1920. február 15. 7. szám. Felelőt szerkesztő ős kiadó: SZALAY MIHÁLY. Társszerkesztő: NÉMETH KÁROLY. Kéziratok Lovászpatonára (Veszprémmegy*)i előfizetési dijak, reklamációk t HARANOSZÓ kiadóhivatalának 8zentgotthárdra [Vasvármegye) küldendők. Előfizetést elfogad nlnden evang. lelkész és tanító. / EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Alapította: Kap! Béla 1910-ben. Szerkeszti s a kiadóhivatal vezetője: CZIPOTT GÉZA 8ZENTQOTTHÁRD (Vasvármegye.) A „Harangszó“ előfizetési ára: egész évre közvetlen küldéssel 20 kor., csoportos küldéssel (legkevesebb 10 példány) 16 korona. A „Harangszó“ terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányokat küldünk. Megjelenik minden vasárnap. Imádság1. Nemzeteknek Atyta, nagyjóságu Isten, Kinek irgalmában mindig bízva hittem, óh, hallgasd meg most is bűs szivem imáját: Áldd meg a magyarnak ősi szép hazáját! Hogy sokat vétkezénk, beismerjük Atyánk, Büntető ostorod méltán sújtott reánk, Óh, de elégeld meg gyötrelmünket végre ... Egy nemzet jajszava kiált föl az égre ! Nagy a véráldozat, mit hozott a magyar ... Idegen föld mennyi honfiszivet takar! Most is zoKOg még a sok özvegy és árva, S hány szülői szívbe van a bánat zárva! És most reánk törnek az ég négy tájirul: ősi országunkat megtépni bitorul... Ne engedd ezt Isten, nemzeteknek Atyja! Védelmező karod a magyart ne hagyja! Büszke Kárpátoknak égig nyúló orma, A dús kalászt termő délibábos róna, És kies Erdélynek hegyes-völgyes tája: Csak magyart uraljon !... Óh, mondj „Legyen“-t rája! Istenem, jó Atyám! hallgasd meg imámat : Tetézd áldásoddal megtépett hazáftnat! S amért megbőnhődött múltat és jövendőt : Hozz szegény magyarra új boldog esztendőt! CáA^BÓK LIDIKÉ. Keresztyénség és hazafiasság. Amint a hónapok telnek, s a múltnak árnyai ritkábban kelnek fel sírjaikból, hogy véres sebeiket mutogatva rettentsék és sarkalják az élőket életbevágó feladatok megoldásában, sürgős nemzetmentő munka végzésében lihegve verejtékező erőfeszítésre : mindjobban sáppad és haloványul az a fény, melyre bizakodó hittel, fesledező reménységgel néztünk, melyre a próféták mutattak : a keresztyénség minden társadalmi réteget egyesítő erejének ragyogó sugárzása. Egyéni és osztály érdekeknek gomolygó párázatán keresztül mind gyérebb és lazább kévékben szűrődik at a világosság, mely fényt és meleget ád, mely hivatva lenne új tavaszra pezsditeni a magyarság háború dúlta, forradalom taposta kihalt és letarolt ugarát. Sziszegve és duzzadozva emelik fel ádáz fejeiket az anyagiasság és lelketlen önzés tojásaiból kikelt kigyóíajzatok. A haza és a nemzet helyébe egyre arcátlanabbá lép a gazdasági és társadalmi réteg, amelyben a kukac továbbra is lakmározni akar, minden áron. A krokodilusoknak, cápáknak ebben a gyomorért vívott gyászos harcában, mely a lezüllött világháborúnak méltó csődiömegelése, emelgetjük a háromszinü lobogót, s tartjuk magasra az üdvözítő hitnek szent jelképét, a keresztet, melyen a magát a mi javunkért feláldozó Krisztusnak teste függött, de a hazának és a ker«sz- tyénségnek ez a rikoltó kicégérezése a legtöbbször úgy hat, mint valami nagy és fenséges dolognak idétlen torza, vagy egy hamis reklám. A keresztyénség nem birta a magyarságot egy táborba tömöríteni, de nem birta a hazafiság sem. A lelki ernyedtségnek, lazulásnak és rothadásnak annyira előrehaladott állapotában vagyunk, hogy sem a gyűlölet, sem a szeretet, sem a nyomorúság penésze, sem a dicsőség glóriája nem tud bennünket összehozni. Ha összejövünk, összeveszünk. Az ország kiterített tetemén egymásra csattogtatott fogakkal rágódik magyar mellett magyar. Akik hazafiságból és nemzeti érzésből akartak keresztyénné válni, egy csalódással gazdagabbnak érezhetik magukat. De az utolsó hat hónapnak megint csak csalódásokból font aratási koszorúja nem jelenti azt, hogy idegen bálványok körül kell elkezdeni magyari táncunkat. Hanem jelenti igenis azt, hogy sem a keresztyénség, sem a hazafiság nem olyan büvölöm-bájolom varázsigék, amelyeket elég torkunkon kiereszteni, hogy az asztal megterüljön mindenféle szem-szájnak kellemes ételekkel és italokkal. A keresztyénségnek és a hazafiságnak gyatra, vajákos értelmezése az, mely szerint e két erkölcsi íenyezó Külső gépiességgel volna alkalmazható kátyúban rekedt szekerek kivonszolására. ügy a keresztyénség, mint a hazafiság olyan lelki emelkedettség, olyan lelki fajsúly, amely nem tűr sem adagolást, sem melegre tevést. Mindegyik feltétlen behódolást kíván. A képzeteknek és fogalmaknak abban a bábeli zűrzavarában, a szavaknak és gondolatoknak abban a kásás egyvelegében, mely belső törvényszerűséggel előáll ott, ahol a kultiváiatlan, természetes észjárás már nincs meg, s a mélyenszántott kultúra még nincs meg, egyáltalán nem szabad csodálkoznunk se, megütköznünk se az embergondolatnak azokon a meddő fattyúhajtásain, melyekkel tegnap is, ma is, holnap is gyakran találkoztunk, találkozunk és találkozni fogunk berkeinkben. Még élénk emlékezetemben van egyik vezető emberünknek az a rendkívül értelmetlen kijelentése, hogy ő elsősorban magyar s azután protestáns. Más szóval, hogy ő elsősorban hazafi, azután keresztyén. Ha ez a frázis egyáltalán jelent valamit, csakis annyit jelenthet, hogy abban az esetben, ha a hazafiság olyas valamit követelne tőle, amit a keresztyén vallás tilt, ő
