Harangszó, 1920

1920-12-05 / 49. szám

1920. december 5.

HARANQSZÖ.

283.

még e mostani napokon sem, nem velünk és általünk, hanem nélkülünk és ellenünk viszi ügyét győzelemre. Nem felejtjük el, hogy a megtérő számára kész nála a bocsánat, de azt sem, hogy a hivatását be nem töltő, gyümölcstelen élet sorsa a rá- bizottaktól való megfosztatás és az élők földéből való kivágatás.

Az egyház »megvetését is türelemmel« tudnánk elnézni, ha külső ellenségtől származnék, mint az üldözés, de erős hitbuzgóság idején; csakhogy ma épen a hit megfogyatkozása miatt belülről ér bennünket a vereség. Az első esetben biztos a husvét eljövetele, az utóbbiban nehezen várható.

Biztosak vagyunk abban, hogy csak Krisztussal lehet életünk, de csak akkor, ha hiszünk benne. Ma pedig épen ezt a hitet nem látjuk. Épen az a vesztünk, hogy Krisztust elvesztettük és nincs meg az ő megtalálására való komoly készségünk.

Tudjuk, mekkora kincs az evan- géliom; de épen ezt ástuk el, ezt nem tudjuk magunkévá tenni* vele meggazdagodni és a világnak megmutatni. Kincs, amelyet magunk sem tartunk kincsnek, hanem félre vetjük és rajta járunk. így teljesedhetik be rajtunk, hogy akinek nincs, amije van is, elvétetik tőle. Az evangéliom bizonnyal isteni erő, de csak a hívők üdvösségére, ma meg épen a hivók fogytak meg.

>Ne félj, csak higyj 1« Ez van szobám falán. Erre nézek minden nap.

és az egész család részére, — bontogatta ki a bibliaárusító a bugyorját.

A gyermekek kíváncsian állták körül, sóvár tekintettel bámulták meg a szép fekete kötésű bibliákat, újtes- támentomokat és a vallásos füzetkéket.

— Jaj, de sieretnék én egy könyvet ! Vegyen nekem édesanyám 1 — szólt esdő tekintettel az ötödik osztályos Ferkó gyermek.

— Nekem is vegyen egyet, édesanyám ! — esdekelt a kilencedféléves Erzsiké.

— Hogyisne, majd ilyesmire pazarlóm el a drága pénzt! — mordult- rájuk az édesanyjuk.

— No, a drága pénzt nem kell rákölteni, csak az olcsót. Hisz, nézze csak, szép menyecske, ez az újtesta- mentom nem kerül többe, mint nyolc krajcárba és ezeknek a szép kis füzetkéknek, tanulságos léleknemesítő történetekkel, csak két krajcár — négy

Ez bátorított a kommunizmus idején is, mikor többször közel volt hozzám a veszedelem. Nem is félek, Isten «gyét sem féltem, csak egyházam, hazám és a mai nemzedék esetleges elvettetése fáj, amihez pedig igen közel állunk és Istennek különös kegyelme kell hozzá, hogy elkerülhessük.

Hiába akarom, nekem sehogy sem elég az a vigasztalás: »te megmentetted lelkedet!« Gyötör és nyugtalanít annak látása, hogy fajom és hitrokonaim nem keresik a megmente- tést. Meg vagyok győződve, hogy eljött ismét az idők teljessége, de mégborzaszt 'az a gondolat, hogy mi aít nem ismerjük fel és a Krisztus korabeli zsidó nép sorsára juthatunk.

Érzem, hogy új korszak, új gazdag tenyészet kezdődik, de fáj, hogy mi az alá talán csak — kimondom az illetlen és nehéz szót — kövérítő trágyául szolgáljunk. Az ilyen nyugtalanság nem idegen az apostoloktól, a reformátoroktól, magától Jézustól sem. Mózes földhöz vágja haragos fájdalmában a törvénytáblát, majd könyörög a népért, hogy Isten inkább öt törölje ki az ő könyvéből, mint a bunö? népet. Illés belefáradva a küzdelembe, halálát kívánja. Pál Izrael népének elvettetését látva azt mondja : »Nagy az én szomorúságom és szüntelen való az én szívem fájdalma. Mert kívánnám, hogy én magam átok legyek az én atyámfiáiért, akik test szerint rokonaim.« Jézus megsiratja a romlásba rohanó Jerukrajcár az áruk.

— Hallotta, édesanyám?... Úgy-e milyen olcsó I Vegye meg, édesanyám ! — fogták a gyermekek ismét könyörgésre a dolgot.

— Az is pénz, sok pénz az ilyen mihaszna dógokért. Nincs nekünk semmi szükségünk ilyesmire, — jelentette ki a megrögzött lelkű Kati. Hiába volt mind a gyermekek könyörgése, mind a bibliaárus beszéde, intelme.

— Megálljon, megbánja még keservesen, hogy így megtagadja gyermekei lelkének nemesítését, táplálását I... Most még meg van a jó alap, a jóra való hajlam náluk, de a legjobb termőföldet is elborítja a konkoly és a mérges dudva. ..

II.

Harminc évet perdült le az idő láthatatlan orsója. Zsuzsi néninek még a sírkeresztje is elkorhadt, eltűnt már. Sírja, szomszédaiéval / együtt,

zsálemet. Luther hét esztendeig vívódik nemcsak a maga üdvössége, hanem az egyház romlottsága miatt is. Azt mondja egy helyen: »Az a legnagyobb része annak a fájdalomnak és keserűségnek, amit a keresztyének éreznek, hogy látniok kell, mily gyalázatosán megszentségteleníttetik és káromoltatik mindenfelé Istennek neve. Valóságos pokoli gyötrelem és fájdalmas kín ez nékik. Éhhez képest könnyen elszenvedhetnének, sőt örömmel vennének, magukra minden üldözést, bántalmat és gyötretést.« Az evangélikus egyházban mutatkozó hibákat oly erővel ostorozta, hogy a katholikusok magukon kívül voltak örömükben. És milyen fájdalommal mondja: »Nincsen megvetettebb nemzet a németnél.«

Mi még nagyobb fájdalommal elmondhatjuk : Nincsen megvetettebb nemzet a magyarnál. Imádkozzunk, dolgozzunk érte, hogy csak Isten előtt végképen elveszetté ne legyen!

Szalay Mihály.

Nemzeti ünnep szoborleleplezéssel.

1920. december 5-én, vasárnap d. e. 11 órakor leplezi le a Védő Ligák Szövetsége Budapesten, a Szabadságtéren a megszállott és elszakításra ítélt országrészeket jelképező négy szobrot. Ugyancsak ez alkalommal szentelik fel a Magyar Irredenta zászlaját, amelybe beleszőtték 72 vármegyénk címerét, az egész ország térbegyepesedett. Gyermekei sem tudnák már megmondani, hol nyugszik az édesanya földdel egyesült pora? Mtg- tört, fáradt testének görnyedtségét, kezének reszketőségét átvette a szintén özvegységre jutott, az egykor oly büszke, gőgös Kati menyecske. Az ősi nagy első szobából, ahol korlátlan, zsarnok parancsoló volt, kiszorult ó is elhagyottan a hátsó, nyirkos, hideg kis kamarába.

— Oh, mily nyomorult, balga az ember! Egész életén töri, zúzza magát Istent és embert megtagadva az átkos vagyonért s végül, mikor legnyomorultabb lesz az ember, az is megtagadja a bálványozóját.

Szegény Kati néni ilyenféle gondolatókkal sirdogálta át az álmatlan, hosszú éjszakákat. Gyermekei addig- addig biztatták, kérlelték s majdan fenyegették is, hogy ossza fel köztük vagyonát, mígnem tartásdíj kikötése mellett kiadta nekik életében a just.