Harangszó, 1920
1920-12-05 / 49. szám
284. HARANGSZÖ képét ezzel a felírással: így volt! így lesz 1 Az ünnepély sorrendje: 1. Hym- nusz: Egyetemi énekkarok. 2. Misét mond: P. Zadravecz István tábori püspök. 3. A zászlót megáldják: Csernoch János dr. hercegprímás a r. k. egyház nevében, Petri Klek ref. püspök a ref. egyház nevében, Raffay Sándor ev. püspök az ev. egyház nevében, Józan Miklós esperes az unitárius egyház nevében. 4. Beszédet mond: Urmánczy Nándor a V. L. Sz. elnöke. 5. Budapest nevében a szobrot Sipőcz Jenő dr. polgármester veszi át. A Védő Ligák Szövetsége azzal a kérelemmel fordul Csonka Magyar- ország keresztyén népéhez, hogy mialatt az ország fővárosában a szobrokról lehull a lepel, dec. 5-én d. e. 11 órakor minden község minden templomában az összes harangok fél órán át szóljanak és az isten- tisztelet alkalmával fennhangon imád- kozzák el a minden magyarok Hiszek- eggyét: Hiszek egy Istenben, Hiswk egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen. Elvégeztetett... Ki ezer halált vívódál értünk: Eljut-e trónod zsámolyáig A mi keresztre feszíttetésünk ? Átokvert nemzet vészdúlta hazán, Golgotha-utad legendája Nékünk ily gyásztelt nem volt soha tán! Közös sorsban osztozván ma veled; Homlokunkon Judás-csók égett, S zúgta ránk a világítóiét: „Ecce homo !..." Es — elvégeztetett.. . Négy folyam táján visszhangja reszket Dacos hitünknek: nem, nem, soha! Győzelemittas latrok fején Leszünk boszúló istenostora _ . Míg gúnyt kacag a vad pribék tömeg, S míg hordjuk a kín Nessus-ingét; — Tavaszi sejtés .. . bűvös álom Mozdul, s indul a földtől' innét... S a trianoni szikla-sírba Majd diadalmas fénycsóva ragyog. . . És megtorpan a gyű! öl ség árja Sinylö magyarok rabbilincsén Szelíd szavadra : „az út én vagyok ...“ Te vagy az ige ... az út... s igazság, — — Ki elkísérsz a feltámadásra; Engedd szent lépted neszét sejtenünk, .. . jövel ... jövel... Óh örökélet Messiása! Somboryné Pohánka Margit. AflaiozziÉ a Harangszó terjesztésére! 1920. december 5. Visszaemlékezések. Kapi Béla dunántúli püspök egyházlátogatása Veszprémben. Nagy ünnepe volt október 14-én a kicsi veszprémi gySlekezetnek; e napon érkezett oda Kapi Béla püspök, Takács Elek, vesz- prém-egyházmegyei esperes és László Miklós püspöki titkár kíséretében, hivatalos egyházlátogatásra. A gyülekezet már hetekkel előbb nagy örömmel készült e napra, tudva azt, hogy a püspök megjelenése és egyéniségének varázsa üdítő s mély nyomokat hagyó hatással lesz a gyülekezet belső életére. A város egész társadalma is élénk érdeklődéssel várta az evangélikus püspököt, kinek neve már régóta méltó megbecsülésnek örvend Veszprém intelligens társadalmában. A „Veszprémi Hírlap“ több vezércikkben foglalkozott a püspök személyével és az egyházlátogatás mibenlétével, a megérkezés előtt közvetlenül pedig közölte a püspök életrajzi adatait, irodalmi és közéleti tevékenységének ismertetésével. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a püspök fogadtatása és az egyházlátogatás a legszebb s a legünnppiesebb keretekben folyjon le. A megérkezést megelőző napon Keré- nyi Andor föszolgabiró kiment ösküre, hogy résztvéve az ottani egyházlátogatáson, onnan kísérhesse Veszprémbe az érkező püspököt. Veszprém határánál a város nevében dr. Komjáthy László polgármester és dr. Schmiedt Imre' városi tanácsos fogadta a vendégeket, Raabe Róbert, Trajt- ler Tibor századosok és az evangétikus egyházközség több kiküldöttjének kíséretében. Itt a püspök átült Veszprém város négyesfogatára s így érkeztek délelőtt 9 órakor a diadalkapuval s fenyőgalyakkal S mi lett a kikötött, megígért tartásdíjból ? Erzse leányának elpusztult az öt tehene közül az egyik s az addig-addig könyörgött anyjának, hogy engedje el az ő rá kirótt tartásdíj részt, miután szerencsétlenség érte. Úgyis megél abból is, amit a többi három testvérének kell fizetni. Nosza [jó ürügy lett ez a Mári leányának: — Tudja meg, édesanyám, én sem adok magának egy garast sem, egy szem búzát sem, ha örzsének elengedte. Majd bolond leszek! Neki engedi el, mikor jobb módban van ő egy gyerekkel, mint én hattal, osztég lakást is pckem kell kendnek adni... Ferkó és Qyura fia pedig nem mondtak semmit sem, de nem is adták meg a tartásdíjat. Szegény öreg néni nem akarta perre vinni a lelketlen dolgot, inkább eljárt nyári időn napszámba kapálni, amíg birta a munkát. Míg egyszer aztán felmondta ereje a szolgálatot. Jobban nélkülözött aztán, mint a legutolsó koldus, mert annak ha nincs is semmije, szerez magának koldulással. Éhezve, fázva napról-napra egy-két főtt krumplin tengődött. Tejet hónapszám nem is látott. Gyermekeitől nem kapott, venni pedig nem tudott, hisz egy utolsó árva koronácskája volt csak, azt tartogatta végső szükségre, egy kis sóra, amivel a mindennapi főtt burgonyáját megsózhatja. Eszébe jutott most a hajdani bibliaárusító intelme, jóslata, késői zápor könyhullatással, mire mintegy varázsidézetre jelent meg az ősi Böle pusztán ismét a bibliaárusító. Nem a régi öreg. Az is elköltözött már rég számot adni a mennyei Atya elé, hogy a részére kiosztott lelki talentumot miként használta, gyarapította ? Hat ragyogó szemű, lelkes tekintetű gyermek, mindannyian Kati néni unokái fogta körül a bibliaárusítót s a nagy zsivajra, ujjongásra előjött kamarájából Kati néni, a nagyanyó is. — Hej, gyerekek, csodás kincset hoztam! A világ legnagyobb kincsei vannak a táskámban. Szépen kérjétek édesanyátokat, hogy vegyen mind- egyitek számára egyet belőle! — szólt a bibliaárusító mosolygó ábrá- zattal s előrakta kincseit. \ ' I. A gyermekek most édesanyjukat, az örökösen duzzogó Mári menyecskét fogták mindanyian körül,' kezébe, szoknyájába fogózkodtak, úgy rimán- kodtak: — Vegyen nekem édesanyám egy könyvet I — Nekem is édesanyám! Egy újtestamentomot vegyen! _ — Nekem meg olyan kis pirostáblás könyvet! Szép olvasmány van benne I — Veszek ám majd botot a hátatokra ! — rázta le Mári menyecske a gyermekeket magáról. — Takarodjatok mellőlem! Nincs nekem pénzem semmiféle hiábavalóságra... Ott állt erősen dobogó, bűabánó szívvel Kati néni s előkotorászta keblébe rejtett utolsó koronáját. — Gyertek, édes leikeim, veszek én, amit tudok számotokra!... Tessék, édes jó uram, ez a kis péaz; adjon mind^gyikaek valami kis könyvecskét, amiből jóságot, igaz szeretetet tanulhatnak! — szólt reszkető ajakkal az agg, mialatt úgy folyt szeméből a könnyár, mint a tört palack oldalából gyöngyöző víz. * ‘
