Harangszó, 1920

1920-11-07 / 45. szám

250

HARANQSZÖ.

1920. november 7

vizsgálati foglyok és elítéltek között. Végezte ezenkívül vasárnapi iskolákban, serdülő és ifjúsági szövetségekben és sok egyéb munkaágban a maga általános bel missziói tevékenységét. Hol vannak protestáns egyházainknak azok a hivatalos intézményei vagy szervei, amejvek azt az óriási munkateriFetet (és mennyi még a teljesen megmunkálásán terület!) mind meg tudnák tölteni munkásokkal ? Hiszen p. o. a fővárosi vallás- oktatás is olyan óriási feladatot ró protestáns egyházainkra, hogy még annak ellátásában is reá szorul egyháztársadalmi munkáknak, vagy egyes hithü munkásoknak segítő tevékenységére. Alig lehet tehát szerintem kétséges, hogy szükség van reánk.

Ki merné tagadni, hogy ezen a mi szerencsétlen, magyar földünkön sok könny vár letörlésre, sok seb bekö- tözésre. Annak azonban, aki gyógyítani akar, néha sebet is kell ejtenie. Az operatőr állandóan késsel dolgozik s az orvosságok is általában keserűek. De a keserűből lesz az édes, ha az orvosságot beszedjük. — ?A lelkész egyletek és tanító egyesületek sokat tehetnének« mondja N. K- kedves barátom »ha fel lehetne őket egy kicsit rázni letargiájukból.* Igen »felrázni«, ébreszteni ez a mi feladatunk. Emberileg szólva igen háiádatlan feladat. Az alvó ember nem szereti, ha ébresztgetik. Még a szegény, ártatlan ébresztő órát is nem egyszer

fenyegeti az a veszély, hogy falhoz vágja ugyanaz a kéz, amelyik este felhúzta. De mi még ilyen falhozve- rést is elszenvedünk, csak valamikép a másik oldalára fordulva tovább ne horkoljon az, akit felakarunk ébreszteni. Azt mondják, hogy túl hangosan soká berregünk. Hát ez baj kétségtelenül, de még nagyobb volna a baj, ha olyan gyenge hangot adnánk, hogy a mélyen alvók alhatnának tőlünk, akár az ítélet napig. A túlságos berregés bántja egy kicsit az idegeket, de majd meg is nyugosznak azok az idegek. Az alvó felpattan, jó hideg tus alá áll, s pár perc múlva kint van a kalászos rónán, hol a hálószoba poshadt levegője helyett balzsamos lég tölti meg tüdejét, friss szénaillat árad, fürdik a napsugárban és kis pacsirta tanítja mennyei halla- lujáhra. Hála a kegyelem Istenének, hogy konferenciánkon sokan tanulták meg ezt a hallelujáth. Hála Néki, hogy a »konzervatív«-ok se haragusz- nak, ha kelleténél mélyebben járt is a kés. Nagyon köszönöm kedves K* ezt az alázatos nyilatkozatot. Azt hiszem aggodalmaitokat is könnyen eloszlathatom. Hazánk a háború folytán úgyszólván mindenét elveszítette. Azt mondják vezérférfiaink — és pedig helyesen mondják — hogyha valamit visszaakarunk nyerni: dolgozzunk, dolgozzunk ! A termelési tényezők közt a legértékesebbé vált a munka. Akiért munkaerőmet odaszentelem, az bizonyára nagyon drága nekem. Lássátok mi munkaerőnket odaszenteltük evang. egyházunknak. Bizonyságot tesznek erről alapszabályaink és bizonyságot tesz egész eddigi működésünk.

(Nem emellett szól e sok munkatársamnak a konferencián való közreműködése ? Hetegik tartó előkészület után örömteli szívvel elmentek a 3-ik vármegyébe, hogy ott ev. testvéreiknek szolgálhassanak.) óh tudjuk mi azt hogy abban az egyházban, ahol a Krisztus üdvezítő evangéliuma van a templomi igehirdetés és általában az igehirdetés középpontjába oda állítva, felséges lehetőségek vannak felhalmozva. Csak ki kell aknázni azokat. Várjuk a munkás kezeket. Kérjük az aratás urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába. És ha az ő szent testvére egyeseket a munkások közül oda állít a mi kis szövetségünk arató csoportjába, legyen ezért neki különös hála öß dicséret. Látjuk a nagy feladatot és érezzük nagy erőtelenségünket. Ajtónk nemcsak bezárva nincs, (körünket (nemcsak »kialakult körnek« nem tekintjük), hanem ellenkezőleg kitárt ajtókkal, kitárt szívvel várjuk mindazokat, akiket Isten elhívott az ő aratásába. Bízunk többek közt abban, hogy a közeljövőben egy kis lelkes gárda fog belépni a kitárt ajtókon: az asszonyfai konferenciának eddig még hozzánk nem csatlakozott hű

TÁRCA.

Piros alma.*)

Népszínmű három felvonásban.

Irta: Csite Károly.

Személyek:

özvegy Csiza Bándiné, Erzse néni. Gergő, fia.

Borcsa, árvaleány.

Bordohány Istók, gulyás.

Kati néni, felesége.

Vadas Jóska, erdőslegény.

Szűcs Ferke, csizmadialegény.

Milka, menyasszonya.

Egy úrnő.

Tutor Bibirkó Manya, javasasszony.

Történeti idő az 1860-a*. évek egyike.-------- r

E

lső felvonás.

Harmadik jelenet.

Bordohány, Kati néni.

Kati: (Öreg, alázatos anyóka s mindenkinél legalázatosabb az urával szemben. Fején nagy kerék-kosár.)

*) Mutató Csite Károly most megjelent Piros alma citnü népszínművéből.

Jó napot adjon a jó Isten, édes apjuk. Meg ne szidjon, hogy megkéstem egy kicsinyég az ebéddel. Úgy ám, rétest sütöttem, azt pedig tudja kend is galambom apjuk, mennyi idejét elveszi az embergyerekének 1 Osztég nem is gondolja kend, milyen nagy újság van a faluban ? Jaj, mindjárt elmesélem, tudom, hogy még a száját is eltátja bámultában.

Bordohány: Ne karattyolj annyit, tedd inkább mellém a kosarat, hadd egyem.

Kati: Hiszen teszem már! Itt van ni galambom leiköm uram, csak falatozzék Isten áldásával. Olyan fájntos rétest sütöttem, hogy az ujját is megszopja utána, tudom Istenem, tessék nó!

Bordohány: Ejnye, de szorítja ez a kutya csizma a jobb lábamat I Meg kell szabadítanom egy kicsinyég a présből.

Kati: óh, óh, szegény apjuk! Tartsa hát, hadd húzom le. No most. (Belekapaszkodik, nekihuzakodva, nyögve húzza, vonja a csizmát, de

a csizma nem mozdul.)

* Bordohány: Ejnye, de kevés szupla van már benned. Fogózkodj jobban bele, a cifra kukoritódat!

Kati: Hiszen húzom. No, most! (A csizma enged s Kati néni nem tudja az egyensúlyt megtartani, leül a csizmával.)

Bordohány: (Evéshez fog.) Ne ütö- gesd a fődet, jobban fáj az neked, mint annak. Kezd rá most már inkább a karattyolóddal, hogy mi az a nagy hír a faluban?

• Kati: (Feltápászkodik a csizmával.) Jaj, galambom édes apjuk, valóságos mese az! Kend nem tudja, nem is tudhatja, mert messze vöt a falutól, hogy mikor ez a mi bojtárunk, a Gergő, egy hetes csecsszopós baba vót, éjszakának idején egy aranyos hintó állt meg az anyja háza előtt. Valami uras fehérnép szállt ki belőle egy pólyás babával, otthagyta osztég sok pénzzel és sok fájntos gyerekruhával Csizánénál, a Bözsénél nevelőbe. Mert hát bizonyosan valami titkolt