Harangszó, 1920

1920-10-24 / 42-43. szám

1920. október 24. Sok hálálkodással és megnyugodva tért haza Pödörné s erősen feltette magában, hogy hát a hallott tanácsok szerint rendhez és fegyelemhez szok­tatja, mihelyt felgyógyul. Az erős akarat, a buzgó hit, az anyai szere­tet meg is hozta lelki örömöt ger­jesztő jutalmát. Mert amikor a követ­kező ősszel a hu a múzsák templo­mába került, félév elteltével a tanító azt a nyilatkozatot tette róla az anyá­nak, hogy Sándor egyike leglelkiis­meretesebb és legkötelességtudóbb tanítványainak. Sass János. Olvassuk a bibliát. Zsolt. 119, 105.: Hol biblia a házban nincs, Hiányzik ott a legfőbb kincs. Tanyát a sátán ütött ott, De Isten nem lel hajlékot. Zsoltárok. 25, 12—22. Könyörgés szabadí- tásért. , 30, 2—13. A szomorúság örömre változik. „ 33, 1 — 11. 1 Intés az Isten „ 33, 12—22 I, dicséretére. „ 34, 2—11. „Áldom az Urat min­den időben.“ „ 34, 12—23. Ki kívánja látni az ő jó napjait? „ 36, 6—13. Isten irgalmassága és igazsága. „ 37, 1-11. „Hagyjad az Urra a te utadat.8 „ 37, 25—40. A hitetlenek elvesz­nek; az igazaknak megmaradása az Úrtól vagyon. » . Adakozzunk a Harangszó terjesztésére! mekkorom boldogságának, férfikorom szomorúságának színhelyét és vettem végbűcsut attól az idelátszó garam- parti háztól, melyhez a legszebb és iegszomorubb mese fűz. Emlékezetes ez a nap, mert azóta lett vasúti kocsi a második hazám s otthonom hol előkelő hotelszoba, hol útszéli csárda aszerint, amint fájó lelkem vad viha­rai kergettek keresztül-kasul, át a fél­világon. Meddig tartott ez a világ­bolyongás? Soká, nagyon soká s ta­lán ma is tartana még^ha egyre sú­lyosbodó szívbajom hazatérésre nem kényszerít. Annak a szomorú Estének egyetlen hűséges árnyéka, emléke; repedt szívem, félre nem érthető mó­don figyelmeztetett; ha övéid közé kívánkozol, siess, mert az élet nagy rulettjén minden percben feketére szaladhat a golyó... Idegen földön, rideg legény tanyában, szívdobogásos éjjeleken egy jó szó nélkül kínlódva, HETI KRÓNIKA. HARANQSZO.---------------------------------1-----------------­A nemzetgyűlés újból megkezdte ér­demleges munkáját. Az első ülés csak for­mális volt. Ferdinándy Gyula belügyminisz­ter beterjesztette a községi, vármegyei il­letve törvényhatósági bizottságok újjáalakí­tásáról szóló törvényjavaslatát s kérte a sürgősség kimondását. Több interpelláció is elhangzott. Ázsia — Európáról. Rabindranath Ta­gore, a Nobel-díjas indiai filozófus és költő ezidö szerint Európában körutat tesz és felolvasásokat rendez. Parisban való idő­zésekor fölkereste egy olasz újságíró és véleményét kérte a mai Európáról. A fele­let, amelyet az Epoca című olasz lap a minap közölt, a többi közt a következő figyelemreméltó kijelentéseket tartalmazza: — Ázsiából jöttem és azt hittem, hogy Európát mint a könnyek völgyét, a nyomo­rúság pusztaságát fogom találni. Tízmillió halott után, akiket bomba, géppuska vagy fegyver elsöpört a világ nagy színpadáról, akiket szülőföldjüktől és szeretett család­juktól elszakítottak és nekivittek a halál­nak, érző és gondolkodó ember mit várha­tott volna mást, mint Európát gyászruhá­ban. Európát, amelyben még az ártatlan gyermeki nevetésnél is szomorú ellenmon­dásnak kellett volna feltűnnie. Európa nem sir. Levetette gyászruháját és a legélénkebb színekkel, legpompásabb tollával ékesítette föl magát. Férfiai már elfelejtették halott testvéreiket, mert állandóan azon igyekez­nek, hogy önzőén hasznot húzzanak a rend­ellenes gazdasági helyzetből, amelyet a háború teremtett meg. És a nők ? Az asz- szonyok, az ő asszonyaik a virágot lesze­dik, nem — letépik a háborúban elesett férjeik és fiaik sírjáról és a letépett virág­gal a legutolsó divat szerint fésült hajakat ékesítik föl. Tízmillió halott — aki ma por, ez a tízmillió volt talán Európának egye­düli józan, egészséges, nemes népe? És a többit önző birlalásvágv emészti és csak féktelen élvezetet ismer ? Vagy ez az Európa, amely saját ravatala körül táncol, őrült, akit meg kellene láncolni ? 237. Hetvenegy évig hadifogságban. A minap 132 emberből álló hadifogoly-szál­lítmány érkezett Oroszországból a csóti táborba. Ezekkel a a hadifoglyokkal érke­zett meg Csótra egy 90 éves volt 48-as honvéd, Búmba György.' Az öreg Búmba apó a múlt század harmincas éveiben született Selmecen. Tizennyolcesztendős volt, amikor kitört a szabadságharc. Búmba György beállt a honvédekhez. Görgey tá­bornok seregében szolgált és Világos után, a szabadságharc leveretésekor orosz fog­ságba került. Az oroszok magukkal hurcol­ták Szibériába. Hosszú, keserves rabság után végre megengedték, hogy szabadon járjon-keljen s megengedték azt is, hogy folytathassa a mesterségét. Búmba Györgyöt egy napon meglepetés érte, megérkezett hozzá a felesége. Együtt élt a feleségével egészen a kilencvenes évekig, amikor a felesége meghalt, hat gyermeket hagyva hátra. A fiuk, akik természetesen orosz környezetben nőttek föl, az oroszok oldalán küzdöttek ellenünk. Az öreg 48-as honvéd nagy kora és az utazás fáradal­mainak ellenére is friss és egészséges. Az erdélyi magyarság memoranduma a román kormányhoz. Argetoianu román belügyminiszter erdélyi kőrútjában Kolozs­váron is volt. Ez alkalommal több kiváló magyar személyiséget fogadott. Az úgyne­vezett magyar küldöttség vezetője Nagy Károly református püspök volt. A püspök memorandumot adott át a miniszternek a következő szavak kíséretében: A Kolozsvári és a Romániához csatolt magyarság nevében kívánok pár dolgot el­mondani, amelyek a memorandumban is benne vannak. Igazán csak arra szeretnék utalni, hogy e bajok orvoslása nekünk is, a román kormányzatnak és a román dinasz­tiának is javára szolgál. A magyarok le­számoltak azzal a helyzettel, amely rájuk nézve előállott: Ipso facto román állam­polgárokká lettek. Nem kivánunk egyebet, mint ennek a román állampolgárságnak teljességét, amelyben az állampolgári hű­ség is természetszerűleg kapcsolódnék össze. Különösen két ügyben várunk orvos­lást : A kiutasítási rendelet és az egyháza­mind gyakrabban jelent meg lelki szemeim előtt szülőfalum akácba bo­rult temetője, közepén a borostyánnal befuttatott kriptával, melynek mélyén annyi sok melegszívű ősöm alussza örök álmát, nem csuda, ha közéjük kívánkozom: talán ók, vér a vérből, megértenek ?... Most már itt vagyok a közelükben. Csak egy tekintet a rozsdafoltos őszi tájon át a szomszédos domboldalra, elém tűnik a temető, a fejfák, a be­süppedt sírok, melyek mögtil egykor jól ismert arcok tekintgetnek reám és kedvesen csengő szavak foszlány- nyá törten vibrálnak a cédrusillatu levegőben. Hazaértem. Nem nagy út van előttem. Késő ősz van. A napsugár már csak futó vendégként látogat el néha úgy déltájon, hogy megenyhítse a ködtől didergő emberi szíveket. A« nap útja egyre rövidebb, akár a lé­legzésem, melege is óránként fogy, mint a szívem verése. Nemsokára beköszönt a Tél. A doktoromnak igaza lesz: mire lehullik a fákról az utolsó levédés leesik az első hó: meggyógyulok egészen. Az áloé virág elvirított... Este van. A negyedére lefogyott hold sugárzik az égen, közelget az Éjszaka. Túl mindenen, összetört célok rom­halmazáról kiégett tüzek hamuját né­zem : mint hordja szét a szél... A szívem fel-feldobog, zökken, akadozik, mint göröngyös úton a szekér. A lelkem útra készen áll a csillagok felé. Imádkozzunk.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents