Harangszó, 1920
1920-10-10 / 40-41. szám
228 HARANGSZÖ. 1920. október 10. ígyházat, hazát megtagadó elv min- lenütt állandó hatalmat nyerne, ak- :or elhamvadna a lelkesedés tüze nagas szent célokért, megszűnnék. i mívelődés is az emberi élet minden iszményi tartalmától megfosztva, msztán az érzéki vágyak szolgálatára árhoztatva nyomorult állati tengő- éssé válnék. Egy ország csak addig lehet a líveltségben előbbre haladó szabad, oldog nép hazája, míg polgárainak zívét honszeretet dobogtatja. Ennek nép életére gyakorolt hatásával zívemeló példákban beszél a történet, ettekben megnyilatkozása képezi gy-egy nemzet életének legragyogóbb orszakát, amelyről a késő utódok is íindíg lelkesedéssel emlékeznek. Midőn az ókorban a hatalmas ersa királyok, Dárius, Histaspes, erxes óriás haderőt indítottak az ránylag kicsiny Görögország ellen: mek megmentője a honszeretet volt. z a veszély hirére a félelem, csüg- ídés helyett az önfeláldozásra kész lkesedést kelté a népben ’s a vitéz irög sereg Marathonnál, Salamisnál, [ateánál döntő csatában verte vissza sokkal nagyobb számú ellenséget, dicső győzelmek hatása alatt emellett a görög nemzeti míveltség a rágzás legmagasb fokára, amely a üvészet, tudomány, költészet alko- saival a mai kornak is oktatója. Róma csekély kezdetből indulva ki tt lassanként világhatalommá. Élete lytonos harc volt, először a közel omszéd, majd a távolabb eső népek- 1. A győzelmet számára biztosította ha nem lankadó honszereíme. Midőn Epirus harcias királya, Pyr- ls mint Tarentum szövetségese bért Itáliába, két csatában diadalt ért a vitéz római légiókon, de egy- ersmind belátta, hogy itt méltó elitéire talált, óhajtotta a háborúnak előbbi békekötéssel befejezését.’ E Iból követet küldött Rómába azon enettel, hogy méltányos feltételek illett hajlandó kibékülni. Az ékes- 51ó követ beszéde már-már reá tte a senatust az egyezkedésre, lállott azonban egy öreg vak sena- • — Appius Claudius — ’s így 51t: >Már sokszor panaszkodtam ért, hogy az istenek elvették sze- ;m világát, de most fájlalom, hogy Másomtól is nem fosztottak meg, kellene hallanom, hogy a római íatus és a nép egyezkedni akar 5n ellenséggel, aki még seregével van hazánk határain belül. Nekünk >st legelső feladatunk nem béke- gyalás, hanem az ellenségnek a hazából ki verése.« E szavak véget vetettek minden békés hajlamnak. A honszeretet újra zászlók alá gyűjtötte a honpolgárokat ’s ezek vitézsége Beneventum mellett leverte Pyrhust úgy, hogy seregének romjaival futva menekült hazájába. Róma és Karthágó két emelkedő s a világuralomért vetélkedő állam terjeszkedési törekvésükkel egymásba ütköztek. Krisztus születése előtt a 3-dik században kitért közöttük az úgynevezett punháboru. Ennek első szakában az Afrikába seregével átment Regulus római konzult Karthágó görög segítséggel legyőzte ’s elfogta. A győztes azonban maga is érezte a hábofu nyomasztó súlyát ’s kereste az alkalmat a kibékülésre. A fogoly Regulust azon megbízással küldte Rómába, hogy ott a szenátusnál eszközölje ki a békekötést. Egyúttal megeskették, hogyha ez neki nem sikerül: visszatér fogságába. Regulus Rómában nem kibékülésre, hanem új harcra buzdított a vetély- társ ellen. Biztosította honfitársait, hogy vitézségük az erejében gyengülő ellenfélen most a görög szövetséges hazatérése után győzni fog ’s megmenti a hazát a szégyeatől, hogy az ellenség által diktált békét fogadjon el. Ezután a konzul esküjéhez híven visszament Karthágóba, hol kínos halállal végezték ki. De a római polgárság honszeretete a megújuló harcon győzött ’s Róma szabta meg a béke feltételeit. Hannibal, Karthágió hőse, az ókor egyik legnagyobb hadvezére, már gyermekkorában esküt tett le atyja előtt, hogy Róma ellen harcolni fog, míg él. Az általa megkezdett második punháborúban Spanyolországból seregével a pyreni ’s az alpesi hegyeken átkelve Itáliába ment ’s itt az egymásután ellent jött konsulokat sorban megverte. A legsúlyosabb csapást mérte ellenségére a kannéi csatában, hol 40,000 római vitéz holtteste fedte a harctért. Elesett az egyik koasul is, Aemilius Paulus, a másik, Terentius Varró a sereg töredékével menekült. A szenátust a válságos helyzet sem rendítette meg honfiúi bizalmában. Testületileg kiment a vesztett harcból menekülő konsul elé ’s köszönetét nyilvánította neki, hogy nem esett kétségbe a hon jövője felett és megtartotta életét a nemzeti ügy további szolgálatára. Hannibal a kannéi diadal után Róma megtámadására sietett, de ezt védelemre készen találta. A szenvedett vereség nem volt képes megtörni a honszeretetből fakadt bátorságot a fővárosban. A felhangzó kiáltás: »Hannibal ante portás I« — Hannibal a kapuk előtt — nem csüggedést hanem küzdelemre kész lelkesedést keltett a városban. A várfalakra gyűlt honfiak a rohamot tervező ellenség szeme láttára tartottak árverést a karthágóiak által megszállott mező felett ’s legtöbbet Ígértek azon földekért, amelyeken a vezér tiszti karával állott. Hannibal midőn ezt látta, megértette, hogy itt az összes honpolgárok az utolsó csepp vérig készek védelmezni tűzhelyeiket ’s oltáraikat. Fáradt seregével nem merte megkockáztatni a rohamot, hadával elvonult. Rómát a honszeretet megmentette, erőt adott neki a harc folytatására ’s végül a győzelemre. Az utolsó punháborúban Róma teljesen leverte Karthágót Seregét lefegyverezte, összes hajóit elszedte. Végül azt követelte, hogy Karthágó népe rombolja le fényes fővárosát a tengerparton, hol még idővel újra félelmes versenytárssá növekedhetnék és a parttól sok mértfőlddel távolabb a pusztában építsen magának új várost. A szenátusnak e kegyetlen határozata kétségbeesésre ragadta a lakosságot. Ez most végcsatára készült. Egyik rész fegyvert kovácsolt éjjel nappal, a másik a házak fedeleiből készített uj hajókat. A nők saját hajukból fontak ivhurokat, hajóköteleket. Midőn a túlhatalmas római hadsereg ifj. Scipió vezérlete alatt megjelent a szenátus rendeletének végrehajtására, véres ostrom után betört ugyan a városba, de benn az utcákon még több napon át folyt a hare. Karthágó polgárai halálig küzdöttek. Inkább akartak nemzeti létükkel hazájuk romjai alá temetkezni, mintsem hogy azt megtagadva a gyűlölt ellenség rabigájába hajtsák nyakukat. Karthágó rornbadőlt, de nem gyáván, hanem dicső halállal esett el. A nép honszeretetének fénye »átragyog időn, enyészeten.« ' (Folyt köv.) Miért támogatom és terjesztem a Harangszót ? Mert a mai válságos időben ez az egyetlen néplap, amely az evangélikus közönséget tájékoztatja, erősíti és a távollevő hitrokonokat közel hozza egymáshoz! Mert ennek támogatása és terjesztése minden egyházát szerető embernek érdeke és kötelessége! Mert ez a mi lapunk s támogatását mástól nem várhatjuk!
