Harangszó, 1920

1920-09-26 / 38-39. szám

220.

HARANGSZÓ

1920. szeptember 26.

kislányt: „honnan kerültetek ide?“ »Pozsonyból, a csehek elől.“ „Hát te?* — fordulok, egy lekvárosszáju, kis fiú felé. „Mi meg Zágrábból*, volt a válasz. A harmadik már kérdezést sem várva magától közbe szól: „Az semmi, hanem mi Fiúméból, a tenger mellől jöttünk ide“ és (mert bátor kis fiú) ezt is hozzáteszi: „meg visz- sza is megyünk oda, ha majd én katona leszek s visszafoglaljuk azt.“ Bár csak úgy lenne mielőbb I

Sok ilyen kényszerlakásként használt vagon mellett haladtam el, sok kis gyermekkel találkoztam, akik vidáman, jó kedvűén szaladgáltak, játszottak egymással. A szülők azonban valamennyien szomorú arccal nézték még kisdedeik játékait is és a megélhetés nehézségei a jövő bizonytalansága, lakásuk nyomorúsága könnyet varázsolt szemükbe. Szegény menekültek 1 Szívemből sajnállak benneteket. S amikor elhagytam soraitokat, ez a sóhajtás szakadt föl keblemből : miért nem lehetek jobbmédu, gazdagabb legalább annyi időre, mig a ti nélkülözéseiteken segíthetnék, míg kényelmes otthonhoz, biztos, elegendő kenyérhez juttathatnálak benneteket! Most, miután bepillantottam életetekbe, gyakran, igen gyakran gondolok rátok. És ti, falusi hittestvérek, akiknek van biztos fészketek, meleg otthonotok, akiknek elegendő élelem áll rendelkezésiekre s ha akad is nehézség számatokra, az éhség gyötrelmeit, a lakásnélküliség kínjait mégis alig ismeritek, ti is gondoljatok e szerencsétlen haza szerencsétlen fiaira, valahányszor megelégülten kelhettek fel a terített asztalmellől, valahányszor puha párnára hajthatjátok fejeteket.

H. S.

Kedves halottunk emlékét «éltó- képen megörökíthetjük, ha van jó fényképünk róla. Fényképe után megrendelhetjük művészi olajfestésü élethű arcképét. A címet és feltételeket lapunk kiadóhivatala közli.

mesemondó: Jókai, „ simony i huszárja" ő, kiről a »Névtelen vár« című regényében mond örökszép történetet. Nyugosznak... Nyugvóhelyük szép: csupa lomb-susogás, avar-zizegés, cédrus- és virág-illat s a diófák és vadgesztenyék sűrűjében oly édesen búg a vadgalamb, mint mikor bölcsőben ringó gyermekének lágy szóval dúdolja az édesanyja: Úgy-úgy aludjál, szépeket álmodjál...

Az apák elmentek — helyükbe jöttek a fiaik. Mód Mihályt követte Mód Lénárd. Már ó is kiköltözött ugyan a papiakból, de hála Isten csak azért, hogy ifjabb erőnek, ugyancsak a fiának engedje át a szószéket. A papiakban így ma is Mód van, harmadik a családból, aki a simányiaknak hirdeti az Isten Igéjét. A nehéz munkában megfáradt Mód Lénárd nagytiszteletes úr pedig beköltözött a pihenés idejére elkészített kedves otthonába, virágos kertjébe, ahol

Könyörgés.

Megfeszített Jézus, Istennek szent Fia, Tekints le egedből szívünk fájdalmira! Téged is ű Idéztek, vertek és gyáláztak... Hasonló a sorsa most Magyar hazámnak.

Te tűrtél, mert szent vagy s Isten fia voltál, Ellenségeidnek is megbocsátottál;

De hogyan tűrjünk mi s hogy szenvedjünk

némán,

Ha ellenség tapos hazánk több tájékán?

Te tűrtél, mert szent vagy s érettünk meghaltál,

K

I szívedben sírba hanyatlottál;

_y haljunk meg mi, ha sírunknak

gödre

Idegen nép kezén maradna örökre ?

Téged a jó Isten, ki Fiának vallott, Sírodból harmadnap életre támasztott. Élsz tehát örökké és nem halsz meg soha... De mi lesz népemmel, ha elveszett hona ?

Kérünk, szánj meg minket, könyörögj

érettünk,

Add vissza hazánkat, amelyért véreztünk; % Bal sors kit régen tép: hozz rá víg esztendőt,

Megbűnhődte e nép a múltat s jövendőt."

Egyed Aladár.

Müller György.

— Könyvismertetés. —

Igen érdekes és értékes könyvet írt dr. theol. Pitrson T. Arthur kiváló amerikai író Müller Györgyről, Istennek e kiváló emberéről, aki a mi korunkban élte le áldásos életét s szemmel látható bizonyítékot szolgáltat arra nézve, milyen erőssé lehet

nagyrabecsüléstől körülvéve él nyugalmasan a kertjének, a gyümölcsfáinak, a virágjainak. Teleholdas estében kertészkedik... Hangulatos, szép estéj* van: csupa szelídség, derű, mosolygás: az igazi jóemberek osztályrésze.

Virágzik a Hrabovszkyak családja, a Zongoráké, a Hajasok, Hajnalok kúriái szintén lent álmodoznak a faluban a régi múlt időkről, talán éppen arról, amikor Kemenesalján is kuruc tábortizek lobogtak s tárogatók dalát hordta-vitte a szél:

Sárvár alatt sűrű berek a csere,

Leskelőde labancokkal van tele;

Sűrű berek, még sincs annyi levele,

Mint amennyi lompos labanc bújt bele.

Bezerédj hires, neves kapitány,

Darabolja, sarabolja szaporán;

A csujtárját nimet hússal eteti,

Tiz-husz nimet ha rá gyün, csak neveti..

Simonyi környékén Eszterházy Antal kuruc brigadéros járatott tábort

a magában esendő gyönge ember és milyen csodába illő eredményeket tud elérni, ha egyedül Istenre támaszkodik, de ő reá aztán feltétel nélkül, kétkedés nélkül, teljes hittel támaszkodik.

Müller György megtérése után Isten segítségével — vagy amint ő tartotta, az Isten ő vele és általa — Bristolban öt nagy árvaházat, Biblia terjesztő társaságot, két nagy iskolát alapított és tartott fenn s olyan korban, mikor más már tehetetlen, 70—87 éves kora között Európa, Amerika, Ázsia, Afrika, Ausztrália 42 országába^ tett ismételten missziói utakat, amelyekkel a földet mintegy nyolcszor lehetne megkerülni.

Legcsodálatosabb pedig az, hogy Müller György nem volt erős egészségű ember s terveinél emberi segítséget soha számba nem vett, egyedül Istennel számolt; másoktól segítséget nem kért, sőt a maga és intézményei szükségleteit gondosan eltitkolta: de imádságában minden, még legkisebb dolgait is Isten elé vitte, azok elnyeréséért nagy hittel tusakodva ostromolta az eget, imádságában soha meg nem restült, hitében soha meg nem ingott s épen ezért se ő maga, se árvaházai, se missziói utjai földiekben szükséget soha nem szenvedtek.

Aki meg akar győződni arról, hogy az Isten ma is él, az emberi életbe láthatóan belenyúl s a benne bízókat se megcsalódni, se k megszégyenülni nem engedi: olvassa el ezt az életrajzot, amely teljesen méltó Müller

1709-ben négy ezreddel, Bezerédj kurucai meg Sárvár alatt várták az alkalmas pillanatot, amikor Heiszter labancait a Rábába szoríthatják. Sikerült is nekik, mert az egykorú nóta szerint >A Rábában vértül híztak a halak.« A pihenő órákat közben jól töltötte a vitézlő rend és hogy szívesen látott vendégei voltak a környékbeli kúriáknak, bizonyítja Eszterházy- nak egy fennmaradt levele, melyben tiszttársának: telekesi Török István kolonellusnak, a soproni főiskola jól- tevójének írja: »... jó napokat töltöttünk a kemenesaljai jó vidéken, szép vidéken...«

Itt-ott állnak még a kúriák, melyekben egykor mosollyal, ízes jófalattal, puha ággyal fogadták a hadak véres útját járó kurucokat. Ablakaikban most is nagyra nőtt rozmaring illatoz, a kertben igazi magyar virág: muskátli, enyves szegfű, levendula nyílik s a szilvafák árnyékában malomkő