Harangszó, 1920
1920-06-20 / 24-25. szám
I°20. június 20 HARANöSZO. 159 A birtokreform. Irta: Tompa Mihály. Mióta a kisgazdapárt a földbirtokreformot egyik sarkalatos programm- pontjába telte, azóta állandóan aggódó lélekkel szemlélem és várom ezen kérdés tárgyalását. Aggódó lélekkel azért, mert a hírhedt Károlyi kormány is ezzel kezdte és a kommunizmussal végezte szégyenteljes pályafutását. — Hogy én már akkor is hogyan vélekedtem erről a kérdésről, erre vonatkozólag idézem 1918. decemberében tartott egyik ádventi prédikácziómnak ide vágó részét: >Dolgozni és megint dolgozni, — ez legyen ma minden magyar embernek jelszava! Ha őseinknek vérrel biztosított drága Örökségét, ezeréves magyar hazánkat, megmenteni és annak fennmaradását biztosítani akarjuk, akkor fogjon össze itt ma gazdag és szegény, űr és szolga, — tanult és tanulatlan ember, mert egyedül az összetartás, egyetértés és szorgalmas munka által menthetjük meg ami egyátalán rnég megmenthető! — Igaz ugyan, hogy itt ma nagyon sokan vannak az úgynevezett álmodozók, akik földosztásról, még pedig ingyen földosztásról ábrándoznak ! —- Igazi álmodozók ezek! Lehet e rna, amidőn 56 milliárdos adósságunk van, s amidőn, — amint a jelek mutatják — országunknak is egy tekintélyes részét elveszítjük — földosztásról, hozzá még ingyen földosztásról beszélni is?! — Nem, és ezerszer is nem! Hiszen arra a nagybirtokra*) szükség van az állam adósságának törlesztésénél, - - szükség van a közélelmezés biztosítására és rossz valutánk megjavítására; — mert ha ezt felosztják a városi lakosság étien hal és az adósságok tengere összecsap fejünk felett 1 — Ne várjon tehát így ma senki ingyenes földosztást; — ne lesse senki azt a bizonyos sült galambot, — hanem dolgozzék mindenki erejének teljes megfeszítésével — akkor, amint a háború előtt nem éhezett Magyarországon egyetlen egy munkás és takarékos ember sem, — a békekötés után sem kell egyetlen magyar embernek se a szomszédba menni kenyérért!« íme, így gondolkodtam én a föld- birtokreforinról 1918. őszén, — az őszirózsás forradalom idején; — s hogy gondolkozásom helyes volt, azt a következmények, az azóta történt események fényesen igazolták! De ' ugyanezen események nemhogy megingattak, sőt inkább megerősítettek azon meggyőződésemben, hogy Magyarországon földbirtokreformra olyan értelemben, mint ezt egyes lelketlen népámítók és dologtalan tömegek akarják, ezidő szerint egyátalán semmi szükség sincsen! —- Vannak nekünk ennél sokkal égetőbb és sokkal sür*) A kötött nagybirtoknak az a túlten- gésc, amely hazánk némely vidékén létezik és amely a leghivalottabbakat á földszerzésből kizárja, határozottan káros és szociális szempontból gyökeres orvoslást igényel. A tulajdon elve ennek nem állhat útjában. — Lám ni! — ez a lusta sánta I Szabó a földben hagyott egy törzsöÍ köt! — majd kárörvendő mosollyal hozzáteszi: — Ugye, de sokszor megmondtam, hogy milyen mihaszna, tehetetlen J ember ez a sánta S/abó!"— Aztán ennek akarta kend a lányát adni? Sokra ment volna vele mondhatom ! De erre már az öregebbik is felkászálódik és megindul a fatörzs irányába ; mikor odaér, kiveri pipájából a hamut, a dolmánya zsebébe visszadugja s csak ennyit mond társának: — Ki kellene vágni! — Vágja ki csak a maga drága szomszédja, a sánta Szabó, no lustálkodjék mindig az öreg kemence mellett ! torkolja le haragosan amaz. v— Ej, ej fiam, talán nem is lustaságból teszi ezt a sánta Szabó — szól feddőleg az öreg — - hanem aki három és fél évig a harctéren küzdött s végig-élte a borzalmas szenvedéseket, az bizonv nem bírja úgy a munkát, mint te! Ép a napokban hallottam, hogy lábsebén kívül, a Piave menti nagy visszavonuláskor tüdő- lövést is kapott a szerencsétlen ! — IJgy-úgy — csak fogja kend is pártját a sánta Szabónak, majd ö is segít magán — dörmögi durva szemrehányással az ifjabbik. Az öreg nem szól többet, de meglátszik rajta, hogy belül a lelkeben rosszul esett neki a leckéztetés. — Egymáshoz nem szólva műm kához látnak mind a ketten; kissé kedvetlenebből megy ugyan a munka mint egyébkor, de azért vigyázva szántják a falörzs friss kérgét, hogy el ne szakadjon. Lassankint az egész farönk csupasz lesz, csak egy bütyök tartja már a nedves sikamlós kérget. Egyik megfogja a törzset, míg a másik óvatosan levágja az utolsó tágősebb feladataink is, — aminők p. o. hazánk területi épségének visszaszerzése, — több milliárdos állam- adósságunk kifizetése, — valutánk, vagyis pénzünk értékének helyreállítása stb. Majd ha ezek már mind rendezve lesznek; — majd ha Kárpátoktól le az Adriáig megint magyar lesz az Úr; majd ha az adósságok vizözönéből szerencsésen megmentettük hazánk Bárkáját; — (amely műveletnél annak a nagybirtoknak természetesen első rangú szerep jut!) majd ha I k.oronáért megint 1 korona értékű portékát kapunk, — nem pedig, mint ma, csak 4 fillér értéküt! — akkor vegyük elő a birtokreform kérdését, — de akkor is nagyon okosan és bölcsen, nehogy ez áltál kielégíthetetlen igényeket ébresszünk, mert ez megint csak kommunizmusra és proletárdiktatúrára vezetne. Hogy azonban addig is, míg a birtokreform — nem holmi Búza Barna féle kontárkodással, hanem Krisztusi bölcsességgel és keresztyén szeretettel, — megvalósítható lesz, — lecsillapítsam az egyes helyeken már-már megint felizgatott kedélyeket, adok egy jó tanácsot azon földéhes testvéreinknek, akik szegénynek születtek és szeretnék tudni; hogyan lehet a semmiből is valamit szerezni, — hogyan lehet szegény emberből kisgazdát csinálni, — földosztás nélkül is?! — Erre nézve idézem egy ma már többszörös milliomos mágnás családunk ősének mondását, aki szintén maszpoptot képező bütyköt is s a rönk megindul a sikamlós kéregről, aztán legurul a domboldalon a völgybe ahol már a többi lehántott farönk is fekszik. Az összegyűlt kéregből egész halom képződik amire a nap a fejük felett delelőre áll. Az öregebbik megszámlálja, hogy hány darab kérget hántoltak le, aztán kiszámítja, hogy körülbelül mennyi pénzt kapnak érte a bőrgyárostól. Ilyenkor déltájban az egész domboldal néptelen, csak a két favágó által legördített fatörzs rohanása töri meg időnkint a csendet. A völgyben fekvő faluból gyengén hallható a harangzúgás — dél van. A néptelen domboldalon két kis gyermek igyekszik fölfelé, épen azon a részen, ahol a farönköt eregetik alá. (Vége következik.)
