Harangszó, 1920
1920-06-20 / 24-25. szám
158. telenkedik, ott emberiesség és zavartalan mivelődés nem üt tanyát. Látjuk a népek vezérférfiait közelben és távolban, mennyire igyekeznek a tömegek érzületét, hangulatát, évtizedek óta táplált óhajtásait csengő jelszavakkal, nagyhangú ígéretekkel hiúságuk, nagyra vágyásuk, vagy anyagi érdekeik céljaira megnyerni. Nem gondolják meg, hogy versengésük, egymás ellen való agyarkodásuk, irigykedésük ámításaik, versenytársuk kisebbítése, kiguúyolása mély sebet vág a közerkölcsiségbe s homlokegyenest ellenkezik a keresztyéni szeretettel. Látunk sokakat, fájdalom igen sokat, kik a pénz őfelségének oltára előtt földig hajolva minden kínálkozó alkalmat kizsákmányolnak, hogy szorult helyzetben sínylődő felebarátaikat kiszipolyozzák nem gondolva arra, hogy a szertelen árfelhajtással és árucikkkeik álnok meghamisításával ezrek, milliók életerejét sorvasztják el. És ha valaki kérdené tőlük: mely vallást követtek? Mind ezek a hatalmasak, ezek a népvezérek, ezek a pénzimádók habozás és megilletödés nélkül büszkén vallanák: keresztyén vagyok ! »Keresztyén vagy, mondod«; de nem jut eszedbe, mit felelt a te Mestered a kísértő szavaira, mikor ez ő néki dicsőséget, világhataímat ígért ; nem jut eszedbe mire szólította föl Urunk Jézus azt a gazdag embert, aki minden parancsolatokat megtartott és egész önérzettel kérdezte: »mi fogyatkozás van még bennem?« HARANOSZÖ. Lemondani, igen, lemondani/ mikor az a csábító hatalom mézes szavakkal igér jólétet, dicsőséget, uralmat, élvezeteket. Amikor azt látod, hogy felebarátodat az ügyefogyottság, segélytelenség vaspálcája reá kényszeríti a legkeservesebb áldozatra is, s a haszonlelés vigyorogva figyelmeztet té^ed a kínálkozó alkalomra, hogy kincses ládád halmazát gyara - pítsad: lemondani az alkalomról, melynek kizsákmányolása könyekre fakasztaná a felebaráti szeretetet. Mikor a zene hangjai mulatozásra csiklandják véredet, de érzed, érzened, kell, hogy mulatozásod fáj körülötted a szenvedőknek, gyászolóknak; lemondást parancsol akkor a keresztyéni részvét. Ha csábító helyzetek, biztosan célhoz vezető eszközök gyulasztó erővel ösztönöznek nagy- ravágyásodnak, hiúságodnak, szerepelni vágyó lelkednek kívánságait kielégítő cselekedetekre, amelyek azonban lelkiismereted Ítélete szerint sértik az erkölcsi világrendet, mérges gombák csiráit hintik el a közerkölcsök virágos kertjében: lemondani azokról az eszközökről, a sikert ígérő helyzetről, ez a te keresztyéni kötelességed, felebarátom, mert hasonló körülmények között így tenne a te Mestered, így tenne Jézus! Hasztalan hirdetjük akár légresz- kettető harsonákkal keresztyénségün- ket, míg istenfiusági hitünk oly leiki erőt nem fakaszt keblünkben, mely a kísértő hatalmaknak győzelmesen ellenállva jézusi alázatosságot, az erkölcsi világrend törvényei iránti föltétien engedelmességet és velőkig tiszta felebaráti szeretet által áthatott önzetlenséget nem tenyészt a szívekben. És ha meggondoljuk, hogy magyar népünk lelkiiletének egyik legkiválóbb jellemvonása a törvénytisztelet és becsületérzés, mely mindenekelőtt önmagával igyekezik jó barátságban lenni; ha meggondoljuk, hogy az igaz protestáns ember nem hívságos cselekedetekben és sokbeszédii szavakban, hanem az istenfiuság élénk érzete által áthatott köz- és magánéletben keresi s találja meg lelke nyugodalmát, lelki üdvét: ennek átgondolása megvilágítja előtted, keresztyén testvérem, előttetek, egyházi vezérférfiak azt a magasztos hivatást, mely a mai társadalom gondolkodás módjának, érzületének újjászületésében a magyar protestantizmusra háramlik. Sass János. 1920. június 20 Dunántúli, jólelkü, evangélikus, csupán két felnőtt személyből álló, úri családhoz keresünk oly jóérzésü megbízható leányt, vagy özvegyet, 1 ki a főzésben némi jártassággal bir. Az illető örökös otthonra találna, családias bánásmódban részesülne; semmi külső munka nincs, csupán a konyhamunka lenne a dolga! A belépés történhetik 2—3 hónap múlva, de esetleg mindjárt is. Igények megjelölésével a jelentkező Ievéi a »Harangszó« kiadóhivatalába küldendő, Szentgotthárd, (Vasmegye). i—2 m r Fejszecsapások. Elbeszélés. Irta: Növik Kálmán. A keleti égbolt már kezd rózsaszínt ölteni, csak mélyen a látóhatár alján fekszik a kékeslila köd, mely mögül halványan piroslik ki a hajnal. A friss tavaszi levegő balzsamos fenyőillattal van tele, A hatalmas fenyőerdő távolról olyan mint egy sötétkék szinü felhőtömeg; a völgyben fekvő apró házak hangyabolyhoz hasonlítanak. Hajnal van, szép tavaszi hajnal; milliárdnyi apró harmat- csepp csillog a falombokon és a vadvirágokkal pompázó rétek fűszálain. A kanyargó országút lassankint megélénkül s egy-egy mozgó, fekete pont tűnik fel rajta. Közeledve e pontok, emberekké nőnek. Egyenkint vagy párosával haladnak a fával borított domboldal felé. Csaknem mindegyiknél ugyanaz a szerszám : fejsze, fűrész és véső látható. A legelői haladó két alak letér az országúiról; megkerülik a domboldal fával benőtt részét s a kopárabb oldal felé tartanak. Mikor a domb tetejére vezető ösvényhez érnek, az egyik torkát köszörülve szól társához : — Nézze csak apámuram; otthon feledtem a tarisznyámat I — A’ má’ baj 1 — dörmögi egykedvűen az idősebb. Azután mennek tovább fölfelé, szótlanul. Előre hajlott termetük a meredek utat akarja, ellensúlyozni. A domboldal lefelé teljesen ki van irtva, csak itt-ott látható egy- egy kivágott fának a gyökere, de csak a gyökere, mert még a törzset is kiásták a földből. A természet azonban hű marad önmagához, mert az irtás helyét újra, sűrű fiatal cserjés nőtte be. Mikor a hosszú, fárasztó gyaloglás után a két favágó felér a domb tetejére, leülnek pihenni, hogy egy kicsit kifújják magukat. Az öregebbik előhúzza dolmánya zsebéből makrapipáját és a cifrán díszített dohány- zsacskóból megtörni. Mellette ülő társa szintén a zsebjeiben kotorászva keres valamit, aztán csalódottan, boszu- san mondja: — A mindenségit! — inég a pipám is otthon hagytam ! — Az öreg nem válaszol; megelégedetten, nagy lelki nyugalommal pöfékelve eregeti a bodon füstfelhőket. Társa irigykedve nézi egv jó ideig — szinte lerí arcáról a pipa utáni szomjas kívánsága — de, hogy ne kelljen társa gyönyörűséges élvezetét hiába szemlélni, feláll s a szomszéd irtás felé indul. A lejtéses irtáson lefelé haladva egyszer csak gúnyos hangon odakiált társához:
