Harangszó, 1920

1920-06-20 / 24-25. szám

24—25. szám.

XI évfolyam.

1920. június 20.

Felalóa kesztő

*• kiadó:

SZALAY MIHÁLY.

Társszerke.ztő :

NfiMFTH KÁROLY.

Kézliatok Lová.xpatonára (Ve.zprémmagye), előfi- leté.l dijak, reklamációk a HAHANG87Ó kiadóhivatalának Szentgotthárdra I Vu.vármegye) küldendők Előfizetést elfogad minden avang. lelkész át tanító.

EVANGÉLIKUS NÉPLAP.

Alapította: Kapi Béla 1910-ben.

Szerkeszti e • kiadóhivatal vezetője:

C Z IP OTT OÉZA

SZENT GOTTHÁRD (Vasvármegye.)

A ,,Harangtzó" előfizetési ára: fái ávre közvetlen küldéssel 20 kor., csoportos küldéssel (legkevesebb lO példány) 10 korona.

A „Harangszó“ terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó hl veinknek Ingyenpéldányo- kát küldünk.

Megjelenik minden vasár nap.

A „DUNÁNTÚLI LUTHER-SZÖVETSÉG“ HIVATALOS LAPJA.

F1 ohász.

Szent Isten, e gyászos Ország A mélységből kiált Hozzád, Panaszával, sóhajával,

Szívet tépő sok jajával.

Egy nép hajt most Neked térdet, Nép, kire e próbát mérted;

Ez az árva nép mi vagyunk,

Kiknek fogytán van a napunk. Minket sirat a föld, az ég,

Az egész nagy teremtettség, — Duna, Tisza sirat minket,

Viszi sárii könnyeinket, —

Sir az erdő minden fája,

Mintha bűnk neki is fájna, —

Fejét a virág lehajtja,

Miértünk hull a harmatja. —

A madár is a lomb alól A mi keservünkről dalol. —- .4 Kárpátok sötét ormán Búnkat búgja a vad orkán. —

Mi mennydörög a viharban ?

A mi haragunk van abban, —

Nap, hold, csillag elsötétül Magyarok szenvedésétül.

— Oh nagy Isten, még mi vár ránk ? Mintha temetőben járnánk!

Előttünk most két ösvény áll:

Egyik élet, másik halál;

Élet, de megalázottan,

Halál, de meg nem hajoltan. Szégyennel mi nem élhetünk,

Az ily élet halál nekünk,

Inkább becsülettel halunk,

E halálból föltámadunk; Föltámadunk, élni fogunk,

Újabb életre van jogunk.

Erre kezes nekünk a Múlt,

Amely egy ezredévre nyúlt, —

Az igazság a mi várunk, Gyözedelmet tőle várunk, —

Hittel nézünk mi előre,

A dicsőséges jövőre,

Hol a földet körüljárva Visz bennünket a liir szárnya.

— Szent Isten, e gyászos Ország A mélységből kiált Hozzád:

Te, ki eddig védtél, óvtál,

Ezerévig velünk voltál,

Védj meg most is, óvj meg minket, Áldd meg árva nemzetünket;

Ha mi Véled, Te mivélünk:

Mint viruló nemzet élünk!

Sántha Károly.

Mi fogyatkozás van még bennem?

»Keresztyén vagy, mondod.« A mély érzésű vallásos költőnek ily kezdetű énekét elzengjük gyakran; de vájjon nem rövid életű, röpke szavak hangzanak-e aközben ajkainkról anélkül, hogy keresztyén voltunkat cselekedeteinkkel tanúsítani igyekeznénk? Pedig jól ismerjük Jakab apostol szavait: A hit, ha jó cselekedetei nincsenek, meghalt önmagában. De saját tapasztalatainkból is tudjuk, hogy a szájjal vallott irányelveknek, igazságoknak mily csekély az értéke, ha azok megfelelő cselekedetekben nem nyilvánulnak. Mégis milyen nehezen, milyen hosszas vajúdással, milyen gyéren tűnnek elő a szemhatáron azok a tettek, amelyek igazi keresztyén érzületre vallanak.

De ne csudáid, keresztyén felebarátom, ezt a jelenséget és ne lopjon az szívedbe csüggedést, kishitűséget : Lám a tékozló hú is csak akkor érezte az apai házban élvezett jólétnek becsét, amikor idegdermesztö arccal ^köszöntött be hozzá a szükség. Ißizony mondom, ml is eltéko- zoltuk azokat a kincseinket, amelyek a földi életben a lélek üdvére s a test jólétének fenntartására szolgálnak. A családias érzelmeknek, a becsületérzésnek, irgalmasságnak, felebaráti szeretetnek, a törvények iránti engedelmességnek csekély értéket tulajdonítottunk, egyház, haza, közügy fontossága elenyészett az egyéni érdek előtt. Bálványimádásra adtuk magunkat : szíves készséggel követvén a zsidók példáját, amikor elfogyott a türelmük és nem várták be Mózes leszállását a Sinai hegyről.

Hatalomvágy, hiúság, oltbatatlan szomju haszonlesés, féktelen nagyra- vágyás, szerepelni vágyás és az élvezeteknek, a testi gyönyöröknek tikkasztó, észvesztő kívánsága, ezek a mi zsarnokaink, amelyeknek kielégítésében keressük a földi élet legfőbb javát, amelyeknek kielégítésére áldozzuk föl minden testi s lelki erőnket anélkül, hogy az ő oltáraiknál a nyugalomnak, elégedettségnek csak egy pillanatában is gondatlanul örülhet nénk.

Ezek a hatalmak állnak előttünk rideg sziklafalként, amikor a keresztyén érzületnek egyik legnagyobb ellenségét: az önzést igyekezünk

leteríteni, hogy keblünkben az emberszeretet gondolatai megfoganhassanak és cselekedetekben gyümölcsözzenek. . Mert ez a sziklafal csábító szavakkal, vakító lidércfénnyel csábítja, ösztönzi, kényszeríti az embert arra az útra, ahol a vándort a keresztyénség üde ligetei s csudás erejti forrásai helyett fojtó párát terjesztő gombák és gyilkos méreg- cseppek várják.

Azoknak a bölcs férfiaknak, vagy akik magukat annak tartják, mivel nagy hatáskörre vállalkoztak, nem jut eszükbe töredelmes szívvel megváltani, hogy a hazugságok és ámítások útvesztőjében iszonyúan tévedtek és elismerni, hogy a tévedés okozta hibák jóvátétele keresztyéni kötelesség. Győzelmes fegyverek hatalmát érezve kezükben, nem gondolják meg, hogy milliók szabadságának legázolása nem terem békés egyetértést a népek közt és hogy ahol bosszuállás és a hatalomvágy fék