Harangszó, 1920
1920-05-13 / 19-20. szám
130. melt kínok gyötrelmeivel is kibékít az a hit, hogy boldog haza vár ránk s ha napunk leszáll és éjbe borúi a föld, szebb világ fénye derül majd reánk... A Soproni £rang. Líceumi Diák- szövetség kiáltványa. Nem vészkiáltás ez, hanem ébresztés ! Ébresztése a sírok mozdulásának, melyekből nemzetünk villámoktól meg-megvilágosodó sötét éjszakáján a hívőknek, az alkotóknak, a fundamentumvetőknek lelke jön közénk, hogy odavigyen bennünket, ahol a tatárjárásnál különösen a lelkiekben nagyobb kifosztás, — a mohácsi vésznél veszedel mesebb összeomlás — és a Világosnál is reménytelenebb helyzetünk után csüggedés nélkül, tántorithatlan kitartással, acélos akarattal és tiszta szívvel az új honalapítás munkája folyik. A Soproni Evang. Liceumi Diák- szövetség ebből a munkából a maga részét a rendeltetésének megfelelő alapon és körben ki is akarja venni, mert szilárd a meggyőződése, hogy a leveretésünkkel bekövetkezett s pusztán a fegyver jogán idomuló új alakulás még befejezettnek nem tekinthető. Most következik mégcsak a nagy erkölcsi próba. Ennek a próbának kulturmunkájá- ban nagy feladat vár evangélikus Tárca. Gizikém sírjánál. Virágos sírhalom Temető közepén . . . Mellette de gyakran Sírok én, sírok én ! Siratom a tavasz Letört szép virágát; Siratom reményem Kora hervadását! Én édesem, lelkem, Kedves jó gyermekem, Mosolygó szép szemed Hiába keresem. Eltávoztál tőlünk Angyali szárnyakon; Nekünk nem maradt más, Csak a mély — fájdalom 1 f Madár Mátyás. HARANQSZÓ. középiskoláinkra, hogy az új nemzedék nevelésében bőséggel kamatoztassák azt az erkölcsi tőkét, mely evangélikus jellegük által meghatározott különleges hivatásukban, múltjuknak hagyományaiban, a megújulást és igaz haladást szolgáló szellemük megnyilatkozásában rejlik. Ha a dunántúli evang. egyházkerületnek nem lenne középiskolája, a jövő nagy feladatainak, az idő követelményeinek betöltése érdekében most kellene egy az evangéliom nevelési eszményét a maga teljes egészében szolgáló középiskolát alapítania. Mindezeknek meggondolása Szövetségünket arra indítja, hogy az u. n. nyugatmagyarországi kérdéstől függetlenül is pusztán a fentebb jelzett feladatoknak szolgálatában a soproni evang. líceum mellé tervezett Diákotthonnak, mint izig vérig evangélikus szellemű nevelő intézetnek minél előbb történendő felállítása és magának az intézetnek az új feladatok teljesítésére alkalmas továbbfejlesztése érdekében nagyobb arányú szervezett mozgalmat indítson. A Diákotthon felállításának égetően szükséges voltára, a tanulók egészségi, tanulmányi és nevelési nézőpontból teljesen megfelelő elhelyezésének nehézségeire már előzőleg ismételten rámutattunk. Itt különösen csak azt a nagy egyetemes érdeket emeljük ki, amely a »Diákotthon-«nak mint kifejezetten tiszta evangélikus szellemű nevelőintézetnek felállítását a mai helyzetben különösen sürgeIbolyás levelek. Irt*: Porkoláb István. Világháború... Volhynia. .. Cser- novicz,.. Tavaszodott. . . A lágy fuvalmu, gyopáros szellők mintha az emberek szívének gyilkos indulatait is meg- enyhitették volna, az orosz arcvonal egyes részein elszelídültek a harcok. Hallgatólagos megegyezéssel a fegyvernyugvásnak egy különös fajtája jött létre: az ellenség nem tüzelt egymásra. Ae orosz kezdte: nem lőtt a lövészárokból kikivánkozó bakára, engedte szabadon mozogni. A magyar lovagías, szintén hagyta a muszkát. Hónapokig álltak így szemben : ellenségként és mégis barátságban. A boróka-fenyős dombok alján végtelenbe húzódó lövészárok-szaka- szon túl a dunai honvédek élvezték 1920. május 13. tőén követeli. Ha az uj alakulás keresztyén keretei között a közélet irányításában a nemcsak névleg, hanem valósággal evangélikus müveit társadalom lemarad, annak nemcsak egyházunk, hanem maga a nemzet is határozottan kárát vallja. Evangélikus intézményeink hathatós fejlesztése tehát elsőrangú honépítő feladat! Az itt jelzett kötelességérzetünket még csak fokozza az a tény, hogy a Német-Ausztriávalmegkötöttsaintger- maini béke Sopron városát Magyarország nyugati felének jelentékeny részével együtt Ausztriának Ítélte oda. Erősen bizakodunk ugyan abban, hogy a tényleges átcsatolás nem fog megtörténni s ezeréves hazánk történelmi jogairól sem mondunk le soha ; de valijuk azt is, hogy amint öntudatlanul is áruló az a katona, aki nem bizik a végső győzelemben, ép úgy hibát követ el az a hadvezér is, aki terveinek megállapításánál nem veszi számításba a reá legkellemetlenebb eshetőséget is. A Soproni Evang. Liceumi Diák- szövetségnek mindkét esetben csak egy kötelessége lehet, t. i. hogy tá- t borba szálljon s Nehemiás .vitézeinek módjára egy részről építő, fejlesztő munkát végezzen, másrészről pedig veszély esetén a dunántúli evang. egyházkerületnek segítségére menjen abban a tekintetben is, hogy ez a főiskolai nagybizottságnak a 363 esztendős soproni evang. líceum feltétlen fenntartása ügyében kimondott határozatát tényleg végre is hajthassa. a kínálkozó nyugalmat. Tisztek és legénység igyekeztek kihasználni, — ki tudja, úgyis meddig tart? — Úgy éltek, mintha mindig itt lestek volna és úgy rendezkedtek be, mintha mindig itt maradnának. — Sokan ott maradtak... Vihar előtti csend volt ez, de amire akkor még nem gondolt senki. Pubi hadnagy se. A nagy csendre és az első napsugárra kibújt a fedezéknek nevezett rókalyukból és körül nézett a környéken. Olvadozott a hó, a háttérben emelkedő dombok alján már ibolyalevelek zöldeltek. Egy kis tisztáson különösen sokat talált. Ásót fogva oda járogatott el azután naponként és a pár négyzetméternyi terű- j létből ibolyás kertet plántált. A nyugalmas napokban kertje volt n az egész világa. Míg a többiek oda jártak egy kis tarokkra, női mosolyra, mi egyébre, addig ő kertészkedett, j Hű társa volt a szelíd hangulatok
