Harangszó, 1920

1920-05-13 / 19-20. szám

130. melt kínok gyötrelmeivel is kibékít az a hit, hogy boldog haza vár ránk s ha napunk leszáll és éjbe borúi a föld, szebb világ fénye derül majd reánk... A Soproni £rang. Líceumi Diák- szövetség kiáltványa. Nem vészkiáltás ez, hanem éb­resztés ! Ébresztése a sírok mozdulásának, melyekből nemzetünk villámoktól meg-megvilágosodó sötét éjszakáján a hívőknek, az alkotóknak, a funda­mentumvetőknek lelke jön közénk, hogy odavigyen bennünket, ahol a tatárjárásnál különösen a lelkiekben nagyobb kifosztás, — a mohácsi vésznél veszedel mesebb összeomlás — és a Világosnál is reménytelenebb helyzetünk után csüggedés nélkül, tántorithatlan kitartással, acélos aka­rattal és tiszta szívvel az új honala­pítás munkája folyik. A Soproni Evang. Liceumi Diák- szövetség ebből a munkából a maga részét a rendeltetésének megfelelő alapon és körben ki is akarja venni, mert szilárd a meggyőződése, hogy a leveretésünkkel bekövetkezett s pusztán a fegyver jogán idomuló új alakulás még befejezettnek nem te­kinthető. Most következik mégcsak a nagy erkölcsi próba. Ennek a próbának kulturmunkájá- ban nagy feladat vár evangélikus Tárca. Gizikém sírjánál. Virágos sírhalom Temető közepén . . . Mellette de gyakran Sírok én, sírok én ! Siratom a tavasz Letört szép virágát; Siratom reményem Kora hervadását! Én édesem, lelkem, Kedves jó gyermekem, Mosolygó szép szemed Hiába keresem. Eltávoztál tőlünk Angyali szárnyakon; Nekünk nem maradt más, Csak a mély — fájdalom 1 f Madár Mátyás. HARANQSZÓ. középiskoláinkra, hogy az új nemze­dék nevelésében bőséggel kamatoz­tassák azt az erkölcsi tőkét, mely evangélikus jellegük által meghatáro­zott különleges hivatásukban, múlt­juknak hagyományaiban, a megúju­lást és igaz haladást szolgáló szelle­mük megnyilatkozásában rejlik. Ha a dunántúli evang. egyházkerületnek nem lenne középiskolája, a jövő nagy feladatainak, az idő követelményeinek betöltése érdekében most kellene egy az evangéliom nevelési eszményét a maga teljes egészében szolgáló közép­iskolát alapítania. Mindezeknek meggondolása Szö­vetségünket arra indítja, hogy az u. n. nyugatmagyarországi kérdéstől füg­getlenül is pusztán a fentebb jelzett feladatoknak szolgálatában a soproni evang. líceum mellé tervezett Diák­otthonnak, mint izig vérig evangélikus szellemű nevelő intézetnek minél előbb történendő felállítása és magá­nak az intézetnek az új feladatok teljesítésére alkalmas továbbfejlesz­tése érdekében nagyobb arányú szer­vezett mozgalmat indítson. A Diákotthon felállításának ége­tően szükséges voltára, a tanulók egészségi, tanulmányi és nevelési nézőpontból teljesen megfelelő elhe­lyezésének nehézségeire már előzőleg ismételten rámutattunk. Itt különösen csak azt a nagy egyetemes érdeket emeljük ki, amely a »Diákotthon-«nak mint kifejezetten tiszta evangélikus szellemű nevelőintézetnek felállítását a mai helyzetben különösen sürge­Ibolyás levelek. Irt*: Porkoláb István. Világháború... Volhynia. .. Cser- novicz,.. Tavaszodott. . . A lágy fuvalmu, gyopáros szellők mintha az emberek szívének gyilkos indulatait is meg- enyhitették volna, az orosz arcvonal egyes részein elszelídültek a harcok. Hallgatólagos megegyezéssel a fegy­vernyugvásnak egy különös fajtája jött létre: az ellenség nem tüzelt egymásra. Ae orosz kezdte: nem lőtt a lövészárokból kikivánkozó bakára, engedte szabadon mozogni. A magyar lovagías, szintén hagyta a muszkát. Hónapokig álltak így szemben : ellen­ségként és mégis barátságban. A boróka-fenyős dombok alján végtelenbe húzódó lövészárok-szaka- szon túl a dunai honvédek élvezték 1920. május 13. tőén követeli. Ha az uj alakulás ke­resztyén keretei között a közélet irá­nyításában a nemcsak névleg, hanem valósággal evangélikus müveit társa­dalom lemarad, annak nemcsak egy­házunk, hanem maga a nemzet is határozottan kárát vallja. Evangélikus intézményeink hathatós fejlesztése te­hát elsőrangú honépítő feladat! Az itt jelzett kötelességérzetünket még csak fokozza az a tény, hogy a Német-Ausztriávalmegkötöttsaintger- maini béke Sopron városát Magyaror­szág nyugati felének jelentékeny ré­szével együtt Ausztriának Ítélte oda. Erősen bizakodunk ugyan abban, hogy a tényleges átcsatolás nem fog megtörténni s ezeréves hazánk törté­nelmi jogairól sem mondunk le soha ; de valijuk azt is, hogy amint öntu­datlanul is áruló az a katona, aki nem bizik a végső győzelemben, ép úgy hibát követ el az a hadvezér is, aki terveinek megállapításánál nem veszi számításba a reá legkellemet­lenebb eshetőséget is. A Soproni Evang. Liceumi Diák- szövetségnek mindkét esetben csak egy kötelessége lehet, t. i. hogy tá- t borba szálljon s Nehemiás .vitézeinek módjára egy részről építő, fejlesztő munkát végezzen, másrészről pedig veszély esetén a dunántúli evang. egyházkerületnek segítségére menjen abban a tekintetben is, hogy ez a fő­iskolai nagybizottságnak a 363 esz­tendős soproni evang. líceum feltét­len fenntartása ügyében kimondott határozatát tényleg végre is hajthassa. a kínálkozó nyugalmat. Tisztek és legénység igyekeztek kihasználni, — ki tudja, úgyis meddig tart? — Úgy éltek, mintha mindig itt lestek volna és úgy rendezkedtek be, mintha min­dig itt maradnának. — Sokan ott maradtak... Vihar előtti csend volt ez, de amire akkor még nem gon­dolt senki. Pubi hadnagy se. A nagy csendre és az első napsugárra kibújt a fede­zéknek nevezett rókalyukból és körül nézett a környéken. Olvadozott a hó, a háttérben emelkedő dombok alján már ibolyalevelek zöldeltek. Egy kis tisztáson különösen sokat talált. Ásót fogva oda járogatott el azután napon­ként és a pár négyzetméternyi terű- j létből ibolyás kertet plántált. A nyugalmas napokban kertje volt n az egész világa. Míg a többiek oda jártak egy kis tarokkra, női mosolyra, mi egyébre, addig ő kertészkedett, j Hű társa volt a szelíd hangulatok

Next

/
Thumbnails
Contents