Harangszó, 1920
1920-05-02 / 17-18. szám
1920. május 2. HARANOSZŐ. 123 leljük önmagunkat és egymást a szereidben .*. . fc- -rr------ •- ~ ~ - —^-r——- — - —— Irodalom. Viharban. — Könyvismertetés. — Mai számunkban Ligctliy Bélának két versét közöljük. Mindkettőt a háborúban írta, de az egyik, amelyben arra int »hitünk, reményünk ne adjuk fel gyáván«, időszerű ma is s mindegyiken érezhetők az írói tehetség nyomai. A két költeményt mutatóul közöljük a fiatal poéta most megjelent v Viharban“ című kötetéből. A kötet nem vallásos irányú, — első része szerelmi dalokat foglal magaban —, de végig tiszta tartalom és tiszta hang található benne. A költemények legnagyobb része a háborúban született s többnyire csöndes, borongó szomorúság ömlik el rajtuk. Látszik, hogy szerzőjük a »viharban« sokat látott, sokat átérzett, sokat maga is átélt; sok külső és belső harcon keresztül 1 ment; akadtak nemes, komoly gondolatai, fogantak emberi, meleg érzéséi s azoknak hangulatos, ügyes versekben tudott hangot adni. Együtt erez a szenvedőkkel s kifakad az emberi gonoszság miatt, hogy >az Ember mily kevélv, s bár minden szép, mi van, csak neki van, egymásra mégis gyilkolón rohan.« Az új életet fakasztó májust sürgetve kéri: „Óh május, május, tégy hát egy csudát: i Nyisd meg a szivek sziklakapuját, anyám!... Soha nem zongorázik, * csak ha otthon vagyok. Most is végigfutottak jóságos kezei az ele- j fántcsont billentyűkön s leikeink egy i Chopin melódiába fonódva szálltak a legigazabb szeretet világába . . Édesapám mosolygott; ez nála az öröm legnagyobb jele. Soha nem mosolyog, csak ha itthon vagyok. Rózsafáim téli álomban szende- regve várták, hogy letakarásain róluk a meleg földtakarót. Hozzáfogtam, vigyázva, úgy ahogy régen elnyugodott nagyapámtól láttam. A nagyapám !.. . Sok szépre, jóra tamtgatott, biztatott . . Tőle örököltem a mesét, a virág szeretetét. A méhesben, meg a szőllő lugasában térdére ültetve mondta a meséit. — Daliás időkről, a kobzos, lantos világ egy kóbor lovagjáról regélt különösen sokat, aki vérbeli ősöm volt. Amolyan kósza lovag volt, kinek az élete kocka, megnyuS mit napsütésed virulón hozott, Lehelj belőjük titkos illatot! Kősziv helyébe szerető szívet, Beléje fényt, sugárzó meleget; Emésztő bűn, a régi mostoha Emberszívekbe ne térjen soha!“ A mutatóul közölteken kívül kiemeljük a »Legyen Uram vége«, »Sok harc után«, »Ének a nehéz napok vigaszára«, »Mikor?« »Otthon«, »Május«, »Félreállok«, »Dalaimhoz«, »Számadás«, »Siess« című költeményeket A szerzőnek ez az első kötete biztató kezdet. Mi is biztatni merjük s ezt annál nagyobb örömmel tesszük, mert nn is adtunk neki egy-egy indítást, bátorítást, mikor verseit múlt évfolyamainkban többször közöltük és-'tehetségét mindjárt kezdetben felismertük. A könyv ára 14 korona. Tavasz. Tavasz van újra, színes kikelet, A télre ismét életébredés! ... De jaj! — ajkúikon panaszos a nóta, Fájó lelkűnkön ül a csiiggedés. Télre tavasz jő, fagyra enyhülés, Ébredés van: újra pezsg az élet! — ... De jaj! — minekünk Bonf-é remény rügyét Az új tavasz, a színes kikelet? Tavasz van újra, szinpompás tavasz, A fákon új rügy, új bimbó fakad ! ... De jaj! — szívünket őszi bánat lakja, Hogy lesz-e vége? Isten tudja csak! Novák Kálmán. 9 godni sohasem tudott, lanttal a kezében járta a világot. Valakit keresett, akit elveszített, vagy meg sohse talált; valakit, a lelke jobb felét... Mígnem elesett egy török elleni harcon. — Ha ma élne, talán korhelynek neveznék, — akkor trouba- dournak hívták. Gyermek voltam még, mikor róla a mesét hallottam, nem értettem meg. de azóta sokszor eszembe jut kósza lovag ősöm, megértem és nem tagadom meg. Ö is keresett, talán egy icike-picike parányi lábnyomot?. .. Én is kerestem... hasztalan — elveszett. . . .Volt a nagyapámnak egy szép. csillagos, őri zsebkése, gyermekvágyaim netovábbja, ősszel, rózsanyesés közben, elveszett. Tavasszal megtaláltam az avar alatt és mutattam : ni, megvan ! Nézte nagyapám, forgatta, kinyiFőldmívelés és növénytermesztés. Irta: Németh Dénes áll. kertészeti felügy. Konyhakerti váltó-rendszer. Mezőgazdasági növényeinkhez hasonlóan a kerti zöldségfélék is bizonyos váltórendszert és vetésforgást kívánnak. Célja ennek az, hogy egyrészt az egyes növénycsoportok termesztése minden évben más és más helyen történjen s így egyebek között talajunottság fel ne lépjen, másrészt pedig, hogy a trágyával megfelelően takarékoskodhassunk, illetve az egyes növénycsoportok trágyaigényeihez helyesen alkalmazkodhassunk. Hogy eme váltórendszert és vetésforgást megfelelően betarthassuk, a zöldség- termelésre szánt területet három részre kell felosztanunk s a termesztést, az egyes területrészeken, következőkép hajtsuk végre: Évenként csak egy, de mindig másik és másik területrészt trágyázunk meg és oda jönnek a káposzta, saláta, laboda- félék, valamint a tök, ugorka és a kukorica, oda pedig, ahol tavaly a káposztafélék stb. voltak, a hagyma és gyökérféléket, valamint a paprikát, paradicsomot, mákot, dinnyét, burgonyát s a inagtermő anyanövényeket helyezzük. A harmadik esztendőben a káposztafélék stb. a harmadik területrészre kerülnek,.ezek tavalyi helyére megint a hagyma és gyökérfélék stb. jönnek, ott . pedig ahol a múlt évben a hagyma és gyökérfélék voltak, hüvelyeseket, hatotta, aztán az ő meleg, mélabús hangján megjegyezte: — Elveszett... megtaláltad... de ez már soha nem lesz a régi többet. Csillagjai kihulltak, az éle eltompult, megrozsdásodott, hasznavehetetlen. Elveszett — elveszett. A meséről eszembe jutnak elvesztett icike-picike lábnyomok... eldobált, jégre hullt érzések.. Elveszett... megtaláltam... de már nem a régi. A rózsafák voltak nagyapám kedvencei. Jó, gondos kertészük volt s ezért hálásak a virágjai, százszám fakasztották bimbóikat és mikor meghalt, elmentek utánna. Egy messze a múltba veszett őszi napon hallgatott el örökre mesélő ajka; utolsó levelük hullatták a rózsái, mikor itthagyta őket is, minket is és elment oda, ahova egyszer mindnyájan elmegyünk. Régen volt.
