Harangszó, 1920
1920-04-18 / 15-16. szám
114. HARANGSZÓ. Ami különben a feltett kérdés lényegét illeti, hogy lehet-e valami érdemlegeset várni a külföldi testvérektől ? — én csak a leghatározottabb igennel felelhetek. Egyházunkat máig sikerült belekapcsolnunk a külföldi testvérek érdeklődésébe. Legutóbb már a varsói püspökkel is levelezésben állunk. Különösen sokat köszönhetünk Söderblom uppsalai érseknek és Morehead amerikai professornak. Södesblomnak köszönhetjük, hogy a Hága mellett 1919. okt. 3-án tartott egyik világkonferencia, mely a nemzeteknek az egyházak közvetítésével békés úton leendő érintkezését munkálja, a magyar protestantismus érdekében felemelte hatalmas szavát. Ugyancsak az ő keze játszik bele, hogy a »Hit és Rend« világkonferenciájára, melyet Genfben 1920. aug. !2-én óhajtanak előkészíteni, a mi egyházunkat is meghívták. Mindezekből és sok más jelenségből is örömmel állapítom meg, hogy a külföldnek hatalmas erkölcsi és anyagi segélyforrásai nyílnak meg számunkra s csak akinek közvetetlen alkalma volt a külföldi protestantismus erejét és alkotó képességét látni, az tudja igazán értékelni az ilyen bekapcsolódás felbecsülhetetlen jelentőségét. Azt kérdezi szerkesztő űr: „Mik volnának a legsürgősebb egyházi teendőink ?“ Ezek után a választ két részre kell osztanom. Az egyik a belső, a másik a külső egyházpolitikára vonatkozik. Mindkettőről azonTárca. A nemzeti eszme, s reformok szolgálatában Széchenyi és Kossuth korában. 4 Irta : Ruzsonyi Béla. Kossuth is Széchenyi követője volt, lényegében ő is azt akarta, amit Széchenyi, hogy a magyar nagy, gazdag, müveit és szabad legyen. De míg Széchenyi az anyagi erősödést tartotta fontosabbnak, előbbrevalónak, addig Kossuth a szabadságot akarta előbb kivívni, ha szép szerével nem megy, erőszakkal is. A nemzet többsége Kossuth pártjára állott, öt vallotta vezérének, Széchenyi tehát most aggódva, félve a heves haladás esetleges és később valóban bekövetkezett tragikus következményeitől, félreállt. ban csak nagy vonásokban akarok pár szót ejteni. Kezdem a belső teendőkön. Nem szabad folytatnunk azt a szegényes és porban kászó kicsinyeskedést, mely eddig jellemezte életünket. Borstörö- getések, pletykák, csipkelődések, gáncsvetések emésztették fel a legtöbb egyházban a vezetőknek alkotásra rendelt erőit. Aprólékos hivalkodások, versengések, irigykedések kedvetlenítik az egyház mérhetetlen kárára még ma is a legbuzgóbbakat is. Ezután csak a munkában lehet verseny, de abban aztán nemes és hatalmas, ha élni akarunk. Az ala- koskodókat, a nagyképüeket, a szó- szátyásokat pedig háttérbe kell szorítani. Papnevelésünket Tij, az eddiginél evangéliomibb és a kötelességtudással, sőt apostoli öntudattal telitett irányba kell terelnünk. Akinek nem tetszik az önfeláldozó apostolkodás, inkább térjen más pályára ifjúságában, mint egy életen át zül- lessze az evangéliom egyházát. E végből az egyházi közigazgatást is szigorítani és egyszerűsíteni kell. Hivatalos téren ne legyen tere a pajtáskodásnak és az elnézésnek. Zsinatot kell mielőbb tartanunk a kor borzalmas fordulata által megmutatott alkotmányjogi hiányok kiküszöbölésére és űj alkotások teremtésére. Minden célunknak egy pontra kell irányulnia: az evangéliom egyháza legyen ne csak beszélő, hanem a Jézus szelíd leikével építő és szere- tetben cselekvő egyház. Aki azt nem Valamint Széchenyinek, úgy Kossuthnak is legbuzgóbb, leghatásosabb munkatársai voltak az irók, a költők, azok is, akikről már emlékeztem, de különösen az újabbak. Kossuthnak s általában a kor politikájának főtörekvése volt a nemzet teljes függetlensége s a teljes jogegyenlőségnek megteremtése, a nép felszabadítása, fölemelése. Ugyanezt látjuk a kornak költészetében is. Még mielőtt a nép a politikában egyenjogúságot élvezett volna, megnyerte azt a költészetben. Költőink egyre sűrűbben keresik a népies tárgyakat, a nép fiairól, erényeiről énekelnek, a népnek költészetét követik, annak szépségeivel üdítik, frissítik fel az előbb már ellaposodott, túlságosan finomkodó, mesterkélt költészetet. Mindnyájan ismerjük Aranynak Toldiját. Hőse, Toldi Miklós, a nép egyszerű fia, de erényeivel felküzdi érti, mit jelent az Úr mondása: »Nem beszédben áll az Isten országa«, —• az ne álljon hivalkodásra a hitet és cselekedetet váró nép elé. Meg kell változnunk külső és belső egész életünkben. Térjetek meg! Ez legyen az űj korszak jelszava, ha ki akarjuk heverni az utóbbi évek borzalmas sebeit és nagy vérvesztését. Ha eddig megelégedtünk a mindennapi teendők jól-rosszul való elvégzésével, ezentúl öntudatos életet kell élnünk ama célok felé, melyeket nem is mi tűztünk ki, csak eltévesztettünk szem elől. S ebbe kapcsolódik bele a külpolitikai teendők sorozata. Szomorú, hogy mióta a fejedelmi Erdély elejtette, azóta senki sem vette fel az egyház külpolitikai kötelességeit. Pedig a magyar hazának is, a protestantismusnak is csak úgy lehet jobb jövőt várnia, ha helyes külpolitikát követ. Egyházunknak eddig nem is volt külpolitikája. Megelégedett a vegetálással. Messzebb a mánál nem igen nézett nálunk senki s messze jövendőre alig csinált valaki terveket. Én már 1914-ben azért mentem ki Amerikába, hogy a külföld protestánsaival ismét felvegyem a századok előtt elejtett fonalat. Istennek hála, sikerült is, mert Morehead- látogatása ezzel az én utammal áll szoros összefüggésben. Múlt év tavaszán is azért vállalkoztam a Dániába és Svédországba vivő útra, mert úgy gondoltam, hogy nekünk a külső erőket kell érdekünkben megmozgatnunk. S milyen szívesen 1920. április 18. magát a király oldalára, annak első vitézei közé. Tompa a nép regéit, mondáit dolgozza fel, mások a nép dalainak mintájára írják dalaikat, melyek közül sok elterjedt a nép ajkán is. E kornak legkiválóbb költői: Arany, Tompa, Czuczor s aztán a legláng- lelkübb költő, Petőfi, maguk is az egyszerű népből származtak, szalmás viskóban születtek. Aranynak s Czu- czornak atyja szegény földmives, Tompa apja csizmadia, Petőfié falusi • paraszt-korcsmáros volt: így tehát mintegy bebizonyították, hogy az a nép, melynek ilyen fiai vannak, megérett már a felszabadításra, a jogokra. Költészetük iránya pedig egyúttal politikai hitvallás és buzdítás is. Csak a legnagyobbal, Petőfivel, | akarok kissé bővebben foglalkozni. I Ami volt a politikában Kossuth, az j volt a költészetben Petőfi: a szabad-sj Ságnak megalkuvást nem ismerő, i
