Harangszó, 1919
1919-03-09 / 10. szám
~------ —— 74. tűzben emésztettek meg; jertek építsük meg Jeruzsálem kőfalát és ne legyünk többé gyalázatul! Felhívására ez lesz a válasz: Keljünk fel és építsük meg! És megerősítették kezeiket a jóra. És sok veszedelem közt, egyik kezükkel fegyvert, a másikkal építőszerszámot forgatva, felépítették rombadöntött szent városukat. Majd átok alatt erős esküvés- sel fogadták meg, hogy ezentúl az Isten törvényében járnak. A magunk nyomorúságát és gyalázatát látva, üljünk le mi is keserű bünbánattal, tartsunk böjtöt lelkünk megszaggatásával, szívünk gyászba öltöztetésével. Imádkozzunk sírva, ne folyton másokat, hanem első sorban magunkat vádolva: Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem! Míg ide nem jutunk, nem lesz számunkra gyógyulás, mert csak az a beteg keresi a gyógyulás útját, aki belátja, hogy beteg s orvoslásra van szüksége. Megrendüléseken megy keresztül hazánk; megrendüléseken mentünk keresztül veszteségeink miatt; megrendüléseken kell keresztül mennünk bűneink miatt is. Csak azután vehet más irányt életünk. Enélkül az új viszonyok között is a régiek maradnánk és újra csak a pusztulásba rohannánk mindenestül. Megrendülés nélkül Nehemiásból, a pohárnokból soha sem lehetett volna népének vezére és hazájának építője. Megrendülés nélkül soha sem lehetett volna Saulból Pál, a wittenbergi szerzetesből reformátor. Tárca. Az édes apámról. Elment a gazda, a gondos, az éber, — munkára serkentő, mindig elüljáró. Mindörökre elment. Itt hagyta a házát, síva-ríva vissza már hiába hívjuk. Az ő hajlékában de jó volt lakozni. Békesség honolt ott s jámbor egyetértés. Árvának, szegénynek kitárta az ajtót, behívta magához, és megsegítette, és megvigasztalta. — Olyan volt az a ház, mint egy kis királyság, ő a király benne. Szelíd akarata szabta meg a törvényt, amelynek mindenki térdet-fejet hajtott, mert jó volt az, amit ő elrendelt, s mindig igazságos. Kedves Öreg fejét télhava befödte, ámde a szívében tavasz virult mindig. Azért tudott lenni ifjúnak, öregnek megértő barátja. HARANCSZÓ. De a bünbánat minket se verjen egészen a porba, ne fosszon meg az Istenben és jobb jövőben való hittől s az Istenért és a jobb jövőért tenni kész munkakedvtől. Nekünk Krisztus óta sokkal több jogunk van a hitre, mint Nehemiásnak, hogy a megtérőt, a hűtlen és hálátlan, de megfordult tékozló fiút kegyelmébe fogadja, sőt kegyelme még akkor is készen várja a megtérőt, mikor már a fejsze a fának gyökerére vettetett. Üljünk le tehát bünbánatra, de aztán könnyek, könyörgések, megrendülések után keljünk föl és induljunk hazánk, hitünk, családunk és önmagunk építésére. Hívjunk, lelkesítsünk másokat is: Látjátok a nyomorúságot, amelyben vagyunk, jertek, építsük meg feldarabolásra szánt hazánkat, eltörlésre ítélt hitünket, val- láserkölcsileg veszélyeztetett családa- inkat, bűnben vergődő életünket és ne legyünk többé Isten, ember előtt gyalázatul! Szavunkra, példánkra ma is, ez lesz sok helyen a válasz: Keljünk fel és építsük meg 1 És sokan megerősítik kezeiket a jóra. És ha fél kezünkkel a támadásokat kell is visz- szaverntink s csak a másik féllel építhetünk: mégis egész áldás s teljesebb, szebb jövő jutalmazza törekvésünket ! A kocsmának megszokása: a templom megutálása. Könnyű a szegényt kicsufolni, de nehéz felruházni. Ha ki szépet gondolt, nagyot és merészet, őneki elmondta s együtt buzdult véle. Segítette rakni nagyra- törő tervek büszke föllegvárát. K»s fiú, ha színes, szép kövecskét talált, őneki elhozta, féltve reábizta. És ő elfogadta, tenyerébe vette s gyönyörködött benne, milyen fényes, formás, hogyan csillog-viilog a napfényen. Akinek a szíve — általütve ádáz fájdalom nyilától — vonaglott és vérzett, ő hozzá menekült. Ó együtt sírt véle s bölcs szava balzsamot szórt a fájó sebre. Tövis ha vérezte gyermek kicsi ujját, néki megmutatta. Ó megfujdogálta, és elcsitította. Élet kusza utján volt aki eltévedt és sírva megállóit, segélyért kiáltott. Ö elment érette, visszavitte, hívta az igazi útra. Megfogta a kezét, szépen úgy vezette, maga járt előtte. Mint egy csuda kútfő, olyan volt a szíve. Szinarany, szeretet buzgott ki belőle, s minél többen voltunk, akik 1919. március 9. Kit okolhatunk? A bajba jutott ember sokszor mondja, csak legalább azt tudnám, kit okoljak bajomért, a bajt is könnyebben elviselném. Ebben a véleményben persze nem sok az igazság, ha csak nem az, hogy a baj igazi okát megismerve, máskor talán idejében elkerülhetjük azt. Most nagyon szívünkre vettük egyszerre, hogy vannak Istent tagadók. Korábban semmit sem, vagy csak édes keveset törődtünk ezzel Korábban nem tudtuk volna, hogy vannak Isten tagadók, vannak a Krisztus keresztjének ellenségei ? Sőt nagyon jól tudtuk, de nem törődtünk vele. A ti ellenségetek a sátán, mint ordító oroszlán szertejárt, hogy elnyeljen, de nem hittétek, hogy elég erős hozzá Serkenj fel álmodból te, aki alszol, hangzott felénk már régóta az intő szó, de azt gondoltuk, ráérünk mi arra még! Van, aki vigyázzon javainkra, testi-lelki kincseinkre, ott az állam! Azért fizetjük az adót, hogy az mindenünkről gondot viseljen ! Mennyi mindent — persze bajt — köszönhetünk annak, hogy még a lelkünk gondozását is az államra szerettük volna bízni. Mióta a ke- resztyénség fennáll, az államhatalomra való támaszkodás mindig bajt hozott az egyházra nézve. Mikor Nagy Konstantin védőszárnyai alá vette a keresztyénséget azért, hogy a keresz- tyénséggel hatalmát növelje, pártfogásával, támogatásával megmérgezte merítettünk, csak annál dúsabban, pazarabban áradt. Nem lett senki káros, mindenkinek jutott e nagy drága kincsből! Irigy ellensége vájjon kinek nincsen e földi életben ? Neki nem volt az se. Mert jót akart, jót tett mindig, mindenkivel, és az Igazságot, ezt a fényes fáklyát vitte a kezében, úgy haladt előre, senkitől se félve. Szép Magyarországot, ezt a porba- gázolt, vérigalázottat, őnálánál jobban nem szerette senki. A halál révén is ez volt legfőbb gondja: »Drága szép hazánkat, úgy-e, mivé tették?!« Miénk már csak a gond, övé a nyugalom. Magas menyországból megjött az idézés: *Jöszte, én hív szolgám, hogy — mint sáfárkodtál, végső számadásra!« Készülődik s indul engedelmes szívvel. Minden gabonáját a csűrbe takarta, minden ő gyermekét szárnyra bocsátotta, rendben van a házat.
