Harangszó, 1919
1919-01-05 / 01. szám
1919. január 5. HARANGSZO 5 Az antant állítólag véglegesen megállapította a cseh-szlovák demar- >r** kációs vonalat. A vonal az ország határától a Duna mentén az Ipoly torkolatáig, az Ipoly mentén aztán Rimaszombatig, innen egyenes vonalban az Ung torkolatáig, azután az Ung mentén a Kárpátokig halad. A demarkációs vonalon belül vannak tehát Pozsony, Komárom és Kassa városok is. * w A német nemzetgyűlés tagjait jan. 19-én választják meg. A nemzetgyűlés csak február első napjaiban ül össze. * Portugália elnökét meggyilkolták. (ayenrielc=íyilág. Csöpp kutya és a kis cicák. Irta: Csite Károly. Zsoldos gazduram másfélévi távoliét után váratlanul toppant be otthon, i Nagy volt az édes viszontlátás öröme. 1 Egyetlen kis leánykája, a kis nefelejcs- I szemű Erzsiké, nyakába csimpajkodott r le sem szállt volna estig sem az Jes apa öléből, ha azzal együtt egy [ másik kis, kedves vendég is be nem I osont volna a gazda után az utca- [ ajtón. — óh, be aranyos, csöpf öcske j kutya! simogatta meg Erzsiké édes szeretettel a kis jövevény fejét ! — Hol szerezte édes apám ezt a kis kutyát ? — A város végén szegődött hozzám az elhagyatott jószág. Sokat koplalhatott szegény, mert a zsebemben talált régi. száraz morzsákat is oly jóízűen elfogyasztotta, akárcsak holmi pecsenye lett volna, felelte az édes apa, az eperfa alatti padra letelepedve. — Dejszen kár volt édes apjuk, idehozni a kis haszontalant a mai drága világban. Inkább egy malacot tartok el helyette, mert annak hasznát vehetem. Ki fizetné meg nekem annak az árát, amit ez a kutya elfogyasztana, ha megtartanánk ? — mondta Zsoldosné asszony. — Elég gazdag a jó Isten, a közös teremtő Atyánk s nem is kell nála jobb fizető. Tanuld meg asszony, édes feleség, hogy senki jobb s gyümölcsözőbb helyre nem teheti a vagyonát, mint amely helyet az igaz szív mulat meg. Különben még hasznát is vehetitek a szegény kis kutyának. Télre jól megnövekszik s mig én messze távolban leszek, hűségesen őrködni fog a házra, — mondta a gazda óh, de kiokosodott kend, édes apjuk a háborúban Úgy beszél, akárcsak pap volna . Hát hisz eltartom a kis jószágot. Ha már a férfit elszólítja a haza, legyen a jó Isten titán valami őrzője az ember házáI ben többször említést tettem önről, I majd azt a szép éneket is megmu| tattam neki, mire most megparan- I csolla, hogy a lehető leggyorsabban I teremtsem önt elő. Neumark készséggel indult el I Outiggal a svéd követségre, ahol is 1 a követ a legnagyobb előzékenység- I Re' fogadta. Néhány percnyi beszél- 1 getés után a követ mindjárt tisztáAban volt Neumark egyéniségével, jel- jLJemével, tudásával, azért nyomban Hel is ajánlotta neki az üresedésbe § jött állást Neumark az állást hálás I köszönettel elfogadta, mire a követ 1 25 tallért nyújtott át neki elóleg- I képpen. Neumark kimondhatatlanul boldog * volt. A 25 tallér birtokában a legfőbb i gondja már most a hegedűnek azon- nali kiváltása volt. Itt a 7 tallér, kérem a hegedűmet, nézzél rontott be Náthánhoz. Azon- Áfelül itt van még egy* fél tallér, hogy íjTsoha el ne felejtsed jó öreg: Ki magát bizza Istenre, Nem épít az a fövényre. % Diadalittasan hozta meg a hegedűjét szerény lakásába Neumark. Legelső dolga volt Johannsen asz- szonnyal közölni a vele történteket, ki nagy lelki örömmel hallgatta a rá nézve méznél édesebb beszédet. Most pedig, fejezte be előadását Neumark, egy kívánságom volna. Hívná össze ió asszonyom ismerőseit ide a szobámba. Egy dalt szeretnék nekik elhegedülni, egy éneket elénekelni. S néhány perc múlva csakugyan meglelt Johannsen asszony ismerőseivel az igénvte’en szoba. Neumark pedig elkezdett énekelni, hegedülni, mint még soha, oly lelket- emelően: A Ki dolgát csak Istenre hagyja És benne remél mindenkor, Azt ő csodaképen megtartja Minden szomorú Ínségkor. Ki magat bizza Istenre, nak, — nyugodott meg Zsoldosné asszony. A kis gazdátlan kutya tehát boldog otthonra talált. Erzsiké csöppnek ne-, vezte el, becézte, játszadozott vele, amikor ugyanis hazakerült az iskolából s megtanulta leckéjét. A kis kutya, mint aféle köKök sorban lévő állat, folyton játszani akart. Próbát tett az öreg cirmossal is, de hiába, mogorván elkergette az maga mellől. A nagy kakas cifra farkíiba is bele akart fogózkodni, de pórul járt a Szerencseden. Kegyetlenül inegcsip- kedte a büszke tyúkkirály. Egyik napon szokatlan makacs ugatása hallatszott Csöppnek a pajtából. — Enyje no, mi a csudát lát a pajtában a kutyánk? Eredj lányom, nézd meg, nem tolvajra ugat-e? — szólította Zsoldosné asszony a leányát. Erzsiké fürgén iramodott a pajtába s még gyorsabban, ujjongva szaladt vissza. — Jöjjön csak, jöjjön édes anyám ! Ilyent még sohasem látott Nem is gondolja mink van nekünk? No, csak nem valami szép, kövér borjut vezetett valaki ajándékul a pajtánkbaI * * * * * 7 — mondta Zsoldosné tréfálkozva s iramodott ő is megnézni a nagy csodát. óh, nem borjú, hanem annál sokkal szebb, még pedig nem is egy, hanem négy az ajándék. Nézze csak, édes jó anyám, milyen aranyos pöttön cicuskáink vannak ott fenn a szénaNem épit az a fövényre. Imádkozzál, szenvedj hőkével, Vesd gondod.it Istenedre, Elégedjél meg tetszésevei, Mely céloz üdvösségedre : Atyád ő, el nem hagy téged, Tudja mire van szükséged. Az egyszerű emberek meghatottan hallgatták végig ezt a dalt, amely azóta annyi millió léleknek vigasztalásul szolgált. A dal végeztével Johannsen asz- szonv törte meg végül is a néma csendet, mondván: kedves jó Uram úgy érzem magamat, mintha a templomban volnék s az Isten lelke csókolná orcámat. De mondja csak ön csinálta ezt a szép éneket ? Természetes, hogv én! Azonban azt hiszem, felelt Neumark, hogy én csak a hárfa voltam, aki a húrokat rezgésbe hozta, az maga a jó Isten volt.
