Harangszó, 1919

1919-01-05 / 01. szám

6

HARANGSZÓ.

1919. január 5.

padlás szélén ! Le akarnak szegények jönni! — mutatott fel Erzsiké sugárzó örömmel a pajta egyik felébe felhalmozott széna tetejére, honnét négy szebbnél szebb cicuska lesekedett le félénk kíváncsisággal.

— Tyű, — szörnyüködött, boszan- kodott Zsoldosné asszony. — Ilyen ajándéknak nem örülök én. Az a huncut vén macska így becsapott: elrejtette a haszontalan a fiait a padláson, hogy idejében el ne pusztíthassa őket az ember. Már most mit csináljak velük?! Nincs az embernek oly rósz szíve, hogy az ilyen nagyobbacska jószágot élve eltemesse.

— Hagyjuk meg valamennyit, édes anyám. Hisz oly gyönyörűek, hogy nincsenek is ilyenek a világon! es- dekelt Erzsiké.

— Óh, te kis oktondi gyermekem, mit csinálnánk a sok macskával? Hisz fölélnének teljesen bennünket. Untig elég az ilyesmiből egy is. Elviszem még ma valamennyit a felső erdőbe. Lesz, ami lesz ott velük.

— Jaj, éhen vesznek ott szegények. Hisz ezek még egeret sem tudnak fogni I — dobbant nagyot. . . jaj, de nagyot!. . . Erzsiké szíve s forró, csillogó könny buggyant szeméből. — Ne vigye el őket édes anyácskám. Inkább át engedem részükre a reggeli tejem felét és az ozsonnámat. S aztán elmegyek mindjárt a keresztanyámhoz, a Zsófi nénihez, Zsuzsi ángyamhoz és Benkő Juliskáékhoz is, megkérdem tőlük, kell-e nekik kis cica. Majd ha megnőnek az Isten adták, odaadjuk nekik.

— No, jó kis báránykám, legyen a te szíved szerint, de aztán keress helyet számukra, mert magunk részére nem tarthatunk meg egyet sem belőlük.

Nosza azonnal elindult Erzsiké a kiszemelt helyekre. Először is a keresztanyjához köszöntött be! '

— Jóreggelt, édes keresztanyám ! Lássa, milyen szép kis cicácskáink vannak! A legszebbiket elhoznám majd egy hét múlva, avagy kettő múlva keresztanyámnak, ha kellene.

— Hogyne kellene, édes tulipánom. Hisz olyan öreg a mi macskánk, hogy már mozogni sem szeret, egész nap csak heverész. Utódjáról kell tehát gondoskodnunk, — felelte Erzsiké keresztanyja s tele rakta keresztlánya kötényjét szép piros cseresznyével.

Hasonló fogadtatásban részesült a kis leány Zsófi nénjénél is:

— Kell bizony nekünk a macska, kicsi galambom mert úgyis hiányzik

két hónap óta a háznál. Ellopta valami istentelen ember a mi macskánkat, azóta úgy elszaporodotak az egerek, hogy majd fölvetik a házat. Hozd csak minél előbb a kis cicát...

Egy szó, mint száz, fél óra múltán mind a négy cicának szerzett Erzsiké helyet. Boldogan szökdécselt haza a sikerre. A pöttönke állatok már a pitvarban játszadoztak javában s ajánlkozott játszótársnak a Csöpp kutya is. Fülébe fogózkodtak a kis cicák s vele együtt hemperegtek a földön, meg megcirógatták, majd pedig kergetőztek a hosszú pitvarban és udvaron.

Szeretett játszani a Csöpp, de azért dolgáról, kötelességéről sem feledkezett meg. Éjjelenkint éberen őrködött kint az udvaron a házra, kertre. S nappal játék közben is figyelme oda irányult, hogy valami gyanús alak nem lopózik-e be a házba?

A cicák rohamosan növekedtek. Egy napon halaszthatatlanul kiadta Zsoldosné a parancsot, hogy hordja el Erzsiké uj lakhelyükre a kis jószágokat.

Erzsiké szemében egy könnycsepp jelent meg, mikor az egyik, tarka bundás cicát kötőjébe emelte s elvitte hazulról.

A második cica vitelénél már két könycsepp ragyogott szemében. Legutoljára maradt a legszebbik, a hófehér Pöttönke elbúcsúztatása a háztól. Záporán hullt már Erzsiké könnye, mikor kötőjében helyezve elindult azzal is a keresztanyjához.

A csöpp kutya nem volt jelen a búcsúzon, mert nagy elfoglaltságban volt akkor. Ugyanis a tyúkok és a büszke kakas ijedt kotkodácsolással jelezték a félszer mellől, hogy gyilkos ellenségük : egy görény bukkant föl a látóhatáron s elrejtőzött a tűzifa rakás alá. Azt figyelte, leste szilárd kitartással Csöpp, hogy mikor dugja elő a gyilkos rabló az orrát?

Alkonyat táján aztán elcsípte a garázda ellenséget s elbánt vele ugyannyira, hogy sohasem eszik több tyűkpecsenyét.

Másnap reggel vette csak észre Csöpp, hogy hiányoznak a háznál a megszokott kis játszótársai. Nyugtalanul szőkéivé kereste őket, bejárta az egész udvart, kertet s minden hajlékot.

Tizóra tájban Erzsikének tűnt fel, hogy Csöpp is eltűnt a háztól.

— Oh, jaj, ha elvesz a Csöpp, akkor semmink sem lesz !

Utcu neki, keresésére indult, lótottfutott a kertek alá, a szomszédok udvarába, de mindhiába.

Végre a keresztanyja udvarába tért be Erzsiké.

— Nem látta, keresztanyám a kis kutyánkat ? — kérdezte sírásra álló szájacskával.

— Hogyne láttam volna, virágom, hisz imént volt itt. Játszott egy kicsit a kis cicával s aztán egyszercsak eltűnt innét.

Erzsiké örömsikolyt hallatva köszöntött el keresztanyjától s iramodott* ; Zsófi nénihez, majd pedig a harma- Q dik és negyedik kis cica lakhelyére s mindenütt azt a választ kapta, hogy ott volt a Csöpp néhány percig, aztán elszaladt.

— Oh, édes Istenem, hová búj- , dosott el a kis jószág ?! Hol keressem tovább?! — szállta meg Erzsiké szívét ismét az aggodalom. Önkénytelenül hazafelé vette az útját. íme, amint benyitott az utcaajtón, Csöppöt az ólak mellett látta peckesen őrt állani. Valami olyas gyanús idegen tűnhetett fel ismét, mint amilyentől megmentette tegnap a házi szárnyasok birodalmát.

Olvassuk a bibliát

Január I. szerda. Máté 25, 1 — 13 , 2. csütörtök, Máté 24, 42—51.

„ 3. péntek, Lukács 12, 35—46

„ 4. szombat, Lukács 4, 14—22.

„ 5. vasárnap, Máté 13, 53—58.

„ 6. hétfő, Máté 2, 1-12.

„ 7. kedd. Máté 2, 13-23.

„ 8. szerda, Máté 3, 13—17.

„ 9. csütörtök, Máté 16, 1 — 12.

„ 10. péntek, János 12, 44—50.

„ 11. szombat, 14. Zsoltár.

Csöndes perceK.

Annak növekednie kell, nékem pedig x alább szállanom.

Ján. 3, 30. Keresztelő János a

mondja azt, mikor hirül viszik neki, ,i hogy az emberek tőle elpártol va^Ns Jézushoz csatlakoznak. János féltékenység és keserűség helyett örömmel Jj áll félre Jézus utjából. Önzetlenül íj meghajol nagysága előtt. Készséggel L belenyugszik hírnevének alább szál- S -í lásába: csak az növekedjék, akinek ő utegyengetője volt.

Krisztusnak minden önzetlen, hű iíi munkása így gondolkozott s csak így y tudott nagy eredményeket elérni. Mi íjj is csak ilyen érzülettel lehetünk Krisz- j tus ügyének utegyengetői. Hisz vá- í gyainkat leszállítva, alázatos meghaj- -[j