Harangszó, 1919
1919-12-07 / 49. szám
254. HARANÖSEÖ. 1919. december 1. mas nép. Én az Ur idején kamar megteszem ezt, hogy beteljesítsem az esküvést, a mellyel megesküdtem a ti atyáitoknak, hogy nékik adom a tejjel és mézzel folyó főidet. C. G. Ébredj magyar! Irta: Fenyves Ede. Ha kérdezzük kicsiny unokámat, azt mondja, hogy ó: ébredő magyar; ha lyukas cipöcskéjére mutatunk, azt mondja a csöppség, hogy 6: világ proletárja, játszótársa, a Pista gyerek pedig nagy kommunista. íme, a dajka csacsogás a gyermekszobába, a gyermekiéjekbe is bevitte azokat a jelzőket, miket még megérteni sem tud, de ügy lehet, hogy azoknak következményei még nyomot hagynak lelke mélyén a gyermekkoron tál is. Boldog gyermekkor! mily öntudatlanul játszik az aláaknázott téren s a robbanás veszélyétől csak azok rettegnek, kik testét, lelkét s jövőjét féltve őrzik a pusztulástól, kik benne a jövő nemzedék zálogát, árága értékét látják. Tanúi voltunk, szenvedő részesei voltunk a közel múltban ama veszedelmes akna kitöréseknek, miknek nyomán nemzeti, vallásos és erkölcsi életünkben rémes rombolások következtek be, ágy annyira, hogy azoknak helyén nem egyhamar fog virág nőni ős áldásos gyümölcs teremni. És a romok láttán, szomorúan kérdezőm: én népem, magyarok, keresztyének, váljon kié volt az a gonosz varázsló kés, mely szemedet dermedt álomba csukta le, bogy észre nem vetted a sötét ármányt s meg nem hallottad az orkán zúgását, mikor vesztedre tört? Hogy lehet az, hogy nem siettél védeni, menteni a veszendőt, mikor láttad lángolni, cikázni >a koszos egeknek ostorait nyomorait hazádon ?< Azután mikép lehetett az, hogy te magad Is majd közömbös, majd tettleges részese, cselekvője lettél nagy mulasztásoknak, mi több végzetes bűnöknek, amikért az utókor arcodba vágja majd a kárhoztató vádat, a leverő Ítéletet? Oh, ml sokan voltatok, kik félre löktétek a hasát s a hazafias eszményeket, kik megtagadtátok Istent és ssent oltárát, kik megbecstelenltetté- tek múltúnkat, lepöktétek emlékeinket, lérngtátok nagyjainkat a tisztelet emelvényéről s eladtátok gyermekeiteket Lucifernek, a minden tagadás ördögének. Elvadult, öntelt lélek, dölyfös elme, tudatlansággal megvert lény művelheti ezeket. A mely nép pedig ezekben vétkezett, az megméretett és könnyűnek találtatott és a bizonyos pusztulástól meg nem menti semmiféle hatalom. Hát nem a bukás tünete az, ha megalázott, megcsonkított hazánknak a népek sorában ma a legutolsó hely jutott? És hová sülyedtfizk? Lebuktunk a megaláztatás mélységébe, veszve hírnevünk, önérzetünk, becsületünk s mint meg- kerbácsolt, szükölő eb nyalogatják eltipróink csókra nyújtott kesét. Végzetünk betelt, bünhődésünk teljes... Titokban, álmatlan éjszakáimban fájó könnyek között gyötörnek e gondolatok g üldöznek majd a kétségbeesésig. . . .. Egy bistatő sugár azonban áttör mégis a kétség ködfátyolán, a remény utolsó szállá még nem szakadt el, e nép halálos ítélete még nincs kimondva. Egy mentő, vigasztaló hang szól: Nem, én népem, te nem cselekedhettél így. Álomkórba estél, az alvajáró be- számithatatlanságával mérjük tetteidet. Beszéded as álomláz képtelen dadogása volt, révedező szemedből az önkívület bágyadt sugára raere- dezett felénk. Tetteidben idegen, babonás erő vezette bizonytalan kezeidet. De most már itt volna ideje az ébredésnek; le kell esnie a hályognak szemeidről, az igézet kötelékeinek meg kell oldódnlok! ébredést, virradatot hirdet a felszabadulás friss fuvalma, a munkára serkentő kéz érinti vállaidat; ébredj, halld a si- koltó hangot a költő riadó szavában : „Sók ős gyarlósifod, De ha most sem bánod, De ha most sem szfinöd Tetézni ősbűsöd: Pártos konoksájod; S a kórt, mely senyvesztett Titkon őrölt, vesztett: Ki ha most sem vágod; Uj idők uj hangját Meg ha most sem hallod: — Kockád elvetetted, Meghuzád feletted A lélekharangot.“ A fájdalom kesergése után ne maradjon el az okulás, a tanulság sem. De hát mi is történt? Egy hosszú rémes háború kínszenvedése után pusztán, letarolva állott nemzeti, társadalmi, valláserkölcsi és közgazdasági életünk. A sötétszárnyu vészmadarak, a károgó hollók serege kóválygott a borús szemhatár felett { és mint a halottrablók a csatamezőn, velük együtt megjelentek a kommunista martalócok prédára éhesen, vérben forgó szemekkel, tátott szájukban csattogó fogakkal; a mesebeli szörnyetegek a valóságban. Soha kedvezőbb idő az álprófétáknak, páratlan alkalom a lezüllött lelkek megnyerésére s az orosz földről becsempészett maszlagnak elöntésére. Meg is fogamzott és buján n, sarjadt az. A seciálismus emlőin táplálkozó munkásosztály döntő csapásra készült, hogy a kormányzó hatalmat kezébe ragadja s ennek érdekében annyi jelszót dobott a forrongó lelkek közé, a mennyi bő- | ségesen elég az elégedetlen tömegeknek a boldogság eldorádójának elhi- ! tetősére. Marx és társainak élettelen elmélete millió hívőre talált s esek mind hitehagyottan szakítottak a nemzeti élettel, a keresstyén világnézettel s játszó bábjai lettek egy önálló nemzeti és társadalmi egyesülésre képtelen élősdi faj boszuállással telt törtetésének. Pedig elveikben, tanításukban, eljárásukban az úgy nevezett kommunisták mezőben ellenkeztek az igazi sociálls elvekkel. Aom kommunista agitátorok nem kertészek voltak, kik gyengéd kézzel ojta- nak, plántálnak, ültetnek; durva kezű favágók voltak ők s eszeveszetten fejszével, csákáaayal hadonáztak s *' kivágták a feslő virágot s az árnyékot nyújtó lombos fát gyümölcsével egyetemben. Elharácsolt milliók, tönkretett közintézmények pusztulása s ártatlanul kiontott vérnek szennye tapad bűnös kezükhöz. Megbotlott népünk hitt egy ideig e pokoli evangéliomnak s jobbnak találta a názarethi Mester tanításai- . nál Milyen szörnyű tévedés, milyen könnyelmű hltszegés! A legssemo- rubb szegénységi bizonyítvány a f népünk lelkületében végbement vált-^» tozásról. Cserben hagyni evang. hi-|j tünket, templomainkat, megtagadni iskoláinkat pelengérre állítani a vallás szolgait, ilyen még nem történt egyházunk történetében. Szomorúbb az üldözések gyászkorscakánál. K*serü csalódás a jobb telkeknél. Avagy nem volt e a mi vallásunk mindenkor a felvilágosodás fáklyahordozója, a nemzeti érzés és szabadság istápolója í s a testvéri rokonérzés hirdetője és megvalósítója ?
