Harangszó, 1919

1919-10-12 / 40-41. szám

210.

HARANÖSZO.

1919. október 12.

nem magamat keresem, hanem Tégedet és azt, ami a tied.«

De ezzei a szenvedélyes szeretettel együtt járt az Istennek és az ő ügyének ellensége iránt: a bűn iránt való szenvedélyes gyűlölet.

Elsősorban a maga bűneit gyűlöli és ezek ellen kü?d a legelszántabb, legelkeseredettebb hevességgel. Azután valóságos pokoli gyötrelem neki a világ bűneinek, istentelenségének látása. Ezért minden erejének megfeszítésével küzd, hogy Isten ügyét győzelemre juttassa.

Ez a nagy feladat annyira elfoglalja, hogy mellette semmi felmerülő akadályra, semmi melléktekintetekre nincs figyelemmel. Zavargás, botrán- kozás, egyenetlenség, sót pusztulás sem riasztja ebben vissza. »Az Isten igéjének prédikáltatni kell, — mondja ha az egész világ elpusztul is bele.«

»Micsoda egy fejedelem, vagy egy császár, sőt mi az egész világ, ég és föld és minden teremtmény az Igéhez képest? Csak ganéj 11! »Inkább pusztuljon minden püspök és irtassák ki minden kolostor és szerzet, minthogy egyetlen lélek elvesszen, hát még hogy minden lélek veszedelemben maradjon 1 ök félnek a külső lázadástól és semmibe sem veszik a lelki romlást. Ha befogadnák Isten igéjét és a lelkek üdvét akarnák, akkor velük volna Isten, aki békességnek Istene és nem kellene lázadástól fél- niök. De ha nem akarnak Isten igéjére hallgatni, hanem átkokkal, tűzzel, gyilkolással és minden gonosszal dü- höngenek, mit érdemelnek meg inkább, mint egy hatalmas lázadást, amely

is maradok, ha visszafogad I Nem volt azóta egy jó napom, mióta elszakadtam innét!. . .

Közö3 erővel, közös akarattal dolgoztak aztán ismét s éltek együtt, egymást megértő, becsülő testvéri szeretetben, mígnem elközelgett az az idő, mikor az ősz Takó Gábor érzé, hogy napjait mogszámlálta az Úr Megosztotta akkor gyermekei közt vagyonát s lelkűkre kötötte, kérte őket, hogy azután-is segítsék, gyá- molítsák egymást, tartsanak össze testvéri szeretetben. Olyan örökség az, hogy minél jobban megosszák, annál több jut belőle mindenkinek. Azonkívül még egy kincset hagyott rájuk. Egy jól leszegezett s lepecsételt ládikát adott át fiai jelenlétében a községi jegyzőnek, hogy majdan, a halála tizedik évfordulóján ossza el közöttük tartalmát. De csakis azok kapnak belőle, akik méltók

kiirtja őket e világból?«

Harcában bőven használja a gúnyt is, amellyel ellenfeleit kipellengérezi és nevetség tárgyává teszi, de nem szabad elfelejteni, hogy ellenségei ebben még vastagabb hangot használnak.

Különben az az ellenfél, amely Luther elleni harcában börtönnel, kín- paddal máglyával és vizbefojtással dolgozott, nem panaszkodhatik amiatt, hogy Luther ebben a harcban sokszor kemény és bántó kifejezéseket használt.

Neki nem volt más fegyvere, mint a szó. Ezzel kellett felráznia egy ezeréves álomba merült, megdermedt világot, — ehhez pedig nem foghatott erélytelen, finomkodó hanggal.

Egyébként is olyan korban élt, amely minden tekintetben gorombább, durvább Ízlésű volt a mainál ? Luther csak kíméletlen harccal törhetett a reformációnak s vele az emberi haladásnak uiat. '

Arra, hogy mindenki haragosnak tartja, azt mondja: »Hiszen Pál, meg az ótestamentomi próféták is nagyon éles szavakkal harcoltak. Ki tudja, hátha a Lélek izgat föl engem az ő indításával, hiszen bizonyos, hogy sem hírnévnek, sem pénznek vágyából nem cselekszem s azért sem, mintha élvezetetet találnék a civódásban.«

Szenvedélyessége azonban nem teszi Luthert elvakulttá. Nem elfogult, nem igazságtalan, nem is elhamarkodott.

Nemcsak az ellenség hibáit látja meg és ostorozza, hanem híveiét is.

Ellenfeleit nem gyűlöli. Külömblesznek rá, híven megtartván édesapjuk utolsó figyelmeztetését, kérelmét, hogy szeressék, becsüljék, támogassák egymást. . .

Takó Gábor rövidesen kiköltözött az ősei mellé. Megsiratták nemcsak a gyermekei, unokái, hanem az egész falu apraja és nagyja. S az idő pedig pergette tovább a napokat, elkövetkezett az a várva-várt tizedik évforduló is, mikor a három Takó testvér megjelent a jegyzői irodában osztozni a kincsen.

— Hát Takó gazduraim, én egyformán méltóknak találom mindegyiküket elhunyt édesapjuk végrendelkezése szerint az őrizetem alatt levő hagyatékon való osztozásra. Hozzanak azért vésőt és harapófogót, hogy felbonthassák a kincses ládikát — szólt hozzájuk a jegyző s a testvérek rohantak szerszámokért.

Pár perc alatt nagy izgalom köséget tesz a bűn és az ember között, és csak arra gondol, hogy a bűnt kiirtsa, az embert pedig megtartsa. Imádkozik egyik legnagyobb ellenségéért, György szász hercegért, valamint a mainzi érsekért is.

A bűnbocsátó cédulák árulóját, Tetzelt utotsó betegségében vigasztaló levéllel keresi föl, mikor Tetzelt ■' mindenki elhagyta és még azok is ráhárították a felelősséget, akik őt a cédulák árusításával megbízták. ^

A maga jellemzéséül helyesen \r\d-J^k »Gyakran ingerlékeny és ingerült vol-^^ tam és éles hangon Írtam. De ezt r csak a nyakasok és megátalkodottak ellen tettem. Egyébként azonban azt hiszem, namcsak a magam lelkiismerete, hanem sokaknak tapasztalata is eléggé bizonyítja, hogy kíméletes és j jószívű voltam a bűnösök és hitetlenek, sőt még az érdemetlenek és gonoszok iránt is.« (Folytatjuk.)

Keresztény, vagy keresztyén?

A nagy hitetlenség és vallásrombolás után ugyancsak divatba jött a keresztyén, de még inkább a kérész- - tény név. Azelőtt a templomokba szó- rult, most meg kelleténél jobban kiment a piacra és politikai vásártf’jjgl rekre. Csak aztán ne kelljen isní^***' szégyenkezve és megbélyegezve vissza húzódnia! Mert alighanem hamarosan ez lesz a sorsa! Aggasztóan sok olyan ember szavalja ma ezt a nevet, aki se nem kérész tény, se nem *' keresztyén, hanem megkeresztelt pogány.

__________________________

z

epette, felnyílt a láda s elsősorban ? egy megbámult levél került elő, mely i; így szólt: »Fiaim! itt a kincs: három kapányi drága magyar föld az ősi i hársfa alól, mely alatt én, apám, nagy- ■ apám s őseim is pihentünk fáradságos i munkáink után s öreg napjainkban j és játszottunk alatta gyermekkorunk- - ban. Ennél nagyobb kincset nen^ hagyhatok rátok. Mint ahogy szCv^^HI tetre, békességre és összetartásra e ösztönzött tiz éven át a kincs várása, ü úgy adja meg azt a hátralevő öreg ^ napjaitokban is és majdan koporsói- - tokba téve, adjon mindegyiteknek síri nyugalmat és örök békességet 1.. .« .

A testvérek könnyes szemmel te- kintettek össze s a három kapányi r drága földből, akárcsak aranypor lett )J volna, mindegyik nagy gonddal ken--i dőbe kötötte a részét.