Harangszó, 1919

1919-07-10 / 30-31. szám

1919. augusztus 10.

HARANQSZÓ.

167.

Uraságodnak alázatos szolgálója az Istenben elnyugodt Ur *• '• néhai Perenvei Andrásnak

Csepregl Praedicatornak meghagyott özvegye.«

E levélhez nem kell magyarázat. Nyugdíjintézet helyett kenyérsütó kemence volt akkor az özvegy papnék utolsó menedéke. Bizony »a régi jó időkben« láttak a papi családok igen nehéz napokat.

' rttegéledhetnek-e a szétszórt tetemek?

A népével együtt fogságba hurcolt Eeékiel próféta kiszáradt csontokkal megrakott mezön áll. (Ezékiel 37.) Amerre néz, mindenütt a halálnak, a pusztulásnak képe veszi körül. Szíve összeszorul, mert azokban a szétszórt, kiszáradt csontokban a maga népének sorság látja.

így szórta szét Izraelt is a nagy nemzeti szerencsétlenség s a szétszórt tagokból kezdett kiszáradni az éltető,

I összetartó lélek. A fogságba hurcoltak kezdtek beletörődni sorsukba, az j otthon maradtak kezdtek összevegyülni , I a közéjük telepített pogányokkal. Po- I 'nrott a jobb jövő reménye s vele *1 együtt fogyott a nemzeti érzés, az ! együvé tartozás és összetartás érzete, j Szomjn szarvas módjára mindig kevesebben epedtek és emésztődtek as elveszett haza és rombadőlt oltár után. Lellri életük is olyan megdöbbentően -- - . .

Az öreg így felelt neki:

— Nem jól beszélsz te, Márton. Nem szabad nekünk az Isten munkáját elítélnünk. Fiadról azt végezte Isten, hogy meghaljon, rólad pedig, hogy élj. Tehát így van rendjén. Hogy pedig te kétségbe estél, az azért van, mert a saját örömödre szeretnél élni.

— Hát mire éljen az ember? — ■L^dezte Márton

felelt az öreg:

— Istennek kell élni. ö adja az

0 életet, tehát ő neki kell élni. Ha neki

1 élsz, akkor soha semmi sem bánt és J mindent könnyűnek találsz.

Kis szünet után Márton megszólalt:

— Hát hogyan kell az Istennek élni ?

Az öreg így felelt:

Úgy kell az Istennek élni, amint ^J^isztus megmutatta. Tudsz olvasni? Tvedd meg az evangéliomot és olvasd.

1 sivár volt, mint a végetlen széles temető, amelyben meghalt minden hit, minden magasba emelő vágy, minden nemesebb gondolat, minden igazért jóért izzó szenvedély. Csupa romlás, bőn, halálos pusztaság mindenütt.

Ekkora romlásra mit tehet a szemlélő, mint hogy a szeme könybe borul és megsiratja azokat a szétszórt kiszáradt csontokat, azokat a lőlek nélkül élő embereket, azokat a bűnben meghalt lelkeket.

De a próféta, nem hiába próféta, érzékeny leikével az enyészet helyén is megérzi az éltető Örök erőnek: az Istennek jelenlétét. A halálos csöndben is meghallja leikével az Isten lelkének rendülését s benne ezt a kérdést: »Embernek fia! vájjon megélednek-e még ezek a tetemek?« Lehetségesnek tartod-e hogy ezekből a szétszórt, kiszáradt csontokból áj élet, fakadjon?

Ha ember kérdezné ezt a prófétától, kérdését csúfolódásnak tartaná, de Istentől nem az, mert neki a lehetetlennek látszó Is lehetséges, ó mindent megtehet és megadhat sokkal nagyobb mértékben, mint mi várni, vagy felfogni tudjuk.

A próféta szomorúan, de mégis reménykedő szívvel csak ennyit felel: »Uram Isten, te tudod!« Én nem és halandó ember senki sem tudhatja a Jövőt, egyedül te tudod, lehet-e még ezekben életet fakasztani és egyedül te tudod megtenni, hogy még ezek is űjra éledjenek.

És valóban az Isten lelke új életet

Abból megtudod, hogyan kell az Istennek élni. Ott minden meg van írva.

Szívére vette Márton ezeket a szavakat. Még aznap megvette az evangéliomot és elkezdte olvasni

Csak ünnepnapokon akart olvasni, de amint elkezdte, olyan jól esett a lelkének, hogy minden nap olvasgatott. Néha úgy belemélyedt az olvasásba, hogy már a petróleum is mind kiégett a lámpásból, mégsem birta abbahagyni. És ilyenformán olvasott minden este. S mentői többet olvasott, annál jobban megértette, mit akar tőle az Isten és hogyan kell az Istennek élni és egyre könnyebbnek érezte a szívét.

Régebben mikor lefeküdt aludni, csak sóhajtozott, gyötrődött ég folyton Kapltonkára gondolt, most pedig azt hajtogatta: Dicsértessék a te neved, Uram, Istenem, legyen meg a te akaratod!

lehelt a kiszáradt csontokba és lábra állította őket nagy sereggel.

Ez akkor történt meg, mikor a babylonial fogságból visszahozta őket pedig már lemondóan hele törődtek mindedbe és ezt mondták: »Elszáradtak a mi csontjaink és elveszett a mi reménységünk; kivágattunk.« Valósággal a sírból hozta vissza őket az Úr új életre. Nemcsak nemzeti, hanem valláserkölcsi életük is egészen megújult: lelket kapott. Esdrás és Nehemiás vezetésével megépítették a templomot; sírva rakták le a funda- mentomot, sírva hallgatták a feledésbe ment törvények felolvasását és sírva fogadtak hőséget Istennek.

Az Isten lelkének munkája sokszor megújult azután is. Különösen nagyon feltűnően az első pünkösdkor, mikor a már-már bűnben meghalt lelkek ezrével megtértek és megkeresstel- kedtek. Addig a halál pitvarában ültek a bűnnek völgyében voltak szótszórva, most lélek szállt beléjük és lábra álltak és új életnek indultak neki

Utóbb Is számtalanszor megújult a lélek munkája. A reformáció előtt az egyháznak megvolt a külső formája, de kihalt belőle a lélek, mert nem élt benne a Krisztus evangéliuma. Ekkor a négy szelek felől újra kőzel- gett a megújító lélek. Nyugaton Wald Péter, Északon Wiklef János, Keleten Húsz János, Délen Savonaroüa Jeromos hirdette az evangéliomot, míg végül Luthert, Kálvint és a többieket annyira elf öltötte a Lélek, hogy azt kellett vallaniok: Itt állunk; nem

Ettől kezdve egészen megváltozott az Avgyéjics élete. Megesett az előtt, hogy ünnepnapokon ő is betekintett a korcsmába egy csésze teára, sőt a pálinkát sem vetette meg. Iszogatott egy-egy ismerősével s bár nem részegedett le, mégis virágos kedvvel jött ki a kocsmából és össze-vlssza beszélt, megszólította az embereket, utánok kiabált. Most mindez megszűnt. Élete csöndes, '.\tArn lett. Reggel leült a munkájához, dolgozott egész nap, este pedig levette a szögről lámpását, odatette az asztalra, levette a polcról a könyvet, kinyitotta és olvasott. Mentői többet olvasott, annál jobban megértette az olvasottakat s annál világosabb és vidámabb lett a szíve.

Egyszer sokáig olvasott Márton. Lukács evangéliomát olvasta. Olvasta már a hatodik részt s ezeket a verseket: »Ha valaki megüti az egyik arcodat, fordítsd neki a másikat is.