Harangszó, 1919
1919-07-10 / 30-31. szám
166. HARANGSZÖ. 1919. augusztus 10. Az utolsó csepregi papné levele. Közli: Payr Sándor. Sopron város gazdag levéltárában találtam a régi nehéz időket jellemző alábbi levelet. Nádasdy Ferenc gróf Esterházy nádor leánya kezéért elhagyván ev. hitét, volt tanítóját, K*s Bertalan püspököt 1643. év karácsony táján elűzte Sárvárról, valamint Csepreg- ről is másik tanítóját, Lethenyei István tudós esperest a felső és Qodi Imre lelkészt az alsó parókiából. A csapregi alsó templomba azonban a királyi biztosok 1646-ban ismét ev. lelkészt helyeztek vissza. így lelkész- kedett Csepregen még Nádasdy tiite- hagyása után is 1646-tól 1652-ig igen nehéz viszonyok között rövid ideig Büki Szabó Mihály, Teutonides Németh György, Kovácsics Benedek, Lasnár Gergely és Perenyel Horváth András. Az utolsó csepregi lelkészt, Pere- nyei Horváth Andrást, ki valószínűleg bátyja volt a kőszegi jeles rektornak, Perenyei Bálintnak, 1639-ben avatták fel és 1646-ban még Czirá- kon volt lelkész. Csepregen, ahonnan a lelkészek Nádasdy kegyetlensége miatt siettek szabadulni, Perenyei 1651. és 1652-ben alig töltött többet egy évnél és igen szomorú volt a kimúlása. A szenvedés és betegség korán ölte meg. Szentháromság vasárnapján május 26-án halt meg 1652-ben, midőn felesége épen gyérTárca. Ahol a szeretet: ott az Isten. Elbeszélés. Irta: Tolsztoj N. Leó. Élt egy városban egy csizmadia, névszerint Avgyéjics Márton. Egy pincelakásban egyablakos szobában húzta meg magát. Az ablak az utcára szolgált. Az ablakon át látható volt, amint az emberek fel s alá járnak. Ámbár csak lábakat lehetett látni, Avgyéjics Márton a csizmájukról megismerte az embereket. Ritka volt a környéken az a csizma, amelyik egyszer-kétszer megnem fordult volna az ő kezén. Némelyikre foltot vet, a másikat megtalpalja, némelyiket megsarkalja, sőt némelyiket meg is fejeli. És gyakran látja az ablakon át a saját munkáját. if\Sok munkája volt Avgyéjicsnek, mert jól dolgozott, becsületes matériát mekágyban feküdt. A polgármester és városbirő mégis már június 4-én berontván a papiakra, nem csak a helyettes lelkészt verték meg és taszt- gálták ki, hanem a szegény papnét Is a csecsemővel és másik kis gyermekével kitették az utcára. A szegény papi özvegy egy csepregi polgárnál fogadott szállást, de itt sem tűrték meg. Ekkor menekült Perenyei Andrásné tisztelendő asszony Sopronba. Talán Vitnyédi István prókátor hívta ide, ki már előbb is sokat tett az üldözött csepregiekért. És nyomorúságát még ezen 1652. év nyarán a következő megható levélben panaszolta el a soproni polgár- mesternek, dr. Artner Vilmosnak: >Az Nemzetei és Tisztöletes Sop- ronyi királyi szabad városnak Polgár Mesteréhez, Nékem tisztölendő Pat- rónus Uramhoz alázatos Supplicátióm. Uraságodért Istenhez nyújtandó alázatos imádságimnak áhitatosságát ajánlom: És kívánok Uraságodnak minden hozzá tartozóival egyetemben minden kívánatos lelki és testi jókat megadatni. Nemzetes és Tisztöletre méltó Polgár Mester Uram, Isten után Pat- rónusom, kénszeréttetem Uraságod méltóságos színe eleiben folyamodnom alázatos Supplicatiommal: Mivelhogy az én Istenben elnyugodt Uram halála után, ki Csepregben az igaz Religióért sokat szenvedett és nagy károkat vallott, én két kicsin neveletlen gyermekimmel az Parochi- alis házból, az Substitutus Praedika- torral egyetemben hatalmasul és viohasznált, nem drágáskodott és szava- tartó ember volt. Ha kívánt időre el lehet készíteni a megrendelt munkát, elkészíti, de ha nem lehet, nem hitegeti a megrendelőt, hanem előre megmondja. így ismerte mindenki Avgyéjicset és soha sem volt ő munka nélkül. Avgyéjics mindig jó ember volt, de vénségére egyre többet gondolt lelkére és egyre jobban közeledett az Istenhez. Mikor Márton csak segéd volt, meghalt a felesége Feleségétől egy három éves kis fia maradt. A gyermekeik nem voltak életre valók. A továbbiak mind meghaltak. A kis fiát Márton eleinte ki akarta adni a leánytestvéréhez falura, de aztán sajnált tőle megválni 8 azt gondolta : keserves dolog lenne az én kis Kapitonkámnak idegen családban fölnevekedni; itt tartom magamnál. És elment Avgyéjics a mesterétől és külön kvártélyon élt a kis fiával. | lenter kihányattattam és minden ij proventusimtól és javaimtól, melyek |] megnevezett boldogult Uramnak szol- gálatjára nézve engemet concernálták , és illettének volna, megfosztattam az ott való Plébános és Tiszttartó által; F Annak utána egy Polgár emberhez í', szállván, ott sem hadtanak laknom, fi hanem Csepregböl nolle veile teljes- g ségesen el köllött költözködnöm s | nincsen bizonyos lakó helyem, igen í szegény és fogyatkozott állapottal [ lóvén, nem tudom, hol köllessék lak- <{ nőm és magamat és gyermekin, tengetnem. Annak okáért folyamodom aláza- | tos Supplicatiómmal Uraságodhoz, jí méltóztassék az Isten kedvéért raj- ^ tam és szegény gyermekeimen könyö- \ rülni és az Nemes Tanácsnál érettem intercedálni, méltóztassék ő Uraságok j (Uraságoddal egyetemben) atyai se- gétséggel lenni és adakozó kezeit nyújtani. Ez is szándékom volna (mivelhogy nincsen másutt lakásra | való helyem), hogy itt az Uraságtok Városában valami kicsin cellát vagy j szállásocskát fogadgyak bérben, hogy - itt sütésemmel magamat és kicsin i gyermekimet táplálhassam és teljes- ségesen el ne fogyatkozzam. Kérem azért alázatossan Isten kedvéért Ura- ságodat és az egész Nemes Tanácsot, méltóztassék ezt is megengedni^ Mely Uraságtok ebbéli Atyai se- gétségét és jó akaratját az Árváknak és özvegyeknek Istene megjutalmazza az ő igéreti szerint. Istennek kegyelmes gondviselése alá ajánlom Ura-t- ságtokat, Atyai jó választ várván De nem adott neki az Isten a gyér- - mekében szerencsét. Alig nőtt fel a i fiú, alig kezdett az apjának segitsé- • gére és örömére lenni, megbetegedett. . Ágyban kínlódott vagy egy hétig és s meghalt. Eltemette Márton a fiát és a egészen neki búsulta magát. Annyira é búsult, hogy kezdett Isten ellen zúgó- - lódni. Annyira erőt vett rajta a ke- - serűség, hogy nem egyszer halálát íi kérte az Istentől és panaszkodott Istennek, hogy nem őt, a vén emb vette magához, hanem az ő egyetlen n kedves fiát. Már a templomba semir járt Avgyéjics. Egyik pünkösdkor betért hozzál egy földije, egy öreg ember, aki mán nyolc év óta zarándok-életet élt..; Szóba ereszkedett vele Avgyéjics és?: elpanaszolta neki a keserűségét. — Nincs már kedvem az élethez..x Alig várom a halált. Csak erre kéremni már az Istent. Elhagyatott, remény-,; télén emberré lettem.
