Harangszó, 1919

1919-07-13 / 28-29. szám

160.

HARANQSZÓ.

1919. július 13.

Mert jegyezzék meg az anyák, ei hogy a gyermeknek sohasem szabad ji megengedni, hogy valamit tegyen, n vagy ne tegyen, amit a szülő akar k vagy nem, bárhogy sir és akaratos- kodik is, mert amint a gyermeknek a engedünk, megfogamzik benne a r tudat, hogy csak makacskodnia kell 1 és a szülő mindjárt enged; s ez a i rossz tulajdonság éppen az által 1 gyökerezik meg a gyermekben, mert 1 tudja, hogy csupa szeretetből nem 1 bánunk vele erélyesen, s inkább engedünk, semjiogy szigort alkal- < máznánk.

Ez merőben téves nézet. Az igazi j anyai szeretet éppen abban nyilvánul, j hogy keresztülvisszük a nevelési j rendszabályt még akkor is, ha ez j oly büntetéssel járna, mely a gyön- ! géden érző anyai szívnek talán job- \ ban fáj, mint a gyermeknek.

Több erélyt és szigort tehát az ; anyai szeretet mellé.

Luther jelleme. ;

Luther nyíltsága.

Ez a jellemvonás azonnal feltűnik ^ mindenkinek, aki a reformátor alakijával foglalkozik.

? Kajetán bíboros előtt 1518-ban ^abban a meggyőződésben jelenik meg, izmost meg kell halnom*, mégis olyan tnyiltan beszél tanításairól, mintha vsemmi veszedelem sem fenyegetné. aSelseiét nyíltan kiönti nem törődve a «Következményekkel.

Mikor egyházi és birodalmi átok alá vetve kénytelen Wartburgvárában rejtőzködni és meghallja, hogy Albrecht mainzi érsek és választó fejedelem Halléban ismét bünbocsánattal kereskedik, bár pártfogója, Bölcs 3rigyes megtiltja, hogy ez ellen iratot tdjon ki s mindenben az óvatosságot parancsolja: mégis kemény levelet ir a hatalmas érseknek, amelyben figyelmezteti, ne vezesse félre a népet és ne fossza ki; » viselkedjék úgy, mint püspök, ne mint ragadozó farkas.« Ha be nem szünteti a búcsú árusítását, keresztyén kötelességének tartja az érseket nyilvános iratban »megtámadni és az egész világnak bemutatni, hogy milyen különbség van püspök és farkas között.« Két héten belül választ kér, mert azután megjelenik könyvecskéje a »hallei bálvány ellen.«

így mondja ki Luther bárkivel szemben, bármilyen nehéz és veszélyes helyzetben, amit belsejében érez és elgondol.

Korának legnagyobb tudósa Erasmus sok tekintetben előkészítője volt Luthernek, de nem volt sem elég bátorsága, sem elég evangéliomi hite, hogy Lutherhez csatlakozott volna. A millióktól csodált s a legnagyobb egyházi és világi hatalmasságoktól körülhizelgett tudós egy iratot akart kiadni Luther ellen. Amint Luther ezt megtudja, bár ismeri a nagy tudós beteges hiúságát és előre látja annak sértődöttségét, ha nyíltan megírja neki véleményét: mégsem tud sem hallgatni, sem simán hazudozni, hanem megírja, ami tollára jön szabadon, szépítgetés nélkül. Elismeri nagy tehetségeit, a reformációnak tett szolgálatait, de a mellett ilyeneket ir neki: »Mivel látjuk, hogy Istentől még nem adatott néked annyi bátorság, hogy azok ellen a szörnyűségek ellen a mellyek ellen küzde- nünk kell, te is bizvást és bátran síkra szállj, nem is gondolunk arra, hogy olyasvalamit kívánjuk tőled, ami meghaladja erődet és képességeidet...

.. .De hogyha nem tudsz és nem mersz már nyíltan mellette szint vallani, legalább ne nyúlj hozzá’ és maradj a magad munkája mezeién. Ezt ; meg akartam mondani néked, hogy j irántad való őszinte érzületemet meg- ; mutassam abban az óhajtásban, vajha j adna az Úr nagyhírű nevedhez méltó i lelket is beléd.«

Nemcsák ellenfeleivel szemben vág j ki mindent, amit érez, hanem párt- j fogóival és barátaival is.

1 Mikor Wartburgi tartózkodása j alatt zavarok törnek ki Wittenberg- ben, váratlanul ott terem, bár Bölcs I Frigyes erősen megtiltja neki és tudtára adja, hogyha elhagyja biztos helyét, nem oltalmazza őt tovább. Luther mégis elmegy és útközben azt Írja a választó fejedelemnek: »Sokkal magasabb oltalom alatt megyek Wittenbergbe, mint amilyen a '• választó fejedelemé, Nincs is szán- ! dákomban fejedelmi kegyelmesség- tektöl oltalmat kérni. Sőt úgy tartom, én inkább oltalmazhatom fejedelmi kegyelmességteket, mint ahogy az oltalmazhatna engem. Mert akiben legerősebb a hit, az nyújthatja a legjobb oltalmat. Mivelhogy tehát úgy érzem, hogy fejedelmi kegyelmesség- tek még nagyon gyönge a hitben, egyáltalán nem tekinthetem fejedelmi kegyelmességteket annak a férfiúnak, aki engem megoltolmazhat, vagy megmenthet.«

Micsoda nyíltság 1 Aki nem ismeri ' Luthert, hálátlanságot és elbizakodottságot olvashat ki belőle. Pedig mindegyik távol áll tőle. Egyszerűen tartózkodás nélkül elmondja, amit érez és gondol.

Ugyanilyen kíméletlen nyíltsággal beszél hitéről, aggodalmairól, kételyeiről ; soha sem titkolja el haragját megvetését, vagy gyűlöletét. Nem tud alakoskodni. A képmutatás lehetetlen nála. Ami szivén : az a nyelvén.

Ezt a kíméletlen, sokszor szinte megdöbbentő nyíltságot alkalmazza ^ magával szemben is. Feltárja ben- sejét a maga gyöngeségeivel, fogyatkozásaival együtt. Nem titkolja a szószékén hallgatói előtt sem, hogy neki is vannak kételyei, ingatag pillanati, nehéz leki kisértései és belső küzdelmei,

Még ilyent is nyíltan kimond előttük: »Én magam gyakran érzem az ördög tombolását bennem. Van idő amikor hiszek és van idő, amikor nem hiszek « Nem bánja, akárki mit gondol róla, csak az ingadozó- | kát a maga példájával is vigasztalja, j erősítse és vigyázatra intse.

Istennel szemben is ez a nyíltság J jellemzi. Imádságaiban sem használ j ünnepélyes hangot, hanem nyíltan | eleje tárja lelkének minden ügyét- baját, A wormsi kihallgatás alkalmával igy tusakodik imádságában Istennel: »óh isten, óh Isten, én Istenem, állj Te mellén a világnak minden okosságával és bölcsességével szembeni Tedd meg! Meg kell ». tenned í Épen Te neked ! Hiszen nem az én ügyem ez, hanem a tied. Hiszen a magam nevében nincs itt mit keresnem és semmi dolgom a világ e hatalmas uraival... Nem hallasz, én Istenem ? Halott volnál ?

Te nem hallhatsz meg. Te csak elrejtőzöl I. .. «

A belsőnek és külsőnek ezt az, önkéntelen megegyezését látjuk magaviseletében is. Nem akar többnek látszani, mint ami valójában. Nem ölt magára még ünnepélyes alkalmakkor sem mesterséges komolyságot, Jk nem akar nagyképűséggel hatni és tetszést aratni. Ezért akik nem a belső tartalom, hanem a külső szin szerint itéTék meg az embereket, sokszor lekicsinyelték, sőt megvetették. Sokan még azt sem hitték el, hogy azok a hires iratok ilyen igénytelen embertől származhatnának

Luther maga is tudta, hogy természetes modorán sokan megütköznek, de mint a színlelés halálos ellensége, nem akart más lenni és nem tudott színleléssel senkit megcsalni.