Harangszó, 1919

1919-07-06 / 26-27. szám

HARANQSZÖ.

ISO.

Ai ember jellemét két dolog szabja meg: veleszületett természete és átélt tapasztalatai. Vannak, akik valami nagy fordulat következtében velük született gyermeki és ifjúkori sajátságaikat elvetik és forradalomszertien egészen tíj jellemet szereznek maguknak, de Luther, bár kolostorba lépéskor is, az Isten kegyelmének megtapasztalásakor is forduló ponthoz ért és kétszer is szakított addigi életével: a szerzett jellemvonások mellett meg tudta tartani a gyermek és ifjúkor értékes és kedves tulajdonságait is. Teljes és összhangzatos csak az ilyen jellem lehet.

Luther, akit mindenek fölött férfiasságáért szoktunk megcsodálni, sok tekintetben igazi gyermek és igazi ifjú tudott maradni. Ezért találunk benne látszólag annyi ellentétes vonást, de talán épen ezeknek sajátságos egyesülése gyakorol sokakra olyan hatalmas vonzó erőt.

(Folytatjuk.)

Levél.

Édesanyák! Hozzátok küldöm e levelemet, kiknek nevét annyi dicsőség, annyi szeretet sugározza körül. A mult, a jelen egyaránt erről beszél. Egyházunk története nem egy édesanyának mintaképét mutathatja fel, kik nemcsak buzgó egyháztagokat, hanem bátor hitvallókat is tudtak nevelni Istennek dicsőségére.

És most újra reátok tekint egyháTárca.

Csitéhez.

Kezemben van, Munkatárs, a könyved S lapozgatok benne gyönyörködve; Minden sora olyan szívhez szóló... Sok szép virág bokrétába kötve.

Beszélykéid igen meghatóak,

Amiket a kisdedekről szerzél;

Nem lehet, hogy ilyeneket írván:

Te is, mint én, rajtuk ne könnyeznél.

Tenéked is kedves a természet,

A falu, a hegy, völgy és a róna: Fennkölt lelked azért teremt édes,

S olyan bájos, szép meséket róla!

Emlékem lesz, Munkatárs, a könyved, Nevedet is hozzáfoglalom; Köszönetül zengjen érte Néked E szívből jött kicsike dalom.

Csajbók Lidiké.

zatok, tőletek vár, tőletek kér segítséget, bennetek keres munkatársakat a vallásos nevelés nagy munkájában. Egyházatok’annál nagyobb bizalommal támaszkodik reátok, hisz a ti szemetek fényéről, a ti legdrágább ékszereitekről: gyermekeitekről van szó. Melyik az az édesanya, kit ez a nagy és szent ügy át ne hatna? Ha van ilyen, ha volna ilyen, úgy az nem méltó az »édesanya« dicsőséges nevére. Az minden lehet más, de nem édesanya.

Úgy gondolom, sok buzdítást hallottatok már, de talán mégse lesz felesleges felújítanom azt a néhány legkisebb, legelemibb követelést — de nem, csak kérést — melyet egyházatok méltán elvár tőletek.

Édesanyák 1 Ha azt akarjátok, hogy gyermekeitek jó lelkiismeretű, vallásos emberek legyenek és boldogok, akkor legelsősorban és mindenek előtt tinéktek kell »igazi édesanyádnak lennetek. Igazi édesanyákra van most szükség. Amilyenek az anyák, olyan lesz a jövő nemzedék. Amilyen az anyja, olyan a leánya. Az alma nem esik messze fájától.

Igen, de mindez csak szólam, de mi legyen a tett? Mert tenni kell, tenni és cselekedni I Legyen az édesanya kicsi családi szentélyének papnője. Kulcsolja össze már nagyon korán zsenge gyermekének kicsi kezeit imára nap-nap után. Tanítsa imádkozni gyermekeit. Imádkozni, de úgy, hogy ő is igazán szívének mélyéből imádkozzék gyermekei előtt és

Most már tudja.

»Mama, honnan kerülnek a könyvek?« kérdezi a kis Jancsi, anyja székének támlájára mászva és kíváncsian hajtva fejét szülője vállára.

»Azok nyomtatva lesznek, édes gyermekem.«

»Ki nyomja ?«

»A nyomdász, fiacskám.«

»Honnan kapja ő a könyveket?«

»Valamelyik kiadó bízta meg a nyomással.«

»De honnan veszi a kiadó?«

Mamuska nyájasan mosolyog a kis vallatóra.

»Az írótól, szivecském.«

»Kicsoda az?«

»Valaki aki könyveket ir.«

»Valamennyit ?«

»Nem, nem valamennyit — hiszen egy ember nem Írhatja az összes könyveket, sok iró van.«

gyermekeivel együtt és egész háza- népével együtt. Imádkozza együtt gyermekeivel az édesanya az úri szent imát, imádkozzanak együtt az imád-*’ ságos könyvből, olvassák együtt a Krisztus tanítását, énekeljék együtt vallásos zsolozsmáinkat. Ha azt akarja az édesanya, hogy gyermeke szeresse egyházát, szeresse templomát, akkor ne csak úgy küldje, hanem vigye el vele, menjen el vele együtt az Istennek szent házába. A példaadás, a tett többet ér minden prédikációnál. Együtt az édesanya, együtt a gyerj|j mekek, együtt az egész háznép legyen egy szív, egy lélek. Együtt és együttesen mindent és mindenben.

Sokat, nagyon sokat lehetne és kellene is az édesanyák mostani feladatairól és szent hivatásáról írni. De most legyen elég az a parányi követelés. És ha minden édesanya ennyit tesz is, akkor is sokat tesz és nem kell félnünk. Ha lesznek hűséges evangélikus édesanyák, egyházunk élni fog. De ahol sötétségben járnak, ahol alusznak, ahol nincsenek »édesanyák«, ott kevés, vagy egyáltalában nincs segítség. Egy elhibázott, egy korhadt alapra épített családi nevelést semmiféle rendszer vagy módszer jóvá nem tehet. Csak ott, ahol az édesanyai szívek a magok kis családi ját televénydús, virággal ékes kertrtP tették, építhet tovább az egyház, oL nyithatja meg a vallás legtisztább forrása a maga gátjait, hogy az élet vizét beeresztve, annál termékenyebb* bé, annál dúsabbá, annál életrevalóbbá

____________1919. július 6. >

»

Mennyi ?«

»Gyermekem, azt nem tudom.«

Jancsi leugrik a szék támlájáról. — Átkarolja édesanyja térdét és kérdőleg tekint reá:

»Mama, ugyan mi áll a könyvekben ?<

»óh, sok, Jancsikám — a csillagokról, a földről — virágokról, állatokról és emberekről.«

»Mindezt az iró fejből tudja?« «

»Persze.« . m

»Honnan tudja ezt, mamus?« jn

Az anya sóhajt.

»Tanulta, Jancsi.«

»Kitől, mama?«

»A — tanítóitól!«

Jancsi átszellemülve ismétli e sza- ■ vakat.

»Kitől tanulták a tanítók?« kér- > dezi hirtelen hangosan.

»Fiacskám — én — azok a köny- ■ vekből tanulták.«

»Más könyvekből?«