Harangszó, 1919

1919-07-06 / 26-27. szám

1919. július 6.

HARANQSZÓ.

151.

íJtegye.

Legyetek hát, kedves testvérek, fivgazi édesanyák, kik tudjátok, hogy í Isten helyettesei vagytok, tudjátok, d hogy Isten maga bizta reátok az 3 édesanyai szent hivatást, kik tudatá- í ban vagytok, hogy tóletek függ egyh4- r zatok jövője, tőletek függ az emberiség / jövendő sorsa és boldogulása s éppen > ezért tudatában vagytok nagy és szent ‘ felelősségteknek is.

Gaál József.

fr*

Anyámhoz.

Édes anyám, kedves anyám,

Csupa jóság a te szived.

Nyújtsd ide a két kezedet:

Hadd csókoljam szivemből meg.

Hej, hogyha majd te már nem léssz, Ki szeret így szívből engem ;

Nem tudom, majd megkérdik-e:

Mi fáj fiam ? Mi fáj lelkem ?

BÚZA JÓZSEF.

Kérelem

hittestvéreimhez.

A nagy átalakulás eme napjaiban, amikor egy merőben uj világ bon- ^'jgatja szárnyait, minden evang. egyházát szerető, valamire való ember legfőbb gondját képezi: miképpen is történik a jövőben gyermekeink vallásos nevelése?

»Igen, másokból.«

»Milyenekből ?«

»Régiekből, gyermekem — amiket azelőtt használtak.«

»Azelőtt?«

Jancsi most gondolkodva támasztja fejét az ablakhoz.

»Azelőtt?« ismétli elmerengő tekintettel.

»Ki irta azokat a könyveket azelőtt?«

»Régi irók, fiacskám.«

»Meghaltak a régi irók?«

»Meg.«

Jancsi anyja azt hiszi,* hogy a párbeszédnek vége, összeszedi a kézi munkáját és távozni készül.

Jancsi görcsösen megragadja anyja kezét és erősen szorítja.

»Mama, honnan tanulták azt a régi irók, kik már meghaltak ?«

»Azok? Azok meg más könyvekből tanulták — még régebbiekből.«

>S ki irta ezeket a könyveket?«

Jancsi hangja szinte bereked izgalmában.

Az anyagyülekezetekben ezt a

fontos munkát majd csak elvégzik nagyrabecsült lelkivezetőink. De mi lesz a leány- és fiókgyülekezetekkel, mi lesz a szórványban lakó gyermekeinkkel? Mi lesz velünk, amikor köztudomású dolog, hogy hazánkban mig egyfelől ev. egyházunk tagjai nem képeznek oly sürü zárt sorokat, mint a más felekezetbeli hívek; addig másfelől minden szépitgetés nélkül szólva nálunk eddigelé nem egy család, nem egy anya hanyagolta el gyermekeinek vallásos nevelését. Sok anya — fájdalom, de így van — nem édes anyja gyermekeinek. Igen sok megfeledkezik az egy szükséges dologról.

A lelki vezetők mellett az újraépítés mostani fontos munkájában azért nem csak az édes anyák odaadó munkásságára, imádkozó lelkére van szükségünk, hanem kivétel nélkül minden egyház- és családtagra. Szomorúan fog festeni az a vallásos nevelés, ahol a családban csak az anya fog törődni a gyermek lelki világával, csak az veszi ajkára a jó istennek nevét, mig az apa, a testvér hidegen viseltetnek majdan a mennyei Atyja dolgai iránt. Mindnyájunknak tehát kivétel nélkül oda kell állanunk az egyház szolgálatába. Tudatára kell ébrednünk annak, hogy a maga egyszerűségében is oly fenséges evangélikus egyházunk a tiszta evangéliomnak hirdetése által min»Szivem I«

»Mama, tudni akarom, miből tanulták az első irók, — a legelsők?«

Az anya hátrafordul. Nem elégítheti ki fia tudásvágyát — kishitüen suttogja.

»Gyermekem, azt nem tudom, talán az Istentől.«

Pélig gépiesen siklanak ki a gyermek kezei anyjáéból — fáradtan és zavartan csüggeszti le fejét az ablakdeszkára. — Csend van a szobában és Jancsi az alkonyatban töprenkedik a fontos kérdésen. Az anya léptei a szomszéd szobából hallhatók. Rövid vártatva belép a szobába.

»Mama! — Most már tudom, mama, már kitaláltam. A jó Isten, aki mindent tud, megírta az első könyvet, és amikor az elkészült, az égből ledobta a földre — és egy ember, aki éppen arra ment, felszedte és elolvasta, — és amit elolvasott, azt elmondta másoknak — igy volt, ugy-e bár, mamuskám ?«

i denkor mekkora értéket adott az életnek, hogy óvta meg ezt a romlástól és a tiszta igazságnak és szeretetnek fényét és melegét, hogy vitte oda, ahol azt a maga eredeti tisztaságában befogadták.

És ott, ahol a »Harangszót« eddig is pártolták, olvasták, már ennek tudatára is ébredtek az evangélikus atyafiak. Szerény véleményem azért, hogy gyermekeink, saját magunk jól felfogott érdeke és a közegyház szempontjából feltétlenül szükséges, hogy Biblia, Ima-, és Énekeskönyv mellett a Harangszó ezután minden evangélikus hajlékban ott legyen. A Harangszó lesz hivatva bennünket a jövőben igazán összetartani, irányítani, bölcs tanácsokkal ellátni a lelki élet mezején, mlndenekfelett pedig a gyermekek vallásos nevelésének nehéz munkájában segédkezet nyújtani. Hogy munkánkat ezen a téren minél előbb megkezdhessük, igyekezzünk szívvel lélekkel beleilleszkedni az uj világba, mely lehetetlen, hogy a dolgozó munkásnép egyházát, ha el jön az ideje, kellő elismerésben ne részesítené, a maga igazi értéke szerint nem mérlegelné.

Amidőn hittestvéreimet azért mindenfelé szeretettel üdvözlöm, s kedves lapunkra, a Harangszóra a jó Istennek gazdag áldását kérem, igénytelen soraimat szíves figyelemükbe ajánlva, maradtam testvérük:

P. Varga István Budapest.

Nem ismert félelmet és csüg- gedést. Petőfi egy alkalommal azt kérdezte Bemtől: Tudja-e, tábornok űr, kit hasonlítok én Hannibálhoz? (Hannibál karthagói hadvezér, a történelem egyik legnagyobb hadvezére volt.)

— Nos? — kérdezte Bem.

— Önt, tábornok úr — felelt Petőfi.

— Isten a tanúm, hogy ennyire nem tartom magamat — szólt Bem. Egyet tudok, vagyis inkább nem tudok, azt nem tudom, mi a félelem és a csüggedés.

— Hiszen épen ez a fő! — jegyezte meg Petőfi. Hannibal is ezt a kettőt nem ismerte.

Mindenesetre nem közönséges dolog felelt Bem. Ezt nem dicsekedésből mondom, mert hiszen a bátorság nem az én érdemem, hanem Isten adománya.