Harangszó, 1919
1919-06-22 / 24-25. szám
1919. ]únias 22. HARANQSZÓ. 145. Pusztuló állatfaj. Évről-évre kevesebedik a madarak száma és ha ez általános jelenség is, mégis legerősebben Franciaországban mutatkozik. Még 1912-ben több európai állam nemzetközi egyezményben megállapodott a madarak dolgában ; a francia kormány pedig bizottságot küldött ki, hogy állítsa össze a hasznos és kártékony madarak listáját. A bizottság előadója Menegaux volt, a muzeum ortnitoló- giai asszistense, ki jelentésében rámutat arra, hogy a madarak pusztulása folytán tekintélyes kár éri az országot. Az utóbbi századok alatt 300—400 madárfaj veszett ki. Egyes fajok elpusztultak anélkül, hogy okát lehetne adni, talán mert a faj elöregedett. Mások a viszonyok változása következtében haltak el, ez a civilizáció eredménye, amely nem kedvező a madarak fejlődésére. Az élő sövények, bokrok, sűrűk ugyanis amelyek azelőtt menedéket nyújtottak a kisebb madaraknak, ahol táplálékukat is megtalálták, az intenzivebb mezőgazdasági kultúrával mindinkább eltűnnek, a világító-tornyok rengeteg vándorló madarat ölnek meg, amelyek fényüktől elvakulva, a vastag üvegfalon halálra zúzzák megukat. Az ember is közreműködik a madarak pusztulásában, még pedig szervezett mészárlással. Azelőtt Amerikában millió és millió számra láthattak vándorgalambot. Annyira pusztították őket, hogy már alig van belőle. Franciaországban sem kímélik a madarakat. Egyes vidékeken pacsirtára vadásznak, másutt a tenger mentén a sirályra. A délvidéken lesből irtják a madarakat. Levelekből kunyhót építenek és a közeli fára akasztott kalitkába madarakat tesznek, amelyek hangjukkal odacsalják társaikat. Ezzel a módszerrel naponta könnyen lehet 30 madarat is puskacsőre szedni: most már tessék gondolni, hogy sok faluban 30 ilyen les is sorakozik a határon egymás mellett. Egyetlen falu tehát négy hónap alatt százezer madarat irthat ki. A délvidéki franciák kedvelik a tengelice és a pinty húsát, sőt a sarkát is jóétvággyal fogyasztják. A délvidéki vadászok még ezzel az eredménnyel sincsenek megelégedve és nemrégiben kongresszust tartottak, amelyen követelték, engedjék meg ismét, hogy a madarakat hálóval, lépesvesszővel foghassák el. A mezőgazdaság, mondják, nem megy jól, az ember kénytelen másként segíteni magán. Ezek a gazdák nem tudják, hogy a madárra szükség van, hogy a bogarak és rágcsálók ellen védekezhessenek és hogy éppen a madarak óvják meg szőlőiket a cochylis pusztításától. Menegaux a madarak védelmére szolgáló intézkedések tekintetében hivatkozott Magyarországra és a nálunk elért szép eredményekre. Árva a2 árva, ha arany is a kapufája. Jó utitárs a becsületesség Az érzéketlenités feltalálója. Sir Humphrey Davy, a jeles angol természettudós, akinek a bányákban használt biztonsági lámpát köszönhetjük, az emberi fájdalmak enyhítésén törte a fejét éppen akkor, mikor egész Európa harcban állt Napóleonnal 1800. év novemberében, mikor az emberi fájdalmak iránt nem volt sok érzés az emberekben. Európa hozzá volt szokva a háborű borzalmaihoz, a sebesültek jajgatásához. Ekkor Sir Humphrey Davy egy rövidke levelet irt egyik barátjának s ez a levélke nem utolsó helyet foglal el a gyógyítás tudományának történetében. Sir Humphrey a nitricum oxid gázával kísérletezett s eközben fölfedezte ennek érzéstelenítő hatását. Említett levelének erre vonatkozó passzusa igy szól: »Úgy látszik, hogy a salétromsavas oxid alkalmas az emberi fájdalmak csillapítására s merem hinni, hogy sikerrel lenne használható a sebészeti műtéteknél.« Barátja, akihez a levelet intézte, egyszerűen tudomásul vette, de nem törődött vele tovább. Nem törődött a tudományos világ sem. Sir Humphrey ezzel a fölfedezéssel megelőzte korát, mert a legelső érzéstelenítést csak 1844-ben, tehát majd félszázad múlva alkalmazták a Hartford-egyetemen Amerikában. Két év múlva Bostonban, három év múlva Londonban próbálkoztak meg vele teljes sikerrel. Sir Humphrey — Úgy mondani nem épen mondta, de ki lehetett minden szavából venni. — Köszönöm, Péteri... De nini, ...vigyázzunk! Valaki vizet akar meríteni. Fejünk fölött ereszkedik le a vödör!... Tudod, mit? Fogózkod- junk bele s ne engedjük föl, hogy majd később feltudjunk rajta kapaszkodni. Csak tudnék én 1 Úgy rám estél, hogy tán el is tört a karom ! — Majd felhúzlak a vödörben, ha már én kint leszek. A gémeskut vedre csakugyan leereszkedett hozzájuk. Még pedig Ku- kiné akart oly későn vizet haza vinni. Persze az egész napot elfaluzta s csak a késői vacsoránál jutott eszébe, illetve juttatta eszébe az ura, hogy egy csöpp iható viz sincs a háznál. No, Kuki Bindi várhatott a friss vizre. Panna asszony, bár majd a lelkét kierőlködte, még sem tudta felhúzni a vedert. — Mi a csuda történt ezzel, hogy nem jön föl?!... Nini, Ferkó, te vagy, keresztfiam ? — szólt a túlsó soron fütyörészre baktató kisbiróra. — Qyere, édes keresztfiam, segicsd fölhúzni ezt a makacs vödört. Nem tudom elgondolni, mi van vele, hogy még csak megmozdítani sem lehet. Ferkó is megpróbálkozott vele s az eredmény ismét csak az lett, hogy ő is csóválta a fejét, mint a keresztanyja. — Furcsa, nagyon furcsa ! Reggel az lesz az első dolgom, hogy megvizsgálom, miben áll a makacssága... No, nyugodalmas jóccakát, keresztanyám ! — Neked lehet nyugodalmas, de nekem aligha lesz! Mit csinál velem az az epés ember, ha viz nélkül megyek haza ? ! — dörmögte magában az elvirágzott menyecske s úgy segített a baján, hogy elment Szekérné komaasszonyához, elkérte tőle ami kis viz volt a házánál. A vizkérés egy kis tereferével járt. Az is, mint a kutnál való próbálkozás, teljes egy órával késleltette haza érkezését. Tehát a gazda gyom- * rában elhelyezkedett turóscsuszának, , két teljes óráig kellett a vizre várni. \ Később, mikor már teljesen elnyu- i godott a falu, a néma csendet a - kerítés melletti kutgém erős nyikorgása zavarta meg. Mig nem fölbuk- _ kant egy zömök, csuronvizes alak, aki aztán a kutkávára állva, meg- l feszített izmokkal, óriási erőkifejtés- * , sei huzta-vonta föl súlyos terhével * j a vedert. Karján, nyakán kidagadtak az erek s kimerültén csúszott le a * kutkáváról a földre, amint Péter is t kijutott mély börtönéből a holdvilágra, ó Adakozzunk a Harangszó terjesztésére!
