Harangszó, 1919
1919-06-22 / 24-25. szám
142. HARANGSZO. 1919. június 22. lelkét öntötte volna tanítványaiba, egyiket azzal küldötte el magától, hogy úgysem haladhat nálam előbbre a tudományban, mert nem szeret en- gemeti Aki nem szereti, nem is akarja szeretni Istent, annál kárba veszne az ő lelkének érintése, ott a szentet szentségtelen lábbal csak megtipornák, tehát nem dobja oda nekik beszennyezni való prédául. De ahol nyitott szívek várják, mint az apostoloknál és a háromezernyi sokaságnál, azoknak akar is, tud is adni az ó leikéből hol kisebb mértékkel, hol megáradó bőséggel. szm. Az emberi élet legmagasabb céljai közé tartozik az önképzés, s ennek alapján a szakadatlan tökéletesedés. Ha az alapcsirákat, az életnek első kifakadásait nem maga is hozza létre az ember: a továbbfejlés, a tökéletesedés már igen nagy részben saját munkásságától függ. Mert ott van lelkében egy folyvást erősbülő csodaerejü ösztön, mely tevékenységre, munkára hajt, és — elkezdve a gyermekkor játékainál — rengeteg meny- nyiségü és minőségű foglalkozást teremt elő, Mindenki iparkodik valami állást elfoglalni a társadalomban és részt- venni a köztigyek előmozdításában. Igyekszik munkakörében úgy forgolódni, hogy közbecstilésben részesülhessen. Tárca. Búcsú. — Barátaimnak. — Mint tovatűnő sötét árnyak, Feltűnnek, aztán tovaszállnak. Egymás mellett csak elhaladtunk, Pár meleg kézszoritást adtunk. És aztán mindent elfeledtünk. Bús arccal messze-földre mentünk. De szívünk mélyén halkan lopva Egy emlék ott él még titokba. Egy emlék, amit nem felejtünk Könnycsepp, amit csak lopva ejtünk. Bús tűnődésünk, sápadt álmunk. Tovatűnt boldog ifjúságunk! Ligethy Béla. Tudási vágya ösztönzi öt ismeretek szerzésére. S ki tudná előszámlálni mind egyenkint, amiket az ember elérni törekszik ? Van azonban egy főszabály, melyet különösen szem előtt kell tartanunk a különféle tehetségnek kifejtésében, ha a tökéletességet meg akarjuk közelíteni. S ez a szabály nem más, mint: a tehetségek összhangzatos kifejtése. Aki csak egyoldalú műveltséget szerez: az rendesen elfogultságba esik, mely miatt egyébről, különösen az élet egészéről néni lehet józan felfogása. Aki csak vagyoni jólétre törekszik: azt célul tűzvén, minek csak eszköznek kell vala lennie — annyi, mintha nem is élt volna; nyom nélkül vész el neve, mert a gazdagságért magáért nincsen hely senki számára az élet könyvében. Aki csak mindig tenni akar, gondolkodni nem tud és nem szeret: az, az lehet ugyan erős akaratú, de tetteinek józansága és hasznossága nagyon kétséges lesz. Aki csak eszét akarjá kiművelni, a szívre semmitsem adván: az leg- többnyire bálványozni fogja magát, de nem szeret senkit, s ót sem szereti senki. A szív is csak rosszat szül, ha magára hagyatik, mert gyenge és erőtlen. Rajta legyünk azért, hogy önképzésünk az összhangzat szabálya szerint történjék. Egy leány és két legény. Elbeszélés. Irta: Csite Károly. Már az estéli imádságra szólót is elharangozták a faluban, mire Naca, özvegy Földes Andrásné kerekarcu, ragyogó szemű egyetlen leánya a fejéshez készülhetett. Sármány tehén azonban nem adta tejét ingyen, mint a másik: a Tarka. (Budai Csicsóné- tól vásárolták a hamis jószágot.) Megkívánta, hogy fejés közben nó- tázzon neki. No, nem valami nagy árát szabta portékájának, mert Nacá- nak különben is egész nap nótára állt csókra (meg inkább más egyebek fogyasztására) termett kicsi, piros szája. Először is a Sármány mellé telepedett le kis fejószékére, tehát nótával kezdte a dolgot: özvegy asszony lánya vagyok Béres, cseléd magam vagyok: A férfi szó. A hires hollandiai tengerparancs-I nők Ruyter — legyen a magyar pro-1 testáns gályarab papokéval emléke örökké áldott — fiatalabb éveiben I egy amsterdami kereskedő szolgála- j tában volt, s egyszer egy hajó kelmét j szállított eladás végett Marokkóba.] Marokkónak akkori ura kegyetlen - és gőgös ember volt, aki nem kér-., dezte mi a jog és igazság, kénye«« kedve szerint szeretett cselekedúff* Kijővén egyszer a vásárra, különösen megragadták figyelmét Ruyter szép posztókelméi s közülök egy darabot kiválasztván, megkérdezte, mi annak az ára. Ruyter megmondta ura meghagyása szerint. A bég azonban csak felényit Ígért. »Szabott árt mondtam, nagy ur egy fillért sem engedhetek. Nem is az enyém a kelme, mivel én csak szolga vagyok s nem adhatom másként, mint uram megparancsolta.« Ez a beszéd mindenütt helyén lett volna, csak Marokkó kevély bégje előtt nem. »Hát nem tudod te keresztyén ku-‘ tya« — kiáltott rá a bég — »hog^i életed a kezemben van?« »Az meglehet nagy ur — válaszolt i Ruyter — de én nem kértem túlsókat i a kelméért és mint szolgának köte-* lességem nem a magam, hanemMi uramnak javára ügyelni. Ezért bármi i is történjék, egy fillérrel sem adhatom r alább, mint kimondtam.« Enyém a ház minden gondja, Egy szerető be jó volna. Nóta közben egy hórihorgas, csupasz képű, szőke legény jelent meg azs istálló küszöbön. Bal kezével akkoras darab kenyérkaréjt ölelt, mint a ka—, lapja. Garasos, fanyelű bicska segé~, lyével falatozott. — Hehehe 1 — mondta nevetve. — Itt vagyok én. Mit segítsek rózsám^ — Édesanyád rokkáját hajti^H virágom! — Ne figurázz, Naca. Igazámj mondom, azért gyüttem, hogy segít-i sek neked valamiben. Tudom, hogyn sok a dógod. — Köszönöm, Péter, a jóakaratot dat, de sajnos, nem tudom hasznodat venni. Tán otthon jobban akadnm szerencséd egy kis dologra I — Elegen vannak hozzá. Oéu( édesapám, osztég a Miska és Ferkéi öcsém. No meg a Katink is. — Hát akkor legokosabban tennéd oj
