Harangszó, 1919
1919-05-11 / 18-19. szám
122. HARANQSZÖ. 1919. mája» 11. Marx Károly. A kommunizmus alapelveit Marx Károly és Engels Frigyes állapították meg leghatározottabban és legrendszeresebben a „Kommunista kiáltvány “-ban, amelyet a szocializmus bibliájának szoktak nevezni. Előzőleg mindaketten külön tervezetet készítettek s a kettőnek összeegyeztetéséből származott a Kommunista kiáltvány, amely az idősebb és erősebb egyéniségű Marx nevén van forgalomban, mintha csak az ő munkája volna. Engelsről a köznapi beszéd ritkábban emlékszik meg, ellenben igen sokszor hallhatunk marxis- musról, marxi elvekről, marxi iránybői stb. Marx Henrik Károly a tudományos szociálizmus egyik főképviselője s a nemzetközi munkásmozgalmak egyik i megindítója, szül. Trierben 1818. május 5-én, meghalt Londonban 1883. március 14-én. Bernben és Berlinben jogi és bölcsészti tanulmányokat folytatott s 1841-ben a bölcsészet doktorává avattatott. Majd az újságírás szolgálatába állott. Működését mint újságíró Kölnben kezdte meg. Innét Párisba távozott, ahol is egy általa kiadott és szerkesztett folyóirat kapcsán összeköttetésbe jött Engels Frigyessel, kivel szoros haláláig tartó baráti viszonyba lépett. Franciaországból kénytelen lévén távozni Marx, Brüsszelbe ment. Itt jelent meg egy igen fontos munkája, melyben vitatkozva kifejti történelmi és gazdasági nézeteit. Engelssei egyetemben 1847-ben lépett összeköttetésbe a kommunisták szövetségével, ahol is nagy befolyású egyéniséggé lett, úgy hogy a pártprogramra kidolgozásával őt és En- gelst bízták meg. A »Manifest der Kommunistischen Partei« cim alatt (London 1848) megjelenő s azóta csaknem minden európai nyelvre lefordított röpirat, a szociálista irodalomnak nemcsak egyik legrégibb, de egyúttal legelterjedtebb és legolvasottabb terméke. 1890-iki kiadásához írt előszavában azt mondja Engels: »Manapság a kiáltvány kétségtelenül a legelterjedtebb, a legnemzetközibb terméke az egész szociálista irodalomnak, közös programmja a Szibériától Kaliforniáig terjedő országok sok-sok millió munkásának Miután előbb még átutazóban rövid ideig Párisban tartózkodott, ismét Kölnben telepedett le Marx, ahol 1848 jun. 1-én megindította a »Neue Reinische Zeitung« című lapot. E lapban megjelent cikkek miatt kétszer is állott Marx az esküdtszék előtt, de mindkétszer felmentették. Egy évi németországi s rövid párisi tartózkodása után végleg Londonban telepedett le, ahol szorgalmas szellemi munkával töltötte minden idejét, behatóan tanulmányozta a nemzetgazdasági irodalmat. Munkái közül legnevezetesebb ebből az időből: Das Kapital (A tőke) című, melynek első kötete 1867-ben jelent meg Hamburgban. A három kötetre tervezett munkának csak első, a tőke termelési folyamatát tárgyaló kötetét fejezte be teljesen, a 2. és 3. kötetet a hagyatékban talált anyag alapján Engels rendezte sajtó alá 1885 és 1894-ben. Marx régi, kedves eszméje volt Európa és Amerika munkásait egy nagy szövetségben egyesíteni. Ezt az eszméjét 1864 szept. 24-én megvalósíthatta a londoni sz. Martin féle teremben Beesly tanár elnöklete alatt megtartott gyűlésen, ahol is Marx indítványára kimondották a nemzetközi munkásassociáció u n. interna- cionále megalakulását. Haláláig Marx volt az internacionále legtevékenyebb, leglelkesebb tagja. Az elégedetlenség. Elbeszélés. Irta: f Madár Mátyás. I. Élt egy szegény ember, nem is olyan régen, Ott lakot nem messze tőlünk, az alvégen. Takaros kis háza, mosolygó családja, Mindenen meglátszott az Isten áldása. Nem csudálom. Gondos, szorgalmatos kéz- Dolga után látott már a napkeltével, [zel, S a távozó napnak utolsó sugára. Fáradozva még künn, a mezőn találta. Pedig, hol a munkás arcnak verejtéke, Termékenyítöleg hull a föld rögére, Habár késik néha és várat magára: Nem marad el soha az Isten áldása. Jó Ádám barátunk ezt nem egyszer látta, Nem is szűnt meg soha esdö imádsága. Hiszen a munkásnak a lelki áldozás Soha nem apadó áldott erőforrás. Pedig ki az élet nehéz küzdelmében Úgy akar megállni, hogy ne érje szégyen. Annak e forrásból, mely erejét edzi, Tanácsos minden nap hittel meríteni Ámde gyarló, gyenge az emberi elme, Gyakran elkábítja a világ szerelme. Rajba, tőrbe ejti egy gonosz ellenség, A mindent kicsinylö elégedetlenség. Ádámunk is azon vette magát észre, Nem száll imádsága oly buzgón az égre. Egy-egy panasz olvadt a dicsérő hangba, Mely régi nyugalma vízét felzavarta. Mint a lopó éjjel, szinte észrevétlen Támadta meg lelkét az emésztő kétely, S bár teljes erővel elűzni akarta, Mindennap nagyobb lett felette hatalma. Fáradok, munkálok éjt nappallá téve, Mégis mily csekélység nehéz munkám bére. Élni csak megélek, de nem marad semmi, Mit nehéz időkre félre tudnék tenni. Mint a száraz molnár malom-tipró lova Járok, de előbbre nem juthatok soha. Hajt a kényszerűség, szüntelen gyötrődöm, Időm, erőm, éltem haszon nélkül őrlőm. Lám a szomszéd Péter, kinek minapába’ Egyebe sem volt, mint a sok adóssága, Nagy Amerikából, hol szererencsét próbált, Alig-alig győzi küldözni a dollárt. Kis István is, kinek házát a szél hordta, Mert nem kellett néki egyéb, csak a korcsma, Most az újvilágból pénzt küld egyre-másra, Mint a páva úgy jár felesége, lánya. S hogyha sorra járom, akik ott künn vannak, Nálam, vergödőnél százszor boldogabbak. Egyebem alig van, mint emésztő gondom, Ök meg napról-napra gyarapodnak folyton. Ilyen gondolatok aludni sem hagyják, Elrabolják tőle az éjjel nyugalmát; S nappali munkája, mely máskor vonzotta, Borongós orcával nehezebb százszorta. A jó felesége csak nézi, vizsgálja: „Jó uram, hová lett szokott vidámsága?* „Ej, mi közöd hozzá! törődj csak magaddal, Majd én elintézem bajomat magammal.“ Néz a szegény asszony szinte megdöbbenve, Félre fordul,, hulló könnyét törölgetve. Észbe kctfv Ádám is, bánja nyerseségét, Siet engesztelni síró feleségét „Ne csudáid, ha néha a keserű bánat .Mardosó kezével én ellenem támad. Minnyit küzdők, tűrök te tudod legjobban, Ki velem vagy híven minden búban, gond[ban.“ ^Mégis ha munkánknak eredményét nézem, Éöldi szerencsénket a máséval mérem: Csak a fáradságból jut ki nekünk bőven Ügy az egyik, mint a másik esztendőben.“ „Ádám, ne vétkezzél! Ne becsüld kevésre Á jót, mellyel Isten munkánkat kísérte Igaz volt sok gondunk, volt sok fáradalmunk, -De nem feledkezett jósága mirólunk.“ „A napi munkához adott egészséget, Küzdelmeink közben hitet, reménységet. Adott kis családot, kiknek víg zajára Elsimult arcunkon minden gond-barázda.“ „Napi kenyerünket nemcsak hogy megadta, De maradt is szépen nehezebb napokra; S emlékezzél, nem rég, nem-e magad [mondtad: Soha életedben nem voltál boldogabb.“ Félre fordul Ádám, könny szökik szemébe, Úgy tűnik fel, mintha az eszére térne. I De csak látszott. Titkon gyötörte, mardosta ! Elégedetlenség lánggal égő pokla. j • (Folyt, köv.)
