Harangszó, 1919
1919-05-11 / 18-19. szám
HARANQS20. 123. 1919. májas 11 [ egyházi közélet. Előfizetési felhívás. Ligethy Béla t munkatársunk, akinek olvasóink évek > óta sok szép hangulatos verséb n gyö- i nyörködhettek, költeményeiből „Vihar- I ban" címmel egy kötetet ád ki, amelynek i ára portódijjal együtt 8 kor. 50 fillér. I Megrendelhető a szerzőnél Székesfe- t hérvárott Tolnai-u. 2. szám alatt. Meg- i rendelését melegen ajánljuk olvasóinkra' nak. Vezetőink a tanácsköztársaság elnökénél. Egyetemes egyházunk vezetői a jogügyi bizottságban jöttek össze Budapesten s tanácskoztak azon teendőkről, a melyek szükségesek a magyarországi uj politikai alakulat alkalmából A mi az egyház belső életét illeti a bizottság megállapítja azt, hogy alkotmányukban nem tart semmiféle reformot szükségesnek, mert az, akár csak a mai kormányzó elvek, a nép akaratán és önrendelkezési jogán alapszik. A tanácsrendszer az egyházközségi közigazgatásban szintén be van vezetve. Csupán ennek a közigazgatási felsőbb fórumokon is ki kell épülnie, akkor teljesen bele tudunk illeszkedni egyházi életünkkel az. uj világrendbe. — Azután tanácskozott arról, hogy egyházunk és lelkészeink jogos és méltányos érdekeit hogyan lehetne a kormányzó tanácsnál megóvni e célból egy memorandumot nyújtottak át a kormányzótanács elnökének. A küldöttség nevében Kapi Béla püspök szólott meggyőzően az elnökhöz, aki hosz- szabban válaszolt a szóval is előterjesztett kérelemre. Kijelentette, hogy kivételt tenni senkivel s-em lehet, mert amit a kormányzótanács tesz, az osztályharc és dictatura, mint osztályharc a régi társadalmi rend "•^minden tényezője ellen vette fel a hareot, mint dictatura nem alkuszik senkivel. Dr. Raffay püspök kérte, hogy vegye tekintetbe azt, hogy a protestáns egyházak voltak Magyarországon az egyetlen harcosai az emberi jogoknak, védelmezői a polgári társadalmi szabadságnak és előkészítői mindazon társadalmi irányzatnak, amelyen most a tanácsköztársaság fölépült. Nem lenne méltó tehát, hogy a mi szabad eszméinkkel új társadalmat alakítani kívánó életfelfogás épen az úttörőt a protestáns egyházat gyöngítse és kívánja megsemmisíteni. Méltánytalan az is, hogy a protestáns lelkészeket a választójogban nem részé- sitik, munkájukat lebecsülik, holott eddig a protestáns lelkészt kar volt az egyetlen igazi proletár-testület a szellemi munkások között. Garbai elnök elismerte, hogy a protestáns egyházak a társadalom szabad irányú fejlődésére nézve a múltban is nagy szolgálatokat tettek, de általános megítélés A. és Intézkedés alul egyes egyházakat kivenni ■p^nem lehet. Épp így a lelkészekkel szemben sem tehet egyelőre, amig a diktatúra tart, kivételt, azonban az egyház kérését a kormányzótanács elé terjeszti és komoly elbírálás tárgyává teszi, mert maga is érzi, hogy a protestáns egyházak mérsékeltebb megítélést megérdemelnének. Az apák hite megújul. A zalaegerszegi evang. egyházközség április hó 11-én tartott közgyűlésén foglalkozott az ev egyház és gyülekezet súlyos helyzetével. A kisded gyülekezet költségeit eddig tulnyomórész- ben egyházmegyei, egyházkerületi és államsegélyek biztosították. Mivel az egyház és állam szétválasztása következtében ezen segélyek megszűnte^ a gyülekezet válságba került. De a hívek kisded serege nem hagyja elveszni az Ur anyaszentegy- házát. A közgyűlésen egyhangú lelkesedéssel kimondották, hogy az ősökhöz illő rendületlen hitbuzgósággal kitartanak hitük, egyházuk és lelkipásztoruk mellett. A lel- készi állást fenntartják s az eddigi külöm- bö_ö segéiyekct saját maguk súlyos megadóztatásával biztosítják. Az eddigi egyházi adót mindenki önként magára vállalja és felajánlja. A lelkész eddigi javadalmának biztosítására 36 egyháztag a rendes járulékon felül összeadja a szükséges ösz- szeget. Vájjon ki nem érzi itt az Ur lelkének felemelő erejét? Ne félj Sión, míg néped így érez, addig van jövendőd! Segédlelkeszáthelyezés. Egyházi érdekből április hó 1-vel a következő segédlelkészek helyeztettek át a dunántúli egyházkerületben : Weisz Vilmos Szombathelyről Kemeneshőgyészre, Godina István Péterhegyről Szombathelyre és Jónás Lajos Kemeneshőgyészről Péterhegyre. Káldos István egyházkerületi segédlelkész állásáról lemondott és más pályát választott. Halálozás. A túlfeszített munka, az intézetéért kiállott aggodalom okozták hirtelen halálát az aszódi leánynevelő intézet kiváló igazgatónőjének Petrik Saroltának, ki élete virágában, mint a kötelességtel- jesités áldozata, április hó 7-én Aszódon elhunyt. Temetése április hé 10-én, d u. 4 órakor volt a Farkasréti temető halottasházából. Az Úr adjon pihenést meggyötört szivének! Adomány. Németh Karolin a böng- rétalapi evang. egyházközségnek ICKXUezer) koronát ajándékozott. A református egyházak újjászervezése. A nagy országos forradalmi átalakulás sok változást hozott társadalmi és közéletünkben, sőt egyéni életünkben is. Mindez magával hozta a református testvéregyház újjászervezésének a szükségét is. Az egyházak mint magántársulatok fognak szerepeim az uj szocialista-kommunista államban Az uj helyzet megbeszélése céljából április 8—10-én népes értekezlet volt Budapesten, melyen elsősorban a gyülekezeti újjászervezés kérdéseit beszélték meg. Behatóan tárgyaltak még a vallásos nevelésről is.- Végül kimondották, hogy igen sürgősen egy egyetemes ref. egyházi értekezlet üljön össze és az egységesen intézkedjen a nagy megújhodás és újjászervezés ügyében. A budapesti egyházközség már megkezdette az új idők szellemeben való nagy újjáalakulást. Az egyház eddigi vezetősége visszavonult, lemondott. Az új elnök Haypál Benő budai lelkész és Némethy Károly fögondnok lett. Az új szervezkedésben tevékeny részt vesznek a budapesti egyház- társadaími munkások, akik ott évtizedek óta igen szép és eredményes munkásságot fejtettek ki. ii i it I-: ií. A felekezeti anyakönyvek birtokba vetele. A budapesti forradalmi központi munkás- és katonatanács rendeletet adott ki, mely szerint az 1895. évi október hó 1. előtti időre vonatkozó és Budapest területén vezetett összes felekezeti anyakönyveket a kezelésükhöz szükséges segédkönyvekkel együtt birtokba veszi és azok további őrizetével és kezelésével a budapesti IV. kerületi állami hivatalt bízza meg. Uta6itja az elnökség a lelkészeket és felekezeti anyakönyvvezetőket, akiknek őrizetében vagy kezelése alatt ilyen anyakönyvek vannak, hogy az összes beszolgáltatandó anyakönyveket és segédkönyveket foglalják jegyzékbe és ezt a jegyzéket a budapesti forradalmi központi munkás- és katonatanács elnökségének XI. ügyosztályába 24 óra alatt okvetlenül szolgáltassák be, a szóban lévő anyakönyveket és segédkönyveket pedig elszállításra tartsák készen. Az anyakönyvi hivatali helyiségekben feltűnő helyen nagy belükkel ezt a figyelmeztetést kell kifüggeszteni: »Felekezeti anyakönyvi kivonatokért és az 1895 év előtti anyakönyvekkel összefüggő ügyek elintézése végett a IV. kerületi állami anyakönyvi hivatalhoz (IV., váci-utca 62—64) kell fordulni. A rendelet megszegői forradalmi törvényszék elé kerülnek. Magyar bányászok mennek Oroszországba. Az orosz szovjetköztársasággal kötött politikai szövetségünknek természetes következménye a gazdasági szövetség is. Addig is, amig az orosz szovjetkormánnyal közelebbi érintkezésbe tudunk jutni, előkészítjük a helyze et, hogy az adandó pillanatban segítségére lehessünk egymásnak. A gazdasági kapcsolatnak első megnyilvánulása, hogy Magyarországból bányászok indulnak el Oroszországba, hogy a gazdag orosz bányákat feltárják és kitermeljék. A termelés fokozása érdekében nap- ról-napra jelennek meg alsó-, közép- és I felső-államhatósági parancsok, rendeletek, ■ felhívások, buzdítások, bizonyságául annak, hogy a föld hozamának épen a mai viszo- I nyok között milyen óriási jelentősége van. ; Elszigeteltségünkben ez a megtartás föté- . nyezöje. Ugyanezért kérjük olvasóinkat mi i is, hogy a maguk, családjuk, egyházuk, ! községük, országuk együttes életérdekében ’ minden lehető ráhatással azon legyenek, ! hogy minden fej, minden kéz termelő mun- ! kában foglalatoskodjék és ne legyen olyan i talpalattnyi szántóföld, amely ne hordaná j az áldott munka áldásban gazdag nyomát. Gyógynövény termelő szövetkezetek ! létesítése. A Gyógynövénypropaganda ki- I rendeltség a Földművelésügyi Népbiztos- S ság megbízásából gyógynövénytertr.elö ! szövetkezeteket létesít. Felhívja a gyógy- í növénytermeléssel foglalkozni óhajtó ker- j tészeket, hogy e célból a propaganda-ki- * rendeltségnek Vili., Baross-utca 13. szám, j III. emelet alatt levő helyiségeiben a hivatalos órak (délelőtt 8—2) alatt mielőbb jelentkezzenek Földgáz Budapesten. A főváros fűtési és világítási ellátásának a földgázzal való biztosítását mindezideig nem sikerült megvalósítani A viszonyok gyökeres orvoslására most már biztató kilátások vannak. A szociális termelés népbiztosságának energia-gazdasági szakosztálya tárgyalásokat indított avégböl, hogy az Eötvös-féle inga segítségével, valamint a Böckh Hugó vezetésével folytatott kutatások eredményeként fölfedezett földgáz forrásoktól a földgáz Budapestre vezettessék A kérdés mielőbbi megvalósítására minden remény megvan. A selyemtenyésztőkhöz. A selyemtenyésztés gyarapítása tárgyában a földművelésügyi népbiztosság a következő rendeletet intézte valamennyi munkástanácshoz és helyi direktóriumhoz : A proletár-háztartásoknak cérnára, a Vörös Hadseregnek fontos hadicikkek elő-