Harangszó, 1918

1918-03-24 / 12. szám

1918. március 24. HARANOSZÓ. 91. i em ezt oly biztosan mondani a túlzó ■ zociálizmusra, sőt az anarchiára is Könnyebben hajló városi iparos mun- ásságról. Pedig amint a kovászból . gy parányi is elég egy nagy tészta negposhasztására, épugy ezekből a 9'eszedelmesszavakból is elég hacsak léhány talál termékeny talajra, fo- jékony szivekre, ezek azután tovább orrnak, tovább erjednek, miglen egy t :gész ország társadalmát megméte­lyezik I Úgy hogy a mit ma még a ózanabb elmék rajongásnak, szin íbrándnak tartanak, meg lehet már 50 — 40 év múlva komoly valósággá válik nálunk Magyarországon is! Már )edig ha ezek az eszmék nálunk diadalhoz jutnak, ennek első sorban s a mi evang. egyházunk mint az mnyagi javakban legszegényebb egy- íláz issza meg a levét. — »Ideje te- íát az álomból felserkennünk, mert a napok, a mellyek következnek, gonoszak !«.. . * * * Egyházi felsőbbségeink felszólító szavakkal és közgyűlési határozatok­kal már rég sürgetik minden gyüle­kezetben fentartási alap létesítését. Sok gyülekezet már évekkel ezelőtt létesített is ilyen alapot. Különösen sok ilyen alapnak a fundamentomát vetették meg a múlt évi jubiláns esz­tendőben ! Vajha az a lelkesedés és | áldozatkészség, mely a jub. esztendő­ben híveink körében megnyilatkozott, olthatatlan lánggal lobogó örök tűz lenne, amely az áldozatok meghoza­talában, a fentartási alapok létesíté­sében és gyarapításában soha sem lohad le! Akkor hagyna az elmúlt jub. esztendő a következő 5-ik szá­zados évfordulóra ércnél is maradan­dóbb emléket! * * * Hogyan létesíthetők és hogyan gya- rapithatók legkönnyebben ezen fen­tartási alapok? — Ahol a hivek jó módúak és az e. adó nem nagy, ott legkönnyebb bizonyos °/o pótadónak évenként e célra történő kivetésével. — Ahol pedig a hivek szegények és e. adójuk is magas, itt csak önkéntes és alkalmi adományokkal. Én p. o. ez utóbbival kezdtem meg az alap gyűjtését. Minden adományt, amit a hivek oltárra, templomra, vagy gyer­tyára adtak, egyházfentartási alapra tőkésítettem. — Később bele vontam a konfirmandusokat is az ezen alapra való adakozásba. Ma pedig már az esketéseket is felhasználom az alap növelésére A gyülekezet megveszi az uj házasok családi emlékkönyvét és azt ajándékkép adja minden uj párnak: I ezek pedig — viszonzásul az aján­dékért az egyházfentartási alapot gyarapítják. Úgy hogy mig az első évben, mikor az alapra a gyűjtést megkezdtem, csak 14 korona volt az eredmény, addig a múlt évben már közel 500 koronát adakoztak erre a hivek. (amiben természetesen nincs benn a ref. jub. emlékére befolyt ösz- szeg, a mellyel együtt 5000 koronánál is nagyobb már egyházfentartási ala­punk). — íme, a világos példa arra, hogyan lesz a mustármagból tere­bélyes fa! * * * A jó családapa gondoskodik csa­ládja jövőjéről. — Épugy a jó egy­háztag is gondoskodik egyháza jövő­jéről ! Gondoskodjatok erről ti is édes magyar evang. híveink! Hitőseinket a mulasztásért nem érheti gáncs! Az ő erejüket és ide­jüket részint a százados hitvédelmi harcok, részint pedig a gyülekezet alapítások, — a kezdettől járó nehéz­ségek kötötték le és emésztették fel! Tehát nem gondoskodhattak a messze jövőről is! — Más a helyzet ma! Ma evang. hiveink terheinek jó részét (a fölemelendő államsegéllyel és a tanítók fizetés kielégítéseivel és igy összesen legalább is évi 6 millió koronát:) az állam viseli: (ki tudja meddig! Tovább semmi esetre sem, mind a bolseviki eszmék diadalra jutásáig! Mert akkor rögtön megszü­?háznép olyan nyájas, kedves hozzá, f! hogy el is lehetett feledni a temetőt. iEzt a szeretettel teljes, kedves népet >>sajnálta volna itt-hagyni. Vacsora végeztével azután, talán ;»azért mert a házigazda éles szemeivel -'észrevette a leány küzködését, talán éleikétől indíttatva szólt: Látod leányom bahol mi lakunk, ez a hely állomás, : az utolsó állomás a földön ; itt min­iden ut megszakad. A világra szomorú ».hely ez nagyon. Sok drága kincset r, takarnak ezek a sirhalmok, sok drága Léletet zárnak el a világ elől ezek a ^kőfalak. Apák, anyák, testvérek, vé- rrezö szivek válnak el egymástól ezen fa helyen. De másrészt ez a hely is [ olyan, mint minden állomás Az ál- . lomásra is egyik felől berobijg a vonat, a másik felé ugyanonnét már indul is. — A földről idevezet az életútja, a halálbirodalmába, de itt pinem áll meg, innét tovább indul. i:Erről az állomásról vezet az ut az rorök városba; a temető városából, az .1 élet városába. Innét vezet az ut azok- Dthoz, akik itt elhagytak minket, akik »1 ílőre mentek. Én és házam népe, akik itt esszük kenyerünket, akik az enyészet e szín­helyén lakunk, érezzük, hogy ránk is kerül a sor, ha öregek, ha ifjak vagyunk Mikor eddig jutott, kisé szünetet tartott. Róza meg, e szavak nyomán végig tekintett saját életén. Atyja élete közepén, nagynénje, nagybátja életük végén, első asszonya ismét ifjan, élete virágában indult el erre az állomásra. Csakugyan ifjak és öregek járnak ezen az utón! Mi mindig el is készülünk — foly­tatta tovább — erre a nagy útra. Nekünk meg van a menetrendünk oda abba az örök városba. Úgy látszik, a földön mi lakunk ahoz legközelebb, hát legjobban készen kell lennünk. Mivel te is közénk tartozol, mától fogva, neked is meg kell ismerned az | oda vezető utat, neked is adok egy ilyen menetrendet, jó hasznát veszed. Azzal már adott is a kezébe egy bib­liát. Íme leányom ez a könyv foglalja magában a menetrendet innét a te­mető városából oda az örökkévaló városba. Mindjárt ki is nyitotta a sirásó a könyvet s magyarázta Rózának, ho­gyan találjuk meg ebben a menetren­det a múlandó világból az örökké­valóságba. Megmutatta ez a könyv tükörben jelenlétünket és a mi jöven­dőnket. Elolvasta mindjárt a Zsidókhoz irt lev. 13 r. 14 v-ét, amely olyan nagy igazságképen hirdeti, hogy nincsen itt nekünk maradandó városunk, hanem csak jövendőt keresünk. Néhány szót szólt is ennek megvilágositására a gazda, de Róza végigtekintve életén, annak történetében is ezt az igazsá­got látta. Hányán elhagyták már őt. Hány család megszűnt az ő szeme láttára ! Azért itt nincs örök otthonunk azért keresünk jobb jövendőt. De megtaláljuk-e azt? Kérdezte Róza önmagától hirtelen aggodalommal. Ö maga is olyan várost keresett, amelyben nincs temető s ime a nagy keresés közben éppen egy nagy város temetőjébe, igazi temető városba ke­rült. Nem igy jár-e minden ember, hogy a nagy keresésben mégis csak a temetőben találja meg igazi jöven­dőjét ? 1 A gazda, mig Róza az előbbi gon­dolatokkal foglalkozott, tovább lapozott

Next

/
Thumbnails
Contents